Tunbridge Wells városában tízezrek maradtak vezetékes víz nélkül vagy nagyon alacsony nyomással, miután súlyos vízhiány alakult ki a hétvége folyamán. A South East Water bocsánatot kért a körülmények miatt, amelyek mintegy 24 000 lakost érintenek Kentben.

A szolgáltató szerint a problémát az okozta, hogy a térség egyik vízkezelő üzeme leállni kényszerült, emiatt pedig drasztikusan lecsökkentek az ivóvíztartalékok.
Káosz tört ki a palackozott vizek kiosztásnál
A Tunbridge Wells Sports Centre-nél felállított vízosztó pont gyorsan kiürült, mivel a helyiek tömegesen siettek utánpótlásért. A központnak átmenetileg be is kellett zárnia, hogy feltöltsék a készleteket. Egy másik vízosztó pontot, a Sovereign Way-nél, a városban zajló téli fesztivál miatt szintén kénytelenek voltak bezárni, és jelenleg új helyszínt keresnek.
A szolgáltató közölte: kb. 1700 kiemelt, rászoruló ügyfél – akik egészségi vagy egyéb okokból nem tudnak személyesen vizet gyűjteni – háznál kap palackos vizet. A vízszolgáltatás teljes helyreállítása legkorábban vasárnap 6 órára várható.
Órákig tartó sorbanállás
A helyiek a közösségi médiában számoltak be a vízszolgáltatás kimaradása és a vízosztó pontoknál tapasztalt káosz miatt érzett dühükről.

Egy lakos így írt a Facebookon:
„A fiam ma reggel két órát várt a tonbridge-i vízosztó állomáson. Ott állt egy kamion tele vízzel, egy másik pedig az úton várakozott, de nem engedték kirakodni őket, mert nem volt ott SE Water-képviselő. Felháborító.”
Nicola Hodgson, kétgyermekes édesanya a BBC-nek elmondta: férje hiába próbált vizet szerezni reggel.
„Két kisgyermekünk van, ezért átmenetileg a nagymamájukhoz vittük őket, hogy legyen mit inniuk, és használni tudják a mosdót.”
Üzletek és vendéglátóhelyek is bezártak

A vízhiány miatt több helyi vállalkozás kénytelen volt ideiglenesen bezárni hétvégén. A Spice Fusion indiai étterem közölte:
„A mai napon zárva tartunk a vízellátási probléma miatt, amely lehetetlenné teszi a biztonságos működést és a higiéniai előírások betartását. Amint helyreáll a vízszolgáltatás, újra kinyitunk.”
A törvény szerint minden vendéglátóhely – beleértve az elviteles helyeket is – csak működő mosdóval tarthat nyitva. Teresa Barrett, a Black Horse pub vezetője elmondta: éjfél óta nincs vizük, ezért be kellett zárniuk, ami súlyos bevételkiesést okoz.
„Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy zárva legyünk. A vendéglátás így is hatalmas összegeket veszít.”
A vízszolgáltató: még dolgozunk a hiba elhárításán

A South East Water közleményében ez áll:
„Elnézést kérünk a tunbridge wellsi ügyfelektől, akik továbbra is vízhiánnyal vagy alacsony nyomással küzdenek. A Pembury Water Treatment Works üzem meghibásodása miatt kellett leállítani a termelést, ami a helyi ivóvíztartályok kiürüléséhez vezetett.”
A szolgáltató hozzátette, hogy a Priority Services Register listáján szereplő, segítségre szoruló ügyfelek számára házhoz szállítják a vizet. Forrás


