Az 1400 leggyakoribb angol szó, ami a szókincs magja, amivel érteni fogod a körülötted elhangzottak nagy részét 1

Angliai érvényesülésed szempontjából kulcskérdés, hogy milyen szinten érted és beszéled az angol nyelvet.  Az angol nyelvtudás fontos összetevője a szókincs, és most segítünk neked, hogy miket tanulj meg legelőször.

EnglishDictionaryPA_large

Ha átpörgetted már valamelyik nagyszótár lapjait, bizonyára át is élted a kétségbeesés vagy a reménytelenség érzését, de egy önleértékelést szinte tuti. Az angol nyelvnek több különböző forrásból keveredve óriási szókincse van. Ez a rossz hír. Ellenben, ha számítógéppel kielemzünk 1 millió gépelt oldalt, és statisztikát készítünk az egyes szavak előfordulási gyakoriságáról, az eredmény kitörő örömmel tölthet el minden nyelvtanulót.

Ha a szavak tanulásakor figyelmet fordítasz arra, hogy a leggyakrabban használtakkal kezd, és úgy haladj a ritkábban előfordulók felé, nagyon kellemes élményben lesz részed. Tegyük fel, hogy megtanulsz naponta 100 szót. Az két hét alatt 1400. Ez még nem ördöngősség, simán meg tudod csinálni. A leggyakoribb 1400 szóval a fejedben érteni fogod a körülötted elhangzó szavak 63%-át.

english-dictionary

A 63%-nak a fizikusok és a műszakiak különös jelentőséget tulajdonítanak.  Az Euler féle számmal van összefüggésben, de most nem érdekes, hogy miért. A lényeg, hogy az okosok nagyjából lefutottnak tekintik azt a folyamatot, ami idáig eljutott. Itt van az exponenciális görbe könyöke, egyfajta fordulópont.

Természetesen a nyelvtudás nem csak a szavak ismeretéből áll, de ez a legfontosabb része. Könyvesboltokban lehet olyan könyveket kapni, amelyekre rá van írva, hogy hány szóval készültek. Ha túl vagy a kéthetes szótanuláson. Vegyél egy 1200 szavas regényt. Fergeteges élmény lesz, hogy az olvasása közben nem kell szótáraznod. Miután kiélvezted a sikereket rugaszkodj neki a második kéthetes szótanulásnak.

A megfelelő 2800 szó ismeretében a körülötted elhangzó szavak 86%-át fogod érteni. Egy harmadik kéthetes ciklussal 95%-ig, egy negyedikkel pedig 98%-ig tudsz eljutni. Ezzel a szókinccsel már a született britek is teljes értékű munkaerőnek fognak tekinteni. Jól fizető álláshoz juthatsz, és helyére kerül az önbecsülésed is.

Az alábbiakban láthatod az első két hét anyagát, az első 1400 szót:

SzóFonetikaJelentés
1theðiː, ðəa, az
2to bebiːlenni
3andænd, əndés
4ofɔv, əvvalakinek a, valaminak a,  -ból
5aeɪ, əegy
6inɪn -ba, -be,  -ban, -ben,  -on,  -en,-ön, folyamán, idején
7totuː, tufelé, -hoz, -hez, -höz, -ba, -be,  -ra, -re, -nak, -nek,  -ig, irányában; -ni,
8to havehævbírni, birtokolni
9itɪtaz, azt, ő, őt
10Ién
11thatðətaz, amaz, aki, akit,  ami, amit,  azért, hogy, ennyire, annyira,
12forfɔː-ért, részére, számára
13youjuː, jute, ti
14hehiː, hiő, őt
15withwɪð-val, -vel
16onɔn-on, -en, -ön, valamin, -ra, -re, -án, -én, kinyitva, bekapcsolva
17to doduːtenni, csinálni
18to sayseɪmondani
19thisðɪsez, ezt, emez
20theyðeɪők
21atæt, ət-kor, -nál, -nél
22butbʌt, bətde, azonban, kivéve, legalább, hanem, csupán, csak
23wewiːmi
24hishɪzaz ő valakije, valamije
25fromfrɔm-ból, -ből, -ról, -ről, -tól, -től
26notnɔtnem
27bybaɪáltal, alapján,  mellett, közelében, vminél fogva, -nál, -nél, -ra, -re, szerint
28sheʃiːő, őt
29orɔːrvagy
30asəzmint, ahogy, amennyire, amint, mivel, olyan, mint amilyen, mintha, minthogy
31whatwɔtmi, mit, ami, amit,  amely, amelyet,  milyen
32to gogoʊmenni
33theirðeəraz ő valamijük, -eik, -aik, -jaik, -jeik, -jok, -jök, -juk, -jük, -ok, -ük, -ök, -uk
34cankæntud, képes rá
35whohuːki, kit, aki, akit
36to getgetkapni, megszerezni, hozzájutni,
37ifɪfha, -e, vajon, feltéve hogy
38wouldwʊdvolna
39allɔːlmind, az egész, minden, összes, valamennyien, teljesen, valamennyi, teljes
40mymaɪenyém, -m
41to makemeɪkcsinálni, tenni
42aboutəbaʊt-ról, -ről
43to knownoʊtudni, ismerni
44willwɪlfog
45upʌpfel, fent, fenn
46onewʌnegy, egyetlen, egyik, az ember
47timetaɪmidő, alkalom, időtartam, időpont
48thereðeər ott, amott, oda
49yearðeərév, esztendő
50sosoʊígy, úgy, ilyen, olyan, akként, ennyire, annyira, tehát, úgyhogy
51to thinkθɪŋkgondolkodni, gondolkozni
52whenwenmikor, amikor
53whichwɪtʃmelyik, mely,  melyiket, melyet, amelyet amelyik, amelyiket, ami, amely, amit
54themðemőket
55somesʌmnéhány, némely, egy kis, egy bizonyos, egyes, némi, körülbelül, valamelyik, egy kevés
56memiːengem, nekem, én
57peoplepiːplemberek, lakosság, nép, népesség
58to taketeɪkfogni venni, vinni
59outaʊtki, kifelé, kinn, -ból, -ből, kívül, kint
60intoɪntuː-ba,  -be, bele,
61justʤʌstéppen, csak, alig,  csaknem, épp, éppen most, nem régen, becsületes, igazságos, jogos
62to seesiːlátni
63himhɪmőt
64yourjɔːrtied, tiétek, öné, önöké
65to comekʌmjönni
66couldkʊdtudott, képes volt rá
67nownaʊmost,  jelenleg
68thanðænmint (összehasonlításban)
69to likelaɪkkedvelni, szeretni
70howhaʊhogyan, mennyire, mi módon, miképpen
71thenðenakkor, akkor/majd, akkori, aztán, azután, majd
72itsɪtsazé
73ouraʊəra mi valamink, a mienk
74twotuːkét, kettő
75moremɔːrmég, ezenfelül, több, többé, több
76theseðiːzezek, ezek(et)
77to wantwɔntakarni, igényelni, kívánni, óhajtani
78wayweɪút, mód
79to looklʊknézni, megnézni,  pillantani, tekinteni, tűnni, látszani
80firstfəːstelső
81alsoɔːlsoʊis, szintén, szintúgy, ugyancsak
82newnjuːúj
83becausebɪkɔzmert
84daydeɪnap, nappal
85to usejuːzhasználni, elhasználni
86nonoʊnem, tagadás, visszautasítás
87manmænember, férfi
88to findfaɪndtalálni, lelni
89herehɪəride, itt
90thingθɪŋdolog, holmi
91to givegɪvadni
92manymeniːsok, számos, nagy mennyiség
93wellweljól, helyesen, nos
94onlyoʊnliːcsak, csak éppen, csupán, egyedüli, egyetlen
95thoseðoʊzazok(at)
96to telltelelmond
97veryˈverinagyon, éppen az a, igazi, igen, maga a, maguk a, valóságos
98herhəːraz ő valamije, övé
99eveniːvnmég…is, kiegyenlít, páros, sík, sima
100backbækhát, hátrafelé, farol, visszatolat, hátsó
101anyeniːakármi, bárki, akárki, bármely, bármelyik
102goodgʊdjó, kitűnő, megfelelő, vkinek a java
103womanwʊmənnő, asszony
104throughθruːát, keresztül, következtében, útján, vminek a révén
105usʌsminket, nekünk
106lifelaɪfélet
107childtʃaɪldgyermek
108to workwəːkdolgozni
109downdaʊnlefelé, le, lent, lenn
110maymeɪ-hat, -het, lehet, szabad, május
111afterɑftərután, azután
112shouldʃʊdkellene
113to callkɔːlhívni, szólítíni, felhívni
114worldwəːldvilág, földkerekség
115overoʊvərát, keresztül, túl, szerte
116schoolskuːliskola
117stillstɪlmég, mégis, ennek ellenére, csend, csendes
118to trytraɪpróbálni, kipróbálni, megkísérelni, próbára tenni
119lastlæstutolsó, legutóbbi, legfrissebb,  végül, utoljára
120to askæsk(meg)kérdezni, kérni
121needniːdigényel, szüksége van, szükséglet, szükség, ínség, nehéz helyzet, szegénység, szűkölködés
122tootuːis, szintén, túl, túlságosan
123to feelfiːlérezni, érzékelni
124threeθriːhárom
125statesteɪtállam, állami, állít, állapot, helyzet, kifejez, státusz, kijelent
126nevernevərsoha, sohasem
127to becomebɪkʌmválni valamivé
128betweenbɪtwiːnközött
129highhaɪmagas
130reallyrɪəliːigazán, valóban
131somethingsʌmθɪŋvalami
132mostmoʊstlegtöbb
133anotherənʌðəregy másik, másik
134familyfæməliːcsalád, családi
135ownoʊnsaját,  tulajdonol, birtokol
136to leaveliːvelmenni, elhagyni, búcsúzni
137to putpʊttenni, helyezni
138oldoʊldöreg, idős, régi, vén
139whilewaɪlamíg csak, bár, fáradozás, míg, rövid idő, noha, mialatt
140to meanmiːnvélni, gondolni, úgy érteni
141to keepkiːptartani
142studentstjuːdntdiák, egyetemi hallgató, tanuló
143whywaɪmiért, amiért
144letlethagy (vmit), bérbeadni
145greatgreɪtnagy, nagy(szerű)
146sameseɪmazonos, ugyanaz, ugyanúgy
147bigbɪgnagy
148groupgruːpcsoport
149to beginbɪgɪnkezdeni, kezdődni
150to seemsiːmlátszani, tűnni valamilyennek
151countrykʌntriːország, haza, táj, vidék
152to helphelpsegíteni
153talktɔːkbeszéd, beszélgetés, csevegés, előadás, beszámoló
154whereweərhol, ahol
155to turntəːnfordítitani, fordulni
156problemprɔbləmprobléma
157everyevriːmind, minden
158to startstɑtkezdeni, elindulni, elindítani, rajtolni
159handhændkéz, kézfej
160mightmaɪtlehet
161Americanəmerɪkənamerikai
162to showʃoʊmutatni
163partpɑtrész, alkotórész, alkatrész
164againstəgenstellen, szemben
165placepleɪshely
166suchsʌtʃilyen, olyan
167againəgenismét, újra
168fewfjuːnéhány
169casekeɪseset
170weekwiːkhét
171companykʌmpəniːvállalat, társaság, társulat
172systemsɪstəmrendszer
173rightraɪtjobb oldal, jobbra, helyesen, jó, igazi, igazság, becsületes
174programproʊgræmprogram
175to hearhɪərhallani
176questionkwestʃənkérdés
177duringdjʊərɪŋközben, mialatt
178workwəːkmunka
179to playpleɪjátszani
180governmentgʌvənməntkormány, kormányzat
181to runrʌnfutni, szaladni, futtatni, működtetni
182smallsmɔːlkicsi
183numbernʌmbərszám
184offɔfkikapcsolva, elzárva, ki, le, lezárva
185alwaysɔːlweɪzmindig
186to movemuːvmozdulni, mozdítani, mozgatni
187nightnaɪtéj, éjjel, éjjeli, éjszaka, éjszakai, este
188to livelɪvélni, lakni
189Mrmɪ’stəúr
190pointpɔɪntmutat
191to believebɪliːvelhisz, hisz
192to holdhoʊldfogni, tartani
193todaytədeɪma
194to bringbrɪŋhozni
195to happenhæpəntörténni, adódni, előfordulni, megesni
196nextnekstkövetkező, mellette fekvő, közvetlenül mellette, szomszédos
197withoutwɪðaʊtnélkül
198beforebɪfɔːrelőtt, elé, azelőtt, előbb, mielőtt hogy
199largelɑʤnagy
200millionmɪlɪənmillió
201mustmʌstkell, muszáj
202homehoʊmotthon, haza
203underʌndəralatt, alá
204waterwɔːtərvíz
205roomruːmszoba, tér, terem
206to writeraɪtír
207mothermʌðəranya
208areaeərɪəterület, térség,
209nationalnæʃnəlnemzeti, országos
210moneymʌniːpénz
211storystɔːriːtörténet, történelem, sztori, elbeszélés
212youngjʌŋfiatal
213factfækttény
214monthmʌnθhónap
215differentdɪfrəntkülönböző
216lotlɔtárutétel, juss, nagy mennyiség, osztályrész, parcella, sors, sorshúzás
217studystʌdiːtanulmány
218bookbʊkkönyv
219eyeszem
220jobʤɔbmunka, foglalkozás, állás
221wordwəːdszó
222thoughðoʊnoha, bár
223businessbɪznəsüzlet
224issueɪʃuːtéma
225sidesaɪdoldal
226kindkaɪndfaj, fajta, jelleg, kedves, szíves, válfaj
227fourfɔːrnégy
228headhedfej, fő
229farfɑrmessze, távol, jóval, sokkal, távoli, túlsó
230blackblækfekete
231bothboʊθmindkettő, egyaránt
232littlelɪtlkicsi, apró, csekély, egy kicsit, kicsiny, kevés, egy kissé
233househaʊzház
234yesjesigen
235sincesɪnsamióta, attól fogva, azóta, mert, minthogy, miután
236longlɔŋhosszú, hosszasan, hosszú ideig, sokáig
237to provideprəvaɪdnyújt, szolgáltat, ad, ellát, gondoskodik
238servicesəːvɪsszolgáltatás, szolgálat
239aroundəraʊndkörül
240friendfrendbarát, barátja vkinek
241importantɪmpɔːtntfontos, jelentős
242fatherfɑðərapa
243to sitsɪtül
244awayəweɪel, messzire, rendületlenül, távol, tovább
245untilʌnˈtɪlamíg, míg
246powerpaʊərhatalom, hatáskör, jogkör, tekintély, teljesítmény, teljesítőképesség,  hajtóerő
247houraʊəróra (időtartam)
248gamegeɪmjáték, játszma
249oftenɔfngyakran
250yetjetmég, mégis, eddig, már
251linelaɪnvonal, vezeték, zsinór
252politicalpəlɪtɪklpolitikai
253endendvég, befejezés
254amongəmʌŋközött
255everevərmindig, örökké
256to standstændállni
257badbædrossz
258to loseluːzelveszteni
259howeverhaʊevərmégis, mindamellett, viszont, akárhogyan, ám, azonban, bármennyire
260membermembərtag
261to paypeɪfizetni
262lawlɔːjogszabály, törvény
263to meetmiːttalálkozni
264carkɑrgépkocsi, autó, kocsi, vasúti kocsi
265citysɪtiːváros
266almostɔːlmoʊstcsaknem
267to includeɪnkluːdtartalmazni, belevenni, beleérteni, magában foglalni, beszámítani
268to continuekəntɪnjuːfolytatni, folytatódni
269to setsetbeállítani
270laterleɪtərkésőbb, későbbi
271communitykəmjuːnɪtiːközösség
272muchmʌtʃsok, sokkal, nagy tömeg
273nameneɪmnév, elnevezés
274fivefaɪvöt
275oncewʌnsegyszer
276whitewaɪtfehér
277leastliːstlegcsekélyebb, legjelentéktelenebb, legkevesebb, legkisebb
278presidentprezɪdəntelnök, egyetemi rektor
279to learnləːntanulni, megtanulni, megtudni, értesülni,
280realrɪəligazi, valódi, valóságos, tényleges
281to changetʃeɪnʤváltozni, változtatni, módosítani, váltani, felváltani, cserélni, kicserélni, átszállni
282teamtiːmcsapat, csoport, legénység, munkaközösség, sportcsapat
283minutemɪnɪtperc
284bestbestlegjobb, legjobban, lehető legjobb
285severalsevrəlszámos, néhány, több, különféle
286ideaaɪdɪəötlet, elgondolás, elképzelés, eszme, fogalom
287kidkɪdkölyök
288bodybɔditest
289informationɪnfəmeɪʃninformáció, tájékoztatás, értesülés
290nothingnʌθɪŋsemmi, semmiség
291agoəgoʊelőtt
292to leadliːdirányítani, vezetni
293socialsoʊʃlszociális, társadalmi, társas, társas összejövetel, társasági
294to understandʌndəstændérteni, megérteni
295whetherweðərvajon
296to watchwɔtʃműsort nézni, őrködni
297togethertəgeðəregyütt, közösen
298to followfɔloʊkövetni, következni, utána menni
299parentpeərəntszülő, anya, apa,
300to stopstɔpabbahagyni, befogni, leállni, megállni
301facefeɪsarc, elülső oldal
302anythingenɪθɪŋbármi, akármi
303to createkriːeɪtteremteni, alkotni, elkészíteni, létrehozni,
304publicpʌblɪknyilvános, közösségi, közönség
305alreadyɔːlrediːmár
306to speakspiːkbeszélni
307othersʌðəzmások, többiek
308to readriːdolvasni
309levellevlszint
310to allowəlaʊmegenged
311to addædhozzáad
312officeɔfɪshivatal, iroda
313to spendspendeltölt, költ(ekezik)
314doordɔːrajtó, ajtónyílás, bejárat
315healthhelθegészség
316personpəːsnszemély
317artɑtfajta
318sureʃʊərbizonyos, bizonyosan, biztos, biztosan, minden bizonnyal
319warwɔːrháború
320historyhɪstriːtörténelem, történet
321partypɑtiːparti, zsúr
322withinwɪðiːnbelül, benn, bent, vmin belül, vminek a belsejében
323to growgroʊnőni, növeszteni, termeszteni
324resultrɪzʌlteredmény
325to openoʊpən(ki)nyitni, nyílni
326morningmɔːnɪŋreggel, reggeli, délelőtt, délelőtti
327to walkwɔːkjárni,sétálni, gyalogolni menni
328reasonriːzənok, indok
329lowloʊalacsony
330to winwɪnnyerni, győzni
331researchrɪsəːtʃkutatás
332girlgəːlkislány, lány, leány
333guygaɪhapsi, pacák, pasas
334earlyəːliːkorai, korán
335foodfuːdélelem, élelmiszer, ennivaló, étel, táplálék
336momentmoʊməntpillanat
337himselfhɪmselfönmaga
338aireərlevegő
339teachertiːtʃərtanár, oktató,
340forcefɔːserő, kényszer
341to offerɔfərajánl, felajánl, kínál, felkínál
342enoughɪnʌfelég, elégséges
343educationeʤʊkeɪʃnoktatás, tanítás, nevelés
344acrossəkrɔsát, keresztül
345althoughɔːlðoʊbár, habár
346to rememberrɪmembəremlékezni, eszébe jutni,
347footfʊtláb,
348secondsekɔndmásodik,  másodperc, pillanat
349boybɔɪfiú
350maybemeɪbiːesetleg, talán
351towardtoʊədfelé
352ableeɪblképes valamire
353ageeɪʤkor
354policypɔləsiːpolitika, vezérelv, eljárásmód, irányvonal
355everythingevrɪθɪŋminden
356to lovelʌvszeretni valakit, szerelmesnek lenni vkibe
357processproʊsesfeldolgozni, megmunkálni
358musicmjuːzɪkzene
359includingɪnkluːdɪŋbeleértve
360to considerkənsɪdərfigyelembe venni, fontolóra venni, megfontolni, tekintetbe venni
361to appearəpɪərmegjelenni, tűnni
362actuallyæktʃʊliːtulajdonképpen, valójában
363to buybaɪvenni, vásárolni
364probablyprɔbəbliːvalószínűleg, várhatóan
365humanhjuːmənemberi
366to waitweɪt várni, várakozni
367to servesəːvszolgálni, kiszolgálni
368marketmɑkɪtpiac
369to diedaɪmeghalni
370to sendsendküldeni
371to expectɪkspektelvárni, számítani valamire, biztosra vennni
372to sensesensérzékelni, megérezni
373to buildbɪldépíteni
374to staysteɪmaradni, tatózkodni
375to fallfɔːlesni
376nationneɪʃnnemzet
377planplænterv, tervezet, tervrajz
378to cutkʌtvágni
379collegekɔlɪʤegyetem, főiskola
380interestɪntrəstérdek, érdeklődés, kamat
381deathdeθhalál
382coursekɔːspálya, fogás (étkezésnél), kurzus, lefolyás
383someonesʌmwʌnvalaki
384experienceɪkspɪərɪənsélmény, tapasztalat
385behindbɪhaɪndmögött
386to reachriːtʃnyúlni vmi után,  elérni valamit, elérni valahova, nyújtani, eljutni, megfogni, megérkezni, kinyúlni, kiterjedni
387localloʊklhelybeli, helyi
388to killkɪlmegölni, meggyilkolni
389sixsɪkshat, hatos
390to remainrɪmeɪnmaradni, megmaradni
391effectɪfekthatás, kihatás, eredmény, következmény, effektus
392usejuːz használat, használás, haszon
393threadθredfonal, fonál, mese, mesél, történet
394to suggestsəʤestjavasolni, ajánlani,  indítványozni, szuggerálni, tanácsolni, sugallani, sugalmazni, állítani, látszatot kelteni,
395classklɑskategória,  évfolyam, fajta, osztályzat, óra, tanóra, tanfolyam, osztály
396controlkəntroʊlirányítás, ellenőrzés, felügyelet, szabályozás, vezérlés, kormányzás, megfékezés
397to raisereɪzemelni, felemelni, fokozni, növelni, nevelni, felnevelni, felvetni, előteremteni, előidézni
398carekeərgondoskodás, gondosság, gondozás, törődés, igyekezet
399perhapspəhæpstalán, esetleg
400lateleɪtkéső, késői, későn, kései, késleltetett, utóbbi, legutóbbi, legújabb,
401hardhɑdkemény, keményen, fárasztó, kegyetlen, fáradságos, keserves
402fieldfiːldmező, mezei, terep, terepen történő, helyszíni, terület, tér, harctéri, szántóföld, tv-képmező, mágneses mező
403elseelsegyébkén, különben, ellenkező esetben
404to passpɑsáthaladni, keresztülmenni, átmenni (vizsgán), passzolni, továbbadni, eltelni, megelőzni túlhaladni, túljutni, meghalni
405formerfɔːmərelőző, korábbi
406to sellseleladni
407majormeɪʤərnagyobb, fontosabb, fő-, idősebb, nagykorú, őrnagy, szaktárgy, ágazat, dúr hangnem
408sometimessʌmtaɪmznéha
409to requirerɪkwaɪərkövetelni, megkövetelni, elvárni, igényelni, kérni, kívánni, megkívánni, kelleni,
410alongəˈlɒŋmentén, mellett, hosszában
