A Ryanair és a Wizz Air is a legrosszabb légitársaságok listájának alján

A Ryanair légitársaság hatodik éve zsinórban a legrosszabb a brit reptereken szolgáló légitársaságok közt, azonban az angliai magyarok által használt másik közkedvelt fapados is csúfosan leszerepelt.

ryanair legrosszabb

Az évente megrendezett nagyméretű közvéleménykutatás, amelyet a Which csinált, arra az eredményre jutott, hogy az ír központú fapados légitársaság magasan a legrosszabb az utasok véleményei szerint. A Ryanair alulmúlt mindenki mást többek közt az ülések kényelmessége, az utastér felszereltsége, és a beszállás lebonyolításának minőségében is.

Az utasok a légitársaság minőségét egy 0-100-ig terjedő skálán így összesen 40-esre értékelték. Arra a kérdésre, hogy nevezz meg egy légitársaságot, amivel soha többet nem utaznál, az utasok 70%-a válaszolta azt, hogy a Ryanair lenne az. A felméréshez egyébként több, mint 12 ezer utas véleményét kérték ki.

Az utóbbi időben számos sokakat felháborító probléma volta Ryanair körül, például decemberben a Civil Aviation Authority eljárást indított a cég ellen, miután az nem volt hajlandó kártérítést fizetni az utasainak, amikor nyáron egy csomó járatot töröltek a légitársaság alkalmazottainak sztrájkja miatt. Ami egyébként ugye azt is jelenti, hogy nem csak az utasok elégedetlenek…

Ez is érdekelhet:  Ryanair járatcsökkentések Európa-szerte: 19 repülőtér, köztük Budapest és London is érintett

Sőt, ami talán még sokkal több embert kiakasztott, az az, hogy 2018 során kétszer is változtattak a kézipoggyászokra vonatkozó szabályzaton, aminek az lett az eredménye, hogy mostmár azért is fizetni kell és a felvihető csomag mérete is jóval kisebb lett. Persze ezt is megpróbálták kimagyarázni, hogy miért. Több utas is nyilatkozta azt, hogy annyi már a kisbetűs rész, hogy nem mernek a Ryanairrel utazni, mert attól félnek, hogy valami apró szabály elkerüli a figyelmüket, ami miatt majd fizethetnek.

A rövidtávú járatokat üzemeltető légitársaságok szégyenlistáján azonban ott volt a másik nagy magyar kedvenc, a Wizz Air is. Holtversenyben hátulról a harmadik helyen. A Thomas Cook Airlines 52%-ot, a Wizz Air 54%-ot, a Vueling Airlines 54%-ot de a British Airways is csak 56%-ot kapott. Az EasyJet hozzájuk képest még egész jól szerepelt és 63%-kal zárt.

Csak hogy a jókat is megemlítsük, a lista élén az alábbi társaságok találhatók: Aurigny (81%), Swiss Airlines (80%) és a Jet2 (75%).

Természetesen a Ryanair szóvivője az árakkal próbálta megvédeni magát és a céget. Elmondta, hogy a felmérés nem reprezentatív, mert nem veszi figyelembe a jegyek ára közti különbséget, ami a Nagy-Britanniában felszálló utasok számára a legfontosabb szempont.

Ez is érdekelhet:  Közel 400 ferihegyi légiutas-kísérő maradt fizetés nélkül – ismét késik a Ryanair dolgozóinak bére

A Ryanairnél ugyanis az átlagos jegyár alig 35 font, ami be kell vallani, hogy tényleg jóval olcsóbb, nagyon sok más társaságnál, de kérdés, hogy elegendő indok-e, főleg, ha a jegyen kívül hozzáadogatjuk az apró kis extrákat is, amit meg kell vennünk, hogy vállalható szolgáltatásban legyen részünk. Ilyen például az elsőbbségi beszállás, ami körül szintén menta a variálgatás, vagy az ültetési rendszer ami szintén hagy némi kívánnivalót maga után és erről is bizonyára akad pár ember, aki tudna mesélni. Végül pedig ne felejtsük el, hogy hiába olcsó a jegy, de ha már az se biztos, hogy a járat elindul egy esetleges sztrájk miatt, akkor nem csoda, hogy igen sokan elveszítik a bizalmukat, amit pedig utána nem könnyű visszanyerni.                  Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás