Egy 39 éves brit építőmunkásnak, Adam Lopeznek, csupán 12,40 font maradt a bankszámláján, amikor megvásárolt egy 5 fontos National Lottery kaparós sorsjegyet, amellyel 1 millió fontot, azaz több mint 450 millió forintot nyert.

A norwichi férfi elmondta: teljesen lebénult, amikor meglátta a nyeremény összegét, és annyira meglepődött, hogy szó nélkül betette a sorsjegyet a kesztyűtartóba.
„Azt hittem, ha egyszer nyernék, sikítanék az örömtől, de amikor tényleg megtörtént, meg sem tudtam szólalni” – mesélte Adam.
Csak egy italért ment be a boltba, milliókkal távozott

A szerencsés nyertes csupán egy üdítőért tért be a Premier nevű boltba, ahol hirtelen ötlettől vezérelve megvásárolta a sorsjegyet is. Miután meglátta a főnyereményt, hazasietett, hogy megossza az örömhírt édesanyjával, Danicával és nevelőapjával, Andrew-val, akikkel együtt lakik.
„Ez volt életem legjobb telefonhívása, amikor felhívtam a National Lottery-t, és megerősítették, hogy milliomos vagyok” – mondta.
Az édesanyja örömében szinte felrobbant, amikor megtudta a hírt.
„Az, hogy a számlám egyenlege 12,40 fontról 1.000.012,40 fontra nőtt, olyan volt, mint egy álom.”
Új autók, nyaralás Barbadoson és megható gesztus az anyának

Adam első dolga az volt, hogy megvásárolja álmai autóját, egy Range Rovert – de nem csak magának: édesanyját is meglepte egy vadonatúj Range Roverrel.
„Édesapám nyolc éve halt meg. Mindig azt mondta, hogy vigyázni fog ránk. Valahogy úgy érzem, ez a nyeremény tőle jött.”
Emellett családi nyaralást is foglalt Barbadosra a jövő évre, és barátait is szeretné meglátogatni New Yorkban.
„Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer végre balra fordulhatok a repülőn – vagyis első osztályon utazhatok. Most ez is valóra válhat.”
Adam elmondta, a nyereményt tudatosan kezeli: egy részét szórakozásra, egy másik részét szeretteinek szánt ajándékokra fordítja, míg a fennmaradó összeget félreteszi, mert gondol a jövőre. Forrás