411developmentdɪveləpməntfejlődés, kifejlesztés, kifejlődés, kialakulás, kidolgozás, gyarapítás, gyarapodás,
412themselvesðəmselvzmagukat
413to reportrɪpɔːtbeszámolni, jelenteni, bejelenteni, jelentést tenni, tudósítani, hírül adni
414roleroʊlszerep
415betterbetərjobb
416economiciːkənɔmɪkgazdasági, (köz)gazdasági, gazdaságos
417effortefəterőfeszítés, erőkifejtés, fáradozás, törekvés
418to decidedɪsaɪddönteni, eldönteni,  határozni, elhatározni, igazságot tenni, rendelkezni
419ratereɪtmérték, arány, árfolyam, díjszabás, kamatláb, fok, szint, tarifa, érték, értékelés, helyi adó,
420strongstrɔŋerős
421possiblepɔsəbllehetséges
422hearthɑtszív
423drugdrʌgdrog, kábítószer, gyógyáru, gyógyszer
424showʃoʊelőadás, bemutatás, felmutatás, kiállítás, látszat, látványosság, parádé
425leaderliːdərvezető, vezér, dirigens, parancsnok
426lightlaɪtenyhe, könnyedén, könnyed, halvány, gyenge, finom, szelíd, világos, könnyű, láng, tűz
427voicevɔɪshang, szavazat, vélemény, zönge
428wife, wiveswaɪf, waɪvzfeleség, feleségek
429wholehoʊlaz egész, teljes, egészben levő, bontatlan
430policepəliːsrendőr, rendőrség
431mindmaɪndész, értelem, elme, szellem, lélek
432finallyfaɪnəlivégül
433to pullpʊlhúzni, vonni, vontatni
434to returnrɪtəːnvisszatérni, visszaérkezni, visszaadni, visszaküldeni, visszajuttatni, visszafizetni, viszonozni
435freefriːszabad, akadálytalan, független, ingyenes, mentes, nem foglalt, nem elfoglalt
436militarymɪlɪtriːhadi, hadsereg, katonai, katonaság
437pricepraɪsár
438lessleskisebb, kisebb mértékben, kevésbé, kevesebb, mínusz, nem annyira, levonva
439according toəkɔːdɪŋvalaminek megfelelően
440decisiondɪsɪʒndöntés, elhatározás
441to explainɪkspleɪnmagyarázni, megmagyarázni, indokolni, kifejteni,  tisztázni
442sonsʌnfia valakinek
443to hopehoʊpbizakodni, remélni, reménykedni
444viewvjuːnézet, kilátás
445relationshiprɪleɪʃnʃɪpkapcsolat, összefüggés, rokonság
446to carrykæriːhord, hordoz, visel, szállít, cipel
447towntaʊnváros
448roadroʊdországút, út, úttest
449to drivedraɪvhajtani, meghajtani kocsit vezetni
450armɑmkar
451truetruːigaz, igazi, valódi, eredeti, becsületes, helyes, hiteles
452federalfedərəlállamszövetségi, szövetségi
453to breakbreɪk(össze)törni, megszakítani, megtorpanni, szünetet tartani
454differencedɪfrənskülönbség
455to thankθæŋkmegköszönni, hálát adni
456to receiverɪsiːvkapni, átvenni, kézhez venni, befogadni, elfogadni, fogadni, fogadtatásban részesíteni, vendégül látni, venni (adást), fogni (adást)
457valuevæljuːérték
458internationalɪntənæʃənlnemzetközi
459buildingbɪldɪŋépület
460actionækʃnakció, cselekmény, intézkedés
461fullfʊl teljes, teljes egész, tele
462modelmɔdlmodell
463to joinʤɔɪnbelépni, csatlakozni, összekapcsolni
464seasonseasonévszak, évad, szezon, időszak, idény
465societysəsaɪətiːtársadalom
466taxtæksadó
467directordɪrektərigazgató
468positionpəzɪʃnpozíció, helyzet, állapot, elhelyezkedés, fekvés,
469playerpleɪərjátékos
470to agreeəgriːegyetérteni, megegyezni
471especiallyɪspeʃəliːkülönösen
472recordrɪkɔːdfeljegyzés, lemez, rekord, csúcsteljesítmény
473to pickpɪkszedni, kiszedni, szedegetni, kiválasztani,  kiválogatni, csipegetni,
474to wearweəviselni, hordani
475paperpeɪpərpapír, újság
476specialspeʃlspeciális, alkalmi, egyedi, kitűnő, különleges, rendkívüli, sajátságos
477spacespeɪstér, betűköz, köz, táv, térköz, szóköz, hely, világűr, űr,
478groundgraʊndföld, földelés, terület, talaj, terep, alap, indíték, ok
479formfɔːmforma, alak,
480to supportsəpɔːttámogatni alátámasztani, eltartani, segíteni
481eventɪventesemény, eset, rendezvény, sportesemény, versenyszám
482officialəfɪʃlhivatalos, hatósági, hivatalnok, tisztviselő
483whosehuːzkié, akié
484mattermætərügy, tárgy, téma, baj, anyag, lényeg
485everyoneevrɪwʌnmindenki
486centresentərközéppont, központ
487couplekʌplpár, két darab
488sitesaɪthely, helyzet, telek, fekvés, házhely
489to endendbefejezni, megszüntetni, megszűnni, lezárni (vitát), végződni, véget érni, véget vetni
490projectprɔʤektprojekt, terv(ezet), terv, tervrajz, kivetítés, beruházás
491to hithɪtütés, ütődés, lökés, csapás, becsapódás, találat, találó kifejezés, siker, sláger
492basebeɪsalap, bázis
493activityæktɪvɪtiːtevékenység, aktivitás
494starstɑrcsillag, sztár, színpadi csillag
495tableteɪblasztal, lemez, tábla, táblázat,  tányér, sima lap
496courtkɔːtbíróság, királyi palota, sportpálya, törvényszék, udvar, udvarlás
497to produceprɔdjuːsgyártani, alkotni, előállítani, termelni
498to eatiːtenni
499to teachtiːtʃtanítani
500oilɔɪlolaj, kőolaj
501halfhɑffél, felerészben, félig
502situationsɪtʃʊeɪʃnhelyzet, elhelyezkedés
503easyiːziːenyhe, könnyed, könnyű, nem fárasztó, simulékony, nem erőltetett, nem fáradságos
504costkɔstköltség
505industryɪndəstriːipar, iparág
506figurefɪgəralak, ábra, alakzat, számjegy
507to facefeɪsszembenéz vmivel, arcát mutatja
508streetstriːtút, utca, úttest
509imageɪmɪʤkép, összkép
510itselfɪtselfmaga
511phonefoʊntelefon
512eithereiðə:akármelyik, bármelyik, egyik, mindkét, mindkettő, valamelyik, valamelyik a kettő közül
513datadeɪtəadatok
514to coverkʌvərbeburkolni, befedni
515quitekwaɪtegészen, meglehetősen
516picturepɪktʃərábra, kép, festmény
517clearklɪərtiszta, világos, érthető
518practicepræktɪsgyakorlás, edzés, praxis, szokás
519piecepiːsdarab, színdarab, zenedarab
520landlændföld, földsáv, birtok, talaj, vidék, szárazföld, terület, táj, ország, földbirtok
521recentriːsntlegújabb, friss, mai, modern, nem régi, újkeletű, újszerű
522to describedɪskraɪbleírni
523productprɔdʌktgyártmány, készítmény, szorzat, termék, termény
524doctordɔktərdoktor, orvos
525wallwɔːlfal, sorfal
526patientpeɪʃntbeteg, páciens, türelmes
527workerwəːkərmunkás
528newsnjuːzhír, hírek
529testtestteszt, vizsga, kipróbálás, kísérlet, vizsgálat,  próbatétel
530moviemuːviːfilm, mozifilm
531certainsəːtnbizonyos, biztos, egyes
532northnɔːθészak
533lovelʌvszerelem, szeretet
534personalpəːsənlegyéni, individuális, magán-, saját,  személyes, személyi
535openoʊpənnyitott
536supportsəpɔːtalátámasztás, támasz, támogatás, támaszték
537simplysɪmpliːegyszerűen
538thirdθəːdharmad, harmadik, harmadrész, terc
539technologyteknɔləʤiműszaki tudományok, technika, technológia
540to catchkætʃelfogni, elkapni
541stepsteplépés, lábnyom, létrafok, lépcsőfok
542babybeɪbiːbaba, kisbaba, bébi
543computerkəmpjuːtərszámítógép
544typetaɪptípus
545attentionətenʃnfigyelem
546to drawdrɔːhúzni, vonni, rajzolni
547filmfɪlmfilm, hártya, vékony réteg
548republicanrɪpʌblɪkənköztársasági, köztársasági érzelmű, köztársaságpárti, republikánus
549treetriːfa
550sourcesɔːsforrás, forrásmunka, adatforrás, ér, eredet, kiindulópont, kútfő, patak
551redredpiros, piros szín, pirosság
552nearlynɪəliːcsaknem, közel, közelről, majdnem
553organizationɔːgənaɪzeɪʃnszervezés, szervezet
554to choosetʃuːzkiválaszt, választ
555to causekɔːzelőidéz, okoz
556hairheərhaj, hajszál, hajzat, szőr, szőrszál, sörte
557looklʊkarckifejezés, megjelenés, tekintet
558centurysentʃəriːévszázad
559evidenceevɪdənsbizonyíték
560windowwɪndoʊablak
561difficultdɪfɪkəltnehéz, nehézkes, bonyolult
562to listenlɪsnfigyel, hallgat
563soonsuːnhamar, hamarosan, inkább, semhogy, korán, nemsokára
564culturekʌltʃərkultúra, baktériumtenyészet
565billionbɪlɪənmilliárd
566chancetʃɑnsesély, eshetőség, kilátás, véletlen
567brotherbrʌðərtestvér, fivér
568energyenəʤiːenergia
569periodpɪərɪədperiódus, időtartam, időköz, ciklus, időszak, korszak, tartam, szakasz
570summersʌmərnyár, nyári
571to realizerɪəlaɪzrealizálni, felfogni, rájönni, belátni, felismerni
572hundredhʌndrədszáz
573availableəveɪləblelérhető, rendelkezésre álló, igényve vehető
574plantplɑntpalánta, gyártelep, gyáregység, gyár, üzem
575likelylaɪkliːfeltehető, lehetséges, valószínű, valószínűleg
576opportunityɔpətjuːnɪtiːalkalom, kedvező alkalom, alkalmas idő, lehetőség
577termtəːmkifejezés, határnap, határidő, időszak, időtartam, menstruáció, szakkifejezés, szakszó, szemeszter, szó, tag, ülésszak
578shortʃɔːtrövid
579letterletərlevél, betű
580conditionkəndɪʃnfeltétel, körülmény
581choicetʃɔɪsválasztás, választék, alternatíva
582to placepleɪstenni, helyezni
583singlesɪŋglegyedüli, egyedülálló, egyedül élő, egyetlen
584ruleruːlszabály, uralom, uralkodás
585daughterdɔːtərlánya valakinek
586administrationədmɪnɪstreɪtənadminisztráció
587southsaʊθdél, déli irány
588husbandhʌzbəndférj
589floorflɔːrpadló, fenék, emelet
590campaignkæmpeɪnkampány, hadjárat
591materialmətɪərɪəlanyag, anyagi, anyagias, dologi, ruhaanyag
592populationpɔpjʊleɪʃnlakosság, népesség
593medicalmedɪklorvosi, egészségügyi, orvostudományi, belgyógyászati, orvostanhallgató
594hospitalhɔspɪtlkórház
595churchtʃəːtʃtemplom, egyház
596to closekloʊzbezár, becsuk
597thousandθaʊzndezer
598riskrɪskkockázat, kockáztat, rizikó, veszély
599currentkʌrəntaktuális, áram, áramlat, érvényes, divatos, időszerű, forgalomban levő
600firefaɪərtűz
601futureˈfjuːtʃəjövő, jövő idő, jövőbeli, leendő, jövendő
602wrongrɔŋrossz, helytelen, hamis, hibás
603to involveɪnvɔlvbevon valakit valamibe
604defensedɪfensvédelem
605anyoneenɪwʌnbárki, akárki
606to increaseɪŋkriːsnövekszik, nő, növel
607securitysɪkjʊərɪtiːbiztonság, biztosíték, kötvény
608bankbæŋkbank
609myselfmaɪselfmagam
610certainlysəːtnliːbizonyára
611westwestnyugat, nyugati
612sportspɔːtsport
613boardbɔːdasztal, bizottság, fedélzet
614to seeksiːkkeresni
615perpəːr-ként, vminek révén
616subjectsəbʤekttéma, tárgy, tantárgy
617officerɔfɪsərkatonatiszt, közhivatalnok, köztisztviselő, tiszt, tisztviselő
618privatepraɪvɪtprivát, magán-, magánjellegű, zártkörű, nem nyilvános
619restrestmegállás,  pihenés, maradék, maradvány, a többi
620behaviourbɪheɪvɪərviselkedés
621to deal withdiːlfoglalkozni valamivel
622performancepəfɔːmənselőadás, teljesítmény, teljesítőképesség, véghezvitel, végrehajtás
623to fightfaɪtharcolni, küzdeni, verekedni
624to throwθroʊdobni, hajítani
625toptɔpcsúcs, teteje valaminek, felső, legmagasabb, legfelső, maximális
626quicklykwɪkliːgyorsan, rövid időn belül
627pastpɑstmúlt, múlt idő, régi, után, vmin túl, túl, mellette el
628goalgoʊlcél, gól, kapu
629bedbedágy
630orderɔːdərrend, rendelés, sorrend,  rendelet,  szabály, utasítás, parancs
631authorɔːθərszerző
632to fillfɪltölteni, kitölteni, betölteni, megtölteni, telni, megtelni, teljesíteni, eleget tenni
633to representriːprɪzentképviselni, ábrázolni, alakítani, kifejezni
634to focusfoʊkəsfókuszálni, koncentrálni, összpontosítani, összpontosulni
635foreignfɔrənkülföldi
636to dropdrɔpcseppenteni, csepegni,  dobni, ledobni, ejteni, elejteni, leejteni, elesni,
637to planplæn tervezni, tervrajzot készíteni, vázolni
638bloodblʌdvér
639uponəpɔn-on, -en, -ön, -ra, -re
640agencyeɪʤənsiːügynökség
641to pushpʊʃlökni, lökdösni, tolni, tolakodni, nyomni, megnyomni, nyomulni, taszítani, taszigálni,
642natureneɪtʃərtermészet, fajta, jelleg, minőség, sajátosság
643colourkʌlərszín
644recentlyriːsntliːa minap, a napokban, az utóbbi időben, legutóbb, minap, mostanában, múltkor, nemrég, újabban, nemrégiben
645storestɔːráruraktár, készlet, raktár, tartalék, üzlet, bolt, depó
646to reducerɪdjuːsredukálni, csökkenteni, csökkenni
647soundsaʊndhang, alapos, becsületes, szilárd, igaz
648to notenoʊtfeljegyezni, megjegyezni
649finefaɪnfinom, bírság
650nearnɪərközel, közeli, közelben levő, közel fekvő, már majdnem
651movementmuːvməntmozgás, mozdulat, mozgalmasság, mozgalom,
652pagepeɪʤoldal
653to enterentərbelépni, bemenni, bejönni, behatolni, beírni, bejegyezni, feljegyezni
654to shareʃeərmegosztani, osztozni, részesedni
655commonkɔmənáltalános, átlagos, egyszerű, gyakori, mindennapi, mindennapos, köz-, közös, közönséges, ordenáré
656poorpʊərszegény, szegényes,  rászoruló, egyes osztályzat
657otherʌðəregyéb, többi, további, másik, más, mást, másféle, másikat
658naturalnætʃrəltermészetes, természeti, vele született
659racereɪsfajta, faj, verseny
660concernkənsəːngond, aggodalom, nyugtalanság, törődés
661seriessɪəriːzsor, sorozat
662significantsɪgnɪfɪkəntjelentős, fontos, lényeges, kiemelkedő, nevezetes, kifejező
663similarsɪmələrhasonló
664hothɔtforró, csípős, élénk, szenvedélyes, heves, felkapott, menő, dögös, szexis, penge, pipa
665languagelæŋgwɪʤnyelv
666eachiːtʃki-ki, mind, mindegyik, minden, minden egyes, mindenki
667usuallyjuːʒəliːáltalában, rendszerint
668responserɪspɔnsválasz, felelet, reagálás, reakció, válaszolás, visszhang, érzelmi visszahatás
669deaddedhalott, holt, holtan, meddő kőzet
670to riseraɪzfelemelni, felemelkedni, növelni
671animalænɪməlállat
672factorfæktərfaktor, tényező, szorzótényező, együttható
673decadedekeɪdtized, évtized
674articleɑtɪklcikk
675to shootʃuːtlőni, lelőni
676eastiːstkelet
677to saveseɪvmegmenteni, megóvni, megspórolni, megtakarítani,  megvédeni, takarékoskodni
678sevensevnhét, hetes
679artistɑtɪstművész
680scenesiːndíszlet, jelenet, színtér, színpad, színpadkép, színhely
681stockstɔkrészvény, raktár, raktárállomány, készlet, raktáron levő
682careerkərɪərkarrier, életpálya
683despitedɪspaɪtundorodás, vminek ellenére
684centralsentrəlközponti
685eighteɪtnyolc, nyolcas
686thusðʌsígy, ily módon, tehát, ilyenformán, ennek következtében, ennélfogva
687treatmenttriːtməntbánásmód, eljárás, kezelés
688beyondbɪjɔndtúl valamin
689happyhæpiːboldog, vidám
690exactlyɪgzæktliːpontosan
691to protectprətektmegóvni, megvédeni, oltalmazni
692approachəproʊtʃközeledés, megközelítés
693to lielaɪfeküdni
694sizesaɪzméret, nagyság, terjedelem
695dogdɔgkutya
696fundfʌndalap, tőke
697serioussɪərɪəsfontos, komoly, súlyos
698to occurə’kəːrakad, bekövetkezik, előfordul, felbukkan, megesik, megtörténik, szerepel
699mediamiːdɪəközeg
700readyrediːkész, készen
701signsaɪnjel, előjel, szimbólum, tünet
702thoughtθɔːtgondolat
703listlɪstlista, jegyzék, kimutatás
704individualɪndɪ’vɪʤʊəlegyedi, egyes, egyéni, egyén
705simplesɪmplegyszerű
706qualitykwɔlɪtiːminőség, tulajdonság
707pressurepreʃərfeszültség, kényszer, nyomás, nyomóerő, szorítás
708to acceptəkseptelfogadni, beleegyezni
709answerɑnsərválasz
710hardhɑdkemény, keményen, fárasztó, nehéz
711resourcerɪ’zɔːsforrás, erőforrás
712to identifyaɪ’dentɪfaɪazonosítani, leleplezni, ráismerni
713leftleftbal
714meetingmiːtɪŋösszejövetel, értekezlet, találkozó, ülés, gyűlés
715to determinedɪ’təːmɪnmegállapítani, meghatározni, dönteni, eldönteni, elhatározni
716to prepareprɪpeərelkészíteni, előkészíteni, feldolgozni, készíteni, készülődni, kikészíteni
717diseasedɪ’ziːzbetegség, kór
718whateverwɔtevərakármilyen, akármi, akármilyent, akármit, ami csak, amit csak, bármilyen, bármi
719successsəksessiker
720to argueɑgjuːérvelni, vitatkozni
721cupkʌpcsésze, serleg, kupa, kehely
722particularlypə’tiːkjʊləlɪfőleg, kiváltképpen, különösen
723amountəmaʊntmennyiség
724abilityəbɪlɪtiːképesség
725staffstɑfalkalmazottállomány, állandó személyzet
726to recognizerekəgnaɪzelismerni, felismerni
727to indicateɪndɪkeɪtjelezni, mutatni
728characterkærəktərkarakter, jellem
729growthgroʊθgyarapodás, növekmény, növekedés, terjeszkedés
730losslɔscsökkenés, elkallódás, elveszés, elvesztés, kár, veszteség
731degreedɪgriːfok, fokozat, mérték, oklevél, diploma
732to wonderwʌndərazon tűnődni, ámulni, bámulni, szeretné tudni, meglepetést érezni, meglepődni
733attackətæktámadás
734herselfhəːselfmaga, magát, önmaga, önmagát, saját maga, saját magát
735regionriːʤənrégió, terület, vidék
736televisiontelə’vɪʒntelevízió
737boxbɔksdoboz
738TVtelə’vɪʒəntelevízió
739trainingtreɪnɪŋedzés, idomítás, képzés, kiképzés, nevelés, oktatás
740prettyprɪtiːbájos, csinos, eléggé, meglehetős, meglehetősen, nagyon, szép
741tradetreɪdkereskedelem, szakma, foglalkozás
742dealdiːlüzlet, megállapodás, alku
743electionɪ’lekʃnválasztás
744everybodyevrɪ’bɔdiːmindenki
745physicalfɪzɪklfizikai, testi
746to layleɪfektetni, helyezni
747generalʤenrəláltalános, szokásos, generális,  egyetemes, hadvezér,  tábornok
748feelingfiːlɪŋérzés, érzet, érző, hangulat
749standardstændədstandard, nívó, alapvető, irányadó, mértékadó, színvonal, szabvány, szabványos
750billbɪlszámla, jegyzék
751messagemesɪʤüzenet, híradás, mondanivaló
752to failfeɪlhibázni, elmaradni, kudarcba fulladni, nem sikerülni, megbukni, meghiúsulni, mulasztást elkövetni
753outsideaʊtsaɪdkinn, kívül, külseje vminek, külső, külső felület, külső oldal, külső rész, külszín
754to arriveə’raɪvmegérkezni
755analysisə’næləsɪselemzés
756benefitbenɪfɪthaszon, segély, előny
757to nameneɪmnevezni, hívni
758sexseksnem, nemi élet, szexuális élet
759forwardfɔːwədelőre, előre haladó, elülső, tovább
760lawyerlɔːjərügyvéd, jogász
761to presentprɪ’zentajándékozni, bemutatni, előadni, nyújtani
762sectionsekʃnszakasz, szegmens, gerezd, darab, szelet, részleg, rész, paragrafus, bekezdés
763environmentalɪn’vaɪərənmentlkörnyezeti
764glassglɑsablaktábla,  gukker, látcső, nagyítóüveg, kocsiablak, pohár, messzelátó, üvegáru, üveg, távcső,  lencse
765to answeranswerválaszolni
766skillskɪlkészség, szakértelem, szakképzettség, ügyesség
767sistersɪstərhúg, lánytestvér, nővér
768PMpiːemdélután
769professorprə’fesəregyetemi tanár, főiskolai tanár, professzor
770operationɔpə’reɪʃnműtét, művelet, operáció, üzemeltetés
771financialfi’nancialanyagi, pénzügyi
772crimecrimebűncselekmény, bűntény, bűntett
773stagesteɪʤállvány, állapot, állomás, állványzat, útszakasz, megállóhely, lépcső, fokozat, színpad, színház
774okoʊ’keɪRendben van.
775to comparekəm’peərösszehasonlítani
776authorityɔː’θɔrɪtiːHatóság, felhatalmazás, szaktekintély
777to missmɪselhibázni, elmulasztani, elvéteni, elszalasztani, hiányolni, eltéveszteni
778designdɪˈzaɪnterv, tervezés, tervezet, vázlat, kivitel, kivitelezés
779sortsortfajta, féle
780to actæktcselekedni, intézkedni, szerepelni
781tententíz, tíz lóerős kocsi, tíz perc szünet, tízdolláros bankjegy, tízes, tízes nagyság, tízes szám, tízfontos bankjegy, tízperc
782knowledgenɔlɪʤismeret, tudás, tudomás
783gungʌnágyú, fegyver, lőfegyver, puska, pisztoly
784stationsteɪʃnállomás, állomáshely, megállóhely, rádióállomás
785bluebluːkék
786to statesteɪtállít, kijelent
787strategystrætəʤiːhadászat, stratégia
788clearlyclearlytisztán, világosan
789to discussdɪs’kʌsmegbeszélni, megvitatni, tárgyalni
790indeedɪn’diːdcsakugyan, valóban, tényleg
791to forcefɔːserőltetni, kényszeríteni, kikényszeríteni, kierőszakolni
792truthtruːθigazság, valóság
793songsɔŋdal, ének, költemény
794exampleɪg’zɑmplpélda
795democraticdeməˈkrætɪkdemokratikus
796to checktʃekátvizsgálni, egyeztetni, ellenőrizni
797environmentɪn’vaɪərənməntkörnyezet
798leglegláb, lábszár
799darkdɑksötét
800variousveərɪəskülönböző, különféle, változatos
801ratherrɑðəregy kevéssé, egy kicsit, elég, eléggé, inkább, meglehetősen
802to laughlɑfnevetni, kacagni
803to guessgestalálgatni, tippelni, vélni, feltételezni, azt hinni
804executiveɪɡˈzekjʊtɪvigazgató, vezető, végrehajtó hatalom
805setsetkészlet, halmaz, beállítás, készülék, játszma
806to studyˈstʌditanulni, tanulmányozni, tanulmányokat folytatni, vizsgálni
807to provepruːvbebizonyítani, bizonyítani, bizonyulni, igazolni
808to hanghæŋlógni, függeni, függeszteni, akasztani
809entireɪn’taɪəregész, teljes
810rockrɔkszikla, kő, kődarab, kőszikla, szirt, rockzene
811to designdɪ’zaɪnfelvázolni, tervezni, szerkeszteni, vázolni, megszerkeszteni, formatervet készíteni
812to forgetfə’getelfelejteni
813sincesɪnsamióta, attól kezdve, azóta, mert, minthogy, mivel, mióta óta,  vmilyen időponttól, -tól, -től
814to claimkleɪmállítani, igényt támasztani, követelni
815notenoʊtfeljegyzés, bankjegy, jegyzet, megjegyzés
816to removerɪ’muːveltávolítani, elmozdítani, elbocsátani, eltüntetni
817managermænɪʤərmenedzser, edző, igazgató, impresszárió, intéző, osztályvezető, ügyvezető
818helphelpsegítség, támogatás, segédlet, segély
819closekloʊzbezárás, befejezés, szoros, szűk, közel, közeli, zárt, csukott
820to soundsaʊndvmilyennek hangzani, hallatszani, hangot adni, csendülni
821to enjoyɪnʤɔɪélvezni
822networknetwəːkhálózat
823legalliːgljogi, jogszerű, legális, törvényes, törvény szerinti, megengedett
824religiousrɪ’lɪʤəsvallásos, vallási, áhítatos, ájtatos
825coldkoʊldhideg, rideg
826to formfɔːmalakítíni, formálni, kialakítani
827finalfaɪnlutolsó, végső, befejezés
828mainmeɪnfő-, fő, leglényegesebb, legfontosabb, majna
829sciencesaɪənstudomány
830greengriːnzöld, zöldes, zöldellő, legelő, gyep, rét, pázsit
831memorymeməriːemlékezőtehetség, memória
832cardkɑdkártya, névjegy, karton
833aboveəbʌvfölötte, felett
834seatsiːtülés, ülőke, ülőhely, székhely
835cellselcella, kamra, zárka, sejt
836to establishɪs’tæblɪʃalapítani, kiépíteni, létesíteni, létrehozni, megalapozni
837nicenaɪsszép, csinos, finom, helyes, jó, kedves, kellemes
838trialtraɪəlpróba-, kísérlet, bírósági tárgyalás, megpróbáltatás, vizsgálat, kihallgatás
839expertekspəːtszakértő
840springsprɪŋforrás, eredet, rugó, ugrás, tavasz
841firmfəːmcég, vállalat, szilárd, biztos, határozott, kemény
842Democratdeməkrætdemokrata, demokrata párt tagja, demokratapárti
843radioreɪdiːoʊrádió, rádióhíradás, rádiókészülék
844to visitvɪzɪtvizitelni, látogatást tenni, látogatni, felkeresni, meglátogatni
845managementmænɪʤməntintézés, vezetés
846to carekeərtörődni, érdekelni, vigyázni valamire
847to avoidəvɔɪdelkerülvi, kikerülni, kitérni valami elől, távol maradni valamitől
848to imagineɪ’mæʤɪnelképzelni, képzelni
849tonighttəˈnaɪtma éjjel, ma éjszaka, ma este
850hugehjuːʤhatalmas,   irtózatos, roppant nagy, mérhetetlen, óriási, rettentő nagy
851ballbɔːllabda, golyó, bál
852to finishfɪnɪʃbefejeződni, befejezni, bevégződni
853yourselfjɔː’selfmagad
854theorytheoryteória, elképzelés, elmélet, nézet
855impactɪmˈpæktbecsapódás, befolyás, behatás, ütközés, ütődik, ütközik, hatás, kihatás, nekiütődés
856to respondrɪspɔndfelelni, reagálni, válaszolni
857statementsteɪtməntállítás, bejelentés, kijelentés, kimutatás, közlés, megállapítás, nyilatkozat, vallomás, számadás
858to maintainmeɪnˈteɪnkarbantartani, gondozni,  fenntartani, kezelni, megőrizni
859chargetʃɑʤköltség, teher, töltet, töltés, vád
860popularpɔpjʊlərnépszerű, könnyen érthető, közkedvelt, nép-, népi, népies
861traditionaltrəˈdɪʃənəlhagyományos
862ontoɔntʊfelé, -ra, -re
863to revealrɪ’viːlfelfedni, feltárni, kimutatni, kinyilatkoztatni, megmutatni, tanúságot tenni vmiről, napvilágra hozni
864directiondɪ’rekʃnirány, igazgatóság, irányítás, rendelkezés, vállalatvezetőség
865weaponwepənfegyver
866employeeemploɪˈiːalkalmazott, dolgozó, munkavállaló, tisztviselő
867culturalkʌltʃərəlkulturális, művelési, művelődési, tenyésztési, termesztési
868to containkənˈteɪntartalmazni, magában foglalni
869peacepiːsbéke
870to headhedélén állni vminek, vezetni valamit
871to controlkənt’roʊlellenőrizni, felügyelni, korlátozni, irányítani, szabályozni,  vezérelni, kormányozni, megfékezni
872painpeɪnfájdalom, bosszúság, gyötrelem, kín, szenvedés
873to applyəp’laɪalkalmazni
874playpleɪjáték, darab, előadás
875measuremeʒərintézkedés, méret, rendszabály, nagyság, mérték, mértékegység, ütem
876widewaɪdszéles, széleskörű, tág, távol, szélesre, szélesen, bő, messze, nagy kiterjedésű
877to shakeʃeɪkrázni, remegni, rázkódni
878to flyflaɪrepülni
879interviewˈɪntəvjuːbeszélgetés, interjú
880to managemænɪʤigazgatni, intézni, irányítani, kezelni, megbirkózni, vezetni, sikerülni
881chairtʃeərszék
882fishfɪʃhal
883particularpəˈtɪkjʊləbizonyos, egyéni, különleges, különös, pontos, részbeli, részleges, részlet, részletes, szokatlan
884camerakæmərəkamera, fényképezőgép, filmfelvevőgép
885structurestrʌktʃərstruktúra, szerkezet, alak
886politicsˈpɒlɪtɪkspolitika, politikai mesterkedés, politizálgatás, aljas politikai játékok, államtudomány, önző pártpolitika
887to performpə’fɔːmeljátszani, előadni, elvégezni, megtenni, szerepelni, teljesíteni, véghezvinni, végrehajtani
888bitbɪtdarab, darabka, falat
889weightweɪtsúly, teher, súlyozó tényező
890suddenlysʌdənliegyszerre csak, hirtelen
891to discoverdɪˈskʌvəfelfedni, felfedezni, feltárni, tapasztalni, vmilyennek tapasztalni
892candidateˈkændɪdətjelölt, pályázó
893productionprə’dʌkʃntermelés
894to treattriːtbánni vkivel, kezelni
895triptrɪptúra, kirándulás, utazás
896eveningiːvnɪŋeste
897to affectə’fektérinteni, befolyásolni, hatással lenni
898insideɪn’saɪdbelseje vminek, -ban, -ben, belül, benn levő, belső rész, vmin belül, belsejében
899conferenceˈkɒnfərənskonferencia, értekezlet, tanácskozás
900unitˈjuːnɪtegység, egységnyi, mértékegység
901bestbestlegjobb
902stylestaɪlstílus, fajta, divat, ízlés, modor, mód, jelleg, típus
903adultædʌltfelnőtt
904to worrywʌriːaggódni, nyugtalankodni
905rangereɪnʤkiterjedés, tér, terjedelem, térség, terület, tartomány, szabad tér, kilengési tartomány
906to mentionmenʃnemlíteni, megemlíteni
907deepdiːpmélység, mély, mélységes, mélyen
908edgeél, szegély, perem, szél, margó
909specificspə’sɪfɪksajátos, speciális, specifikus, fajlagos, jellegzetes, közelebbről meghatározott, különleges
910writerraɪtəríró, szerző, írnok
911troubletrʌblbaj, gond, hiba, betegség, fáradozás, fáradság
912necessarynesəsəriːszükséges
913throughoutθruːaʊtmindenütt, mindvégig, teljesen
914challengetʃælənʤkihívás
915fearfɪəraggodalom, félelem, rettegés
916shoulderʃoʊldərváll, perem, párkány
917institutionɪnstɪt’juːʃnintézet, intézmény
918middlemɪdlközép-, közbülső, közép, közepe vminek
919seasiːtenger
920dreamdriːmálom, álomkép, vágyálom, ábránd
921barbɑrbár, bárpult
922beautifulbjuːtɪfəlszép
923propertyˈprɒpətibirtok, ingatlan, tulajdon, tulajdonság, vagyon
924insteadɪnˈstedhelyett
925to improveɪmp’ruːvjavítani, feljavulni, megjavulni, feljavítani, tökéletesedni, tökéletesíteni
926stuffstʌfdolog, anyag, szövetanyag
927detaildiːteɪlrészlet
928methodmeθədeljárás, mód, módozat, módszer, rendszer, rendszeresség
929to signsaɪnaláírni, jelt adni, megjelölni, szignálni, jelezni
930somebodyˈsʌmbədivalaki
931magazinemæɡəˈziːnmagazin, folyóirat, képes folyóirat, lerakat, lőszerraktár, töltényöv, tölténytár,
932hotelhəʊˈtelhotel, szálló, szálloda, vendégfogadó
933soldiersoʊlʤərkatona, közlegény
934to reflectrɪf’lekttükrözni, tükröződni, visszasugározni, visszatükrözni, visszatükröződni, visszaverődni, visszaverni, válaszolni
935heavyˈhevinehéz
936sexualsekʃʊəlnemi, szexuális
937causekɔːzok, indok
938bagbægtáska, zacskó
939heathiːthőség, hő, láz
940fallfɔːlesés, bukás, ősz
941marriagemærɪʤházasság, házasságkötés
942toughtʌfedzett, erős, kemény, makacs, nehéz, kitartó, vagány, szívós
943to singsɪŋdalolni, énekelni
944surfacesəːfɪsfelszín, felület
945purposepəːpəscél, szándék, szándékol, terv, tervez
946to existɪgzɪstélni, fennállni, létezni, lenni
947patternpætnminta, motívum, példa, sablon, séma
948whomhuːmakiket, akiknek, akinek, akit
949skinskɪnbőr, héj, héjazat, hártya, külső felület, kéreg
950agenteɪʤəntelegáns
951owneroʊnərtulajdonos
952machinemə’ʃiːngép
953gasgæsgáz, üzemanyag, benzin, badarság, süket duma, halandzsa
954aheadə’hedelől, előre, tovább
955generationʤenə’reɪʃngeneráció, generálás, nemzedék
956commercialkə’məːʃlkereskedelmi
957to addressəd’rescímezni
958cancerkænsərrák, tumor, daganat
959to testtesttesztelni, kipróbálni, ellenőrizni, megvizsgálni, próbára tenni
960itemaɪtəmtétel, cikk
961realityrɪˈælɪtirealitás, tény, tények, valóság, valószerűség
962coachkəʊtʃedző, autóbusz
963to stepsteplépni
964Mrsˈmɪsɪzasszony
965yardjɑːd0,914 méter, rendező-pályaudvar, telep, udvar, raktár
966to beatbiːtütni, verni
967violenceˈvaɪələnsdurvaság, erőszak
968totalˈtəʊtəlabszolút, egész, totális, végösszeg, teljes
969to tendtendhajlani valamire, haladni, irányulni, tartani valamerre
970investmentɪnˈvestməntbefektetés, beruházás
971discussiondɪˈskʌʃənmegbeszélés, tárgyalás, vita
972fingerˈfɪŋɡəujj
973gardenˈɡɑːdənkert
974to noticeˈnəʊtɪsmegjegyezni, megemlíteni,  észrevenni, figyelmeztetni, értesíteni, felszólítani
975collectionkəˈlekʃəngyűjtemény
976modernˈmɒdənkorszerű, mai, modern, újabb kori
977tasktaskfeladat, lecke, munka
978partnerˈpɑːtnəpartner, táncpartner, társ, üzlettárs
979positiveˈpɒzətɪvpozitív
980civilˈsɪvəlpolgári
981kitchenˈkɪtʃɪnkonyha
982consumerkənˈsjuːməfogyasztó
983shotʃɒtlövés, hajítás, injekció
984budgetˈbʌdʒətköltségvetés, költségterv
985to wishwɪʃáhítani, kívánni, óhajtani, vágyni vmire, vágyódni
986paintingˈpeɪntɪŋkép, festmény, festés
987scientistˈsaɪəntɪsttudós
988safeseɪfbiztonságos, biztos, páncélszekrény, széf
989agreementəˈɡriːməntmegegyezés, megállapodás, egyetértés
990capitalˈkæpɪtəltőke, nagybetű
991mouthmaʊθszáj, bejárat, lyuk, nyílás, torkolat
992nornɔːsem
993victimˈvɪktɪmáldozat
994newspaperˈnjuːspeɪpəújság
995threatθretfenyegetés
996responsibilityrɪˌspɒnsəˈbɪlɪtifelelősség
997to smilesmaɪlmosolyogni
998attorneyəˈtɜːnimeghatalmazott
999scoreskɔːjelzés, jel,  kotta, ponteredmény, pontszám,  rovás, nyilvántartás, metszés, adósság
1000accountəˈkaʊntszámla, bankszámla, felhasználói fiók
1001interestingˈɪntrəstɪŋérdekes
1002breakbreɪkszünet
1003audienceˈɔːdiənshallgatóság, közönség, publikum
1004richrɪtʃgazdag, bővelkedő, bő, bőséges
1005dinnerˈdɪnəebéd, vacsora
1006to figureˈfɪɡəkalkulál, képet alkot magának, vél, számol vmivel
1