Az önkormányzati adó (council tax) először ugrik 2000 font fölé a történelem során Angliában háztartások milliói számára 1

Az önkormányzati adó a tervek szerint úgy tűnik, hogy először haladja majd meg a 2000 fontot Angliában, olyan kormánypárti elképzelések szerint, amit korábban már „regresszívnek” minősítettek.

Az önkormányzati adó (council tax) először ugrik 2000 font fölé a történelem során Angliában háztartások milliói számára 3

Jeremy Hunt várhatóan sok mindent elvet és visszavon azok közül a javaslatok közül, amit elődje, Kwasi Kwarteng szeptember 23-án a katasztrofális mini-költségvetésében bejelentett. Csütörtökön az új pénzügyminiszter bemutatja majd a kormány elképzeléseit az adózással és kiadásokkal kapcsolatos tervekről, de sokan vannak, akik már most a legrosszabbtól tartanak.

Jelenleg csak mintegy 3%-kal emelhető egyszerre az önkormányzati adó az adott környéken élők népszavazása nélkül. A Telegraph értesülése szerint azonban Rishi Sunak és Mr. Hunt most arra készül, hogy a helyi önkormányzatoknak megengedjék, hogy 5%-kal emeljék az éves adóterhet anélkül, hogy a lakosság azt megvétózhatná.

Ez azt jelenti, hogy a D adósávban lévő háztartások millióinak 2023 áprilisában akár 100 fonttal is emelkedik majd átlagosan az éves council tax. Ezzel az éves számlájuk először emelkedne 2000 GBP fölé. Eközben a legdrágább H sáv lakástulajdonosai akár 200 fontot is fizethetnek pluszban évente, így számlájuk meghaladhatja a 4000 fontot.

A lépés megszegné a Konzervatív Párt 2019-es kiáltványában tett ígéretet is, amely szerint a jelenlegi ár továbbra is megmarad. A munkáspárt képviselői azonnal bírálták a terveket, azzal érvelve, hogy egy ilyen emelés nem sokat segít a pénzszűkében lévő önkormányzatoknak.

Chris Bryant, Rhondda parlamenti képviselője azt mondta: „Őrültség az önkormányzati adó emelése a szociális ellátás javítására. Regresszív, és az önkormányzati adókulcsok nagy emelése viszonylag kevés pénzt hoz a kasszába, és a szegényebb, magasabb költségekkel járó területek nyernek rajta a legkevesebbet.”

A hétvégén Richard Burgon hangsúlyozta, hogy „nincs szükség a hétköznapi emberek egyetlen fillérjének elvételére vagy adóinak emelésére sem”. „Amikor Jeremy Hunt „nehéz döntésekről” beszél, akkor az azt jelenti, hogy nehéz az ön számára” – mondta East Leeds parlamenti képviselője. „Nem jelent nehézséget a szupergazdagoknak, akiknek a vagyona az elmúlt évtizedben csak még tovább nőtt. Ez egy egyszerű döntés. A gazdagokat kell megadóztatni és pont.”     Forrás

Megosztás