Nőttek a fizetések, több a munkalehetőség és egyre nagyobb a hiány EUs dolgozókból Nagy-Britanniában 1

Azon emberek száma Nagy-Britanniában, akik aktívan dolgoznak, ismét tovább emelkedett, és rekord magasságot ért el. A 2018-as év végi adatok szerint ugyanis 32.6 millióra nőtt a szigetország területén dolgozók száma, derült ki a brit statisztikai hivatal legfrissebb statisztikai adataiból.

A most nyilvánosságra hozott  eredmények szerint a munkanélküliek száma alig változott az előző év utolsó negyedéve során, vagyis az októbertől decemberig terjedő időszak alatt, és jelenleg 1.36 millió fő körül stagnál. A munkanélküliségi ráta tehát durván 4% jelenleg a királyság területén. Ez 1975 óta nem volt ilyen alacsonyan, ami nagyszerű hír.

Az ország egészére számított heti átlagos fizetés is emelkedett, méghozzá 3.4%-kal és jelenleg £494.50-on áll. Az inflációt is belekalkulálva az egyenletbe ez azt jelenti, hogy 2011 márciusa óta nem volt ilyen magasan a reálbérek átlagértéke.

angliai fizetések

Az aktív munkavállalók száma az október és december közti periódusban 167 ezer fővel volt magasabban, mint az azt megelőző negyedéves időszakban, ha pedig az előző, 2017-es év végéhez hasonlítjuk, akkor 444 ezer emberrel dolgoznak többen jelenleg a szigetország területén. Ez százalékra lefordítva azt jelenti, hogy 75.8%- os a foglalkoztatottság aránya jelenleg Nagy-Britanniában. Ez egyébként azokra a 16 és 64 év közti emberekre értendő, akik munkavégzésre alkalmasak. A foglalkoztatottsági ráta 2017 végén 75.2% volt vagyis 0.6 százalékpontos emelkedésről beszélhetünk, ami egyben azt jelenti, hogy 1971 óta ez a legmagasabb mért érték.

A statisztikai hivatal egyik szakembere, Matt Hughes ezt nyilatkozta a friss adatok kapcsán: „A munkaerőpiac stabil és erős továbbra is. Ezt mutatja a foglalkoztatottsági ráta rekord magas értéke is. Emellett pedig a betöltésre váró munkahelyek száma is tovább emelkedett, és ez is rekord magas értéket ért el. Ami külön kiemelendő, hogy a munkanélküliségi ráta tovább csökkent, és ha csak a nőket nézzük, akkor a történelem során először beesett 4% alá.”

Nagy-Britannia munka foglalkoztatottság

„Mivel a friss munkaerőre, az új dolgozókra rendkívül nagy a kereslet, és a betöltetlen munkahelyek száma egyre nő, míg a felvehető emberek száma relatíve alacsony, a dolgozók sokkal nagyobb valószínűséggel számíthatnak a szokásosnál nagyobb fizetésemelésekre. Emellett ha előre tekintünk, valószínűtlennek tartom, hogy a fizetések növekedésének üteme idén 3% alá menne.” – nyilatkozta Samuel Tombs, a Pantheon Macroeconomics vezető közgazdásza.

További jó hírként szolgálhat rengeteg angliai magyar számára, hogy a minimálbér hamarosan igen nagyot fog emelkedni, ami sokaknak akár 700 fontos éves fizetésemelést is jelent majd. Erről itt olvashattok bővebben. Az EU-s dolgozók tehát úgy tűnik, hogy szépen fokozatosan, akarva, vagy akaratlanul de fel fognak értékelődni a britek számára, vagyis akik maradnak, Brexit ide vagy oda, azok jó eséllyel kerülhetnek majd anyagilag jobb helyzetbe, persze nem egyik pillanatról a másikra. Az EU-s dolgozók hiányát pedig mindeközben egyre többen ismerik el és nyögik… hiába mond a kormány akármit, a Szigetországban lévő 1000 felsővezetővel készített interjúk eredményei nem hazudnak. Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után