3 év börtönt kapott egy magyar férfi Angliában, mert kihasznált egy másik magyart 1

Börtönre ítéltek egy magyar férfit Angliában, aki egy építőipari munka ígéretével csábította el egy honfitársát Kirkleesbe, azonban végül a munkájáért cserébe csupán aprópénzeket adott neki, vagy némi élelmet.

3 év börtönt kapott egy magyar férfi Angliában, mert kihasznált egy másik magyart 3

A leedsi bíróság szerint Bogdán János azt hazudta a 40 éves, munkanélküli és lényegében hajléktalan áldozatnak, hogy már többen is dolgoznak neki Angliában, és még több emberre van szüksége. Ezután elvitte autóval a férfit a Dewsbury Moorban található házába, hogy ott fog élni a feleségével és a többi dolgozójával együtt.

Az ügyész szerint ezután a Robert nevű férfi egyszer csak azon kapta magát, hogy öt másik emberen osztozik egy szobán, és takaró gyanánt egy törölközőt kap csak. Sőt aludnia is a földön kellett volna, de a szoba olyan zsúfolt volt, hogy több emberen is át kellett másznia ahhoz, hogy ki és bejusson.

A helyzetre azt mondták neki, hogy csak átmeneti állapot, de ez sem volt igaz. Minden nap reggel 8-kor vitték el egy építkezésre, majd 5-kor vissza, eközben sem ételt, sem vizet nem adtak nekik. Amikor visszaértek aztán néha kaptak némi vacsorát, például kenyeret is szalámit, de ez sem volt mindennapos. Emellett volt, hogy kapott 20-25 fontot egy hétre, de olyan is volt, hogy hetekig nem kapott semmi fizetséget.

Arra is kényszerítette őt Bogdán időnként, hogy 10 mérföldet biciklizzen az építkezésig, és üvöltözött, ha panaszkodott. Egyszer pedig amikor cigarettát kért a munkáltatójától, az egy szálat úgy adott neki, hogy ossza meg két másik emberrel. „És eközben a vádlott járta a környéket a Mercedesében, és napi három doboz cigarettát szívott el” – mondta az ügyész.

Az áldozat végül 3 hónap után szökött el, és visszament Magyarországra. Felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, és végül a 46 éves Bogdán feladta magát, és beismerte a kizsákmányolást. Három év letöltendő börtönbüntetést kapott.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után