Nem szoktam sírni, amikor leszáll a gép. Nincs nagy jelenet, nincs drámai pillanat. Inkább olyan ez, mint amikor az ember mellkasában lassan összegyűlik valami. Egy érzés, amit nem lehet pontosan megnevezni, csak úgy érzi az ember: megérkeztem, de közben valahol máshol is otthon vagyok. Angliából hazalátogatni nem szabadság. Valami egészen más. Íme néhány dolog, amitől minden alkalommal elérzékenyülök.
Amikor újra magyarul gondolkodom, nem csak beszélek
Az első pár óra mindig furcsa. Mintha az agyam átkapcsolna. Angliában folyamatosan figyelsz: hogyan mondod, mit mondasz, nem volt-e túl erős, túl halk, túl direkt. Itthon ez eltűnik. A mondatok nem „születnek”, hanem előjönnek.
És akkor jössz rá: nem csak a nyelv hiányzott, hanem az az érzés, hogy itt jobban, könnyebben önmagad lehetsz magyarázkodás nélkül, jóval könnyebb kifejezni magad, és minden apró érzést, rezdülést, ami kikívánkozik.
A családi ház – ami már nem ugyanaz, de még mindig az
Lehet, hogy másak a bútorok. Lehet, hogy új a festés. De amikor belépsz, a tested hamarabb reagál, mint az eszed. Tudod, hol nyikorgott a padló. Tudod, melyik szék volt „az enyém”. És közben észreveszed: te már vendég vagy itt is egy kicsit. Szeretettel fogadnak, de nem ide tartozol már a mindennapokban.
A beszélgetések, amik félúton megállnak
„Mi újság Angliában?” – kérdezik. Elkezdesz mesélni. A munkáról, az albérletről, az árakról, a fáradtságról. Aztán látod a szemeken: ezt igazából nem lehet elmagyarázni. Nem azért, mert nem érdekli őket. Hanem mert ezt csak az érti, aki benne él. És akkor te is visszaveszel. Rövidebb válaszokat adsz. Mosolyogsz. Elhallgatsz.
A nagyszülők, akiket mindig egy kicsit másképp látok
Minden hazalátogatásnál. Mindig ugyanaz a gondolat: mintha gyorsabban telne az idő, mióta nem vagyok itt. Apróbb mozdulatok, lassabb járás, hosszabb csendek. És miközben próbálsz „normálisan” beszélgetni, belül számolsz. Nem éveket. Alkalmakat.
Amikor rájössz, hogy már nem ugyanott nevetsz
Egy poén elhangzik, mindenki nevet, te meg fél másodperccel később. Vagy fordítva. Nem nagy dolog. De észreveszed. Már nem ugyanott vagy fejben, mint régen. Ez nem eltávolodás. Inkább átalakulás. De attól még fáj.
Az indulás előtti este
Ez a legnehezebb. Amikor már minden el lett mondva, minden meg lett beszélve. Amikor tudod, hogy holnap megint csomagolás, búcsú, és az a mondat: „Írj majd, ha hazaértél.”
És közben azon gondolkodsz: hova is?
Két otthon között élni
Angliában magyar vagy. Magyarországon meg az „angliai”. És egyik sem rossz, de egyik sem a teljes igazság. Ez nem gyengeség. Ez az ára annak, hogy máshol próbálsz boldogulni. És talán ezért érzékenyít el minden hazalátogatás. Mert emlékeztet arra, hogy az a sok dolog, amit elhagytál, még mindig benned él.
Ha ezt olvasva bólintottál, akkor te is tudod:
ez nem honvágy. Ez két élet súlya egy szívben.