Anglia egy részén újabb "mini hőhullám" jön, méghozzá már holnap 1

Az Egyesült Királyság egyik régiója holnap melegebb lesz, mint Barcelona, a déli részeken ugyanis akár 26°C-os csúcshőmérsékletre is lehet majd számítani.

Anglia egy részén újabb "mini hőhullám" jön, méghozzá már holnap 3

Egy rövid hideg időszak után Anglia déli fele most kap egy újabb mini hőhullámot, még annak ellenére is, hogy eközben Közép-Európát pusztító áradások sújtják. A Met Office előrejelzése szerint holnap Londonban és környékén akár 26°C-ig is emelkedhet a hőmérséklet, és Anglia, valamint Wales szinte minden térségében 20°C fölötti értékekre számíthatunk.

Jim Dale, a British Weather Services alapítója ezt nyilatkozta: „Azt hiszem, ennek a mini hőhullámnak a csúcsa a hét második felében 26°C körül lesz.” Az Express-nek adott nyilatkozatában hozzátette: „Ennek a hónapnak az elején az idő ennek teljesen az ellenkezője volt, néhány héttel ezelőtt szörnyű időjárásunk volt.”

Bár ezek a meleg hőmérsékletek „nem példa nélküliek ebben az évszakban,” azért érdemes őket megbecsülni, pláne miután már előkerült a szekrényből a télikabát a hónap elején a sarkköri hideg levegő miatt.

Anglia egy részén újabb "mini hőhullám" jön, méghozzá már holnap 4

Jim szerint: „A szeptembert lassan már egy plusz nyári hónapnak tekintjük, és hamarosan az október is a nyár kiterjesztése lehet majd, ebbe az irányba tartunk. Rendszeresen láthatunk 20°C feletti hőmérsékleteket októberben, és talán még novemberben sem kizárt a jó idő. Ezt nevezem én indián nyárnak.”

Holnap Barcelonában a legmagasabb hőmérséklet 24°C körül lesz, így az Egyesült Királyság egy szokatlan fordulattal melegebb lesz, mint a spanyol város. Míg a Met Office nem adott ilyen meleg előrejelzést, ők is azt mondták, hogy „szép idő várható egészen a nap végéig”.

„A felhők fokozatosan elkezdenek majd kelet felől megérkezni, ami segít tovább megtartani a hőmérsékletet. A következő néhány napban továbbra is meleg marad az idő.” Holnapután is melegebb idő várható még, de elszórtan már viharok is megjelenhetnek.

A Met Office előrejelzése szerint „nagyrészt száraz idő várható északon napsütéses időszakokkal. Péntektől dél felől érkeznek záporok vagy hosszabb esős időszakok, amelyek hevesek lehetnek és akár viharosabbra is fordulhat az idő.”  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után