A brit bevándorlási rendszer haldoklik 1

Keith Vaz kritizálta a minisztereket a kiléptetési ellenőrzés, az eltűnt bevándorlók, és az egyetlen bevándorlással kapcsolatos célkitűzés miatt.

BRITAIN/

A Belügyminisztérium különbizottságának az Egyesült Királyság bevándorlási igazgatóságáról szóló jelentése súlyos kétségeket fogalmazott meg azzal a tervvel szemben, hogy jövő év áprilisára mindenkit kiléptetési ellenőrzésnek akarnak alávetni, aki távozik az Egyesült Királyságból. – James Brokenshire Bevándorlási miniszter védte a kormány szándékát.

Az egyik legfőbb aggály a kormánynak azzal a tervével szemben merült föl, hogy kiléptetési ellenőrzést vezessenek be Nagy Britannia kijáratainál. Mr. Vaz elmondta: a parlamenti képviselőket biztosították arról, hogy 2015. áprilisáig a távozási listák új rendszere működésbe fog lépni minden az Egyesült Királyságból távozó utas számára. A jelentés szerint azonban ez már nem látszik valószínűnek. Márpedig ha nem sikerül időben elérni a célt, az kettős veszélyhez vezethet: növekedhet a biztonsági kockázat és az illegális bevándorlás. Mondta Mr Vaz.

Mindez az e-határok projekt több mint egy évtizedes problémáinak és késedelmeinek a következménye. A Munkáspárti kormány találta ki 2003-ban, hogy számoljanak meg mindenkit, aki be-, vagy kilép az Egyesült Királyságból, és gyűjtsenek részletes utas-információkat.

Mr. Vaz elmondta: a rákövetkező kormányok millió fontokat költöttek az adófizetők pénzéből az elfuserált e-határok programra, amelyet aztán ez év elején leállítottak. Hozzátette: a bevándorlási rendszerünk átkerült a baleseti sebészetről az intenzív osztályra.

A bevándorlási igazgatóságról szóló jelentésében a bizottság kritizálta a Belügyminisztériumnak azt a célkitűzését, hogy csökkentsék a bevándorlók számát 100 000 alá. Túlságosan korlátoltnak és kezeletlennek találta. A jelentés kimondja: Semmilyen politikai formáció kormánya nem szabályozhatja az országot önként elhagyni szándékozók számát. így kérdésessé válik a jövő bevándorlási politikája. A miniszterek által felállított önkényes célkitűzés bármilyen jó szándékú is, csak csökkenti a nép bizalmát abban, hogy bármely kormány képes lesz kézben tartani a bevándorlás kérdését.

Az elmúlt hónapban Theresa May belügyminiszter beismerte, hogy a célt valószínűleg nem érik el a választások előtt. A bizottság azzal is támadta a Belügyminisztériumot, hogy hanyag a nyilvántartása a bűncselekményekért elítélt idegen nemzetiségűekről. Az emberek egyszerűen nem értik, hogy a bűncselekményért elítélt más nemzetiségűek egyáltalán miért vannak az Egyesült Királyság börtöneiben, és miért nem küldik őket haza. – Mondta Mr. Vaz.

Mr Brokenshire úgy vélte, hogy a kormány olyan bevándorlási rendszert hozott létre, amely fair az Egyesült Királyság polgárai és a legitim bevándorlók számára, és kemény azokkal szemben, akik fütyülnek a törvényre.

A miniszter elmondta: az átfogó kilépési ellenőrzést rendszerbe állítják áprilisra és fokozottan figyelni fognak a biztonságra és a bevándorlási célkitűzés betartására. Úgy vélte 50 ezerrel kevesebben fognak bevándorolni az országba, mint 2010-ben.

A bevándorlási árnyékminiszter David Hanson kijelentette: Ez az utolsó koporsószeg a Toryk zászlóshajójában: a nettó bevándorlási célkitűzés.

A bizottság kijelentette, hogy a célkitűzés romokban hever, és csak arra volt jó, hogy aláássa a közönség bizalmát a bevándorlási rendszerben.

Tony Smith az Egyesült Királyság határőrségének korábbi parancsnoka sem hiszi el, hogy a kiléptetési ellenőrzés bevezetésére kitűzött határidő tartható lenne.  A BBC-nek elmondta, hogy a légitársaságok egyre több utas információt szolgáltatnak, de nem hiszi, hogy időben feláll az a rendszer, amely kezelni tudja majd az összes nemzetközi forgalmat.

Közben David Cameron miniszterelnök kijelentette: azzal a céltudatos elhatározással léptem a hivatalomba, hogy rendbe teszem a bevándorlási rendszerünket, és valódi eredményeket értünk el.

„Kalapot tettünk” azok fejére, akik az Unión kívülről jöttek hozzánk dolgozni és a számuk a ’90-es évek szintjére süllyedt.  Megnehezítjük az életét az illegális bevándorlóknak. Bevonjuk a jogosítványukat, megakadályozzuk, hogy bankszámlát nyissanak, és gondoskodunk róla, hogy a főbérlők ellenőrizzék a jogi státuszukat.

De Douglas Carswell független parlamenti képviselő kritizálta a miniszterelnök bevándorlási politikáját mondván az Egyesült Királyságnak ki kellene lépnie az EU-ból ahhoz, hogy rendszerbe állíthassa a beígért ki-, beléptető rendszert, hogy rendesen ellenőrizhesse a határait.

Ha máskor is szeretnél friss angliai magyaroknak szóló híreket olvasni:

Csatlakozz facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/319485078225041/

Likeolj bennünket facebookon:

[efb_likebox fanpage_url=”https://www.facebook.com/hunglia.magyarok” fb_appid=”” box_width=”500″ box_height=”180″ colorscheme=”light” show_faces=”1″ show_header=”0″ show_stream=”0″ show_border=”1″ ]

Forrás: http://www.bbc.co.uk/news/uk-politics-30550483

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után