Tizenöt év. Ha kimondom, néha engem is meglep. Mintha egyszerre lenne rengeteg idő és egy pillanat. Amikor Angliába költöztem, nem volt nagy tervem. Nem volt „álmom”, nem volt vízióm arról, hogy hol leszek öt vagy tíz év múlva. Egy dolgot tudtam biztosan: változást akartam. Elindulni valamerre, ahol nem ismernek, ahol mindent elölről lehet kezdeni – még akkor is, ha az aljáról.
Mosogatással kezdtem – szó szerint
Nem szégyellem kimondani: mosogatóként kezdtem.
Hosszú műszakok, zsíros tányérok, gőz, zaj, fáradtság. Akkoriban sokszor kérdeztem magamtól, hogy „ezért jöttem ide?” De volt egy dolog, ami minden nehézség ellenére erőt adott:
itt nem néztek le azért, mert ezt csinálom.
A munka munka volt. Pont. Ha becsülettel megcsináltad, számítottál. Ez már önmagában óriási különbség volt ahhoz képest, ahonnan jöttem.
Lépésről lépésre, nem ugrásokkal
Nem egyik napról a másikra lett jobb. Nem volt csoda, nem volt gyors siker. De volt rendszer. Volt előrelépés.
Mosogatásból konyhai kisegítő, onnan szakácssegéd, majd egyre több felelősség. Később más terület, más munka, tanulás, nyelv, tapasztalat.
Évek kellettek hozzá, de egyszer csak azon kaptam magam, hogy manager lettem.
Nem azért, mert „jóban voltam valakivel”, hanem mert ott és akkor én voltam a legalkalmasabb. Ez Anglia egyik legnagyobb ereje:
ha dolgozol, fejlődsz, tanulsz, észreveszik.
Ami régen könnyebb volt – és ami ma nehezebb
Nem idealizálom. Anglia nem olyan már, mint 15 éve. A lakhatás drágább. Sokkal drágább. Az albérlet, amiért régen megdolgoztál, ma sokszor csak álom. A rezsi, az élelmiszer, az élet költségei mind nőttek. A Brexit is hagyott nyomot – főleg a bizonytalanságban.
Régen könnyebb volt munkát váltani. Ma több a verseny, több a szabály, több a stressz. És igen: az emberek is fáradtabbak lettek. Kevésbé türelmesek, kevésbé derűsek. Ez érződik.
Ami viszont nem változott
Ami nem változott, az a lehetőség. Ha dolgozol, még mindig előre tudsz jutni.
Ha tanulsz, még mindig van értelme. Ha hibázol, még mindig újrakezdhetsz. Anglia megtanított arra, hogy a munka nem megalázó, hanem eszköz.
Hogy nem ciki alul kezdeni. Hogy nem a múltad számít, hanem az, mit csinálsz ma.
Amit Anglia igazán adott
Nem csak pénzt. Nem csak karriert. Adott önállóságot.
Adott önbizalmat. Adott egy olyan gondolkodásmódot, hogy a problémák nem akadályok, hanem feladatok.
Megtanított felelősséget vállalni.
Megtanított időt kezelni.
Megtanított arra, hogy senki nem fog megmenteni – de nem is akadályoz meg, ha haladni akarsz.
A honvágy sosem múlt el teljesen
Ezt senki ne higgye. A honvágy nem tűnik el. Csak átalakul. Van, amikor egy íz hozza elő. Van, amikor egy ünnep. Van, amikor egy mondat. De megtanultam együtt élni vele.
Nem ellenség lett, hanem emlékeztető arra, hogy honnan indultam.
Miért vagyok még mindig itt?
Mert itt találtam meg a számításaimat.
Nem tökéletesen. Nem mesébe illően. De őszintén. Itt lettem az, aki vagyok.
Itt tanultam meg, hogy képes vagyok többre, mint hittem.
Itt építettem fel egy életet, amit nem örököltem, hanem megteremtettem.
A konklúzió
Anglia ma nehezebb, mint volt.
Drágább. Fárasztóbb. Kíméletlenebb.
De még mindig ad.
Még mindig tanít.
Még mindig lehetőséget kínál annak, aki hajlandó dolgozni magán és az életén.
Tizenöt év után sem mondom, hogy könnyű.
De azt igen: megérte.
És ha újra dönthetnék?
Valószínűleg ugyanígy elindulnék.
Talán kevesebb illúzióval – de ugyanazzal az elszántsággal.