Egy titokzatos, „hátborzongató” alak már hetek óta a frászt hozza a walesi autósokra, miután többen is arról számoltak be, hogy órákon át ugyanazon a ponton áll mozdulatlanul, akár esőben, akár éjszaka teljes sötétségben. A jelenség az A497-es úton, a Hafan y Môr üdülőpark közelében, Pwllheli mellett vált visszatérő témává.

A szokatlan látványról készült videó a közösségi médiában terjedt el, és sokakat már pusztán a felvétel megtekintésétől is „rossz érzés” kerített hatalmába. Sokan libabőrösek lettek tőle, mások konkrétan reszkettek a félelemtől, valahányszor elhaladtak mellette.
Órákon át mozdulatlan – éjjel és nappal is felbukkan
A rejtélyes alakot már május 20-a óta többször is látták. A szemtanúk szerint gyakran teljesen átázva áll az útszélen, mégsem mozdul el a helyéről. A rendőrséget legalább egyszer riasztották az ügyben, de a North Wales Police közölte: nem találtak aggályos körülményt.
A sofőrök egy része azt javasolta, hogy valaki ellenőrizze az illető jólétét, mások viszont óvatosságra intenek. Egy nő azt állította, korábban Mynythóban megpróbálták kinyitni az autóját idegenek, ezért mindenkit figyelmeztetett:
„Mindig zárjátok az ajtókat, és soha ne álljatok meg senkinek a kedvéért!”
Ugyanakkor jel nem utal arra, hogy a titokzatos alaknak köze lenne ehhez az esethez, vagy bármiféle veszélyt vagy fenyegetést jelentene.
„Nem mozdult egy centit sem” – egy nagymama beszámolója

Egy nagymama november 8-án, hajnali fél egykor látta először az alakot, amikor lányát és beteg unokáját vitte kórházba Porthmadogba. Két órával később, hazafelé tartva ismét ugyanott ott állt.
„Egyáltalán nem mozdult meg – csak a fejét fordította. Abban a pillanatban nagyon félelmetes volt, teljesen kikészültünk” – mesélte. A lánya nem látta az alakot, ezért a nő hazafelé videót készített, hogy bizonyítsa: nem képzelődött. A felvétel később a közösségi médiában kötött ki.
Akik csak a videót látták, szintén nyugtalanítónak találták:
„Kísérteties videó, akárhogy nézem… nagyon zavaró és nyugtalanító.”
Hajnali találkozások sorozata
Ugyanazon az éjszakán egy másik sofőr is látta az alakot, illetve 5:30 körül egy munkába induló autós is találkozott vele, ő értesítette is a rendőrséget. Az alakot többször, akár két nap eltolódással is észlelték ugyanezen a szakaszon, főként éjfél és hajnal egy óra között. Többen megálltak, és azt mondták, a fickó „teljesen átázva” állt az út szélén. Mások többször is hívták a 101-es számot.
A rendőrség szerint november 8-án 5:32-kor kaptak bejelentést, miszerint egy személy segítségre szorulhat az A497-es út szélén, Abererch közelében.
A járőrök állítólag a helyszínre érkezve beszéltek az illetővel, és nem találtak okot beavatkozásra. Forrás


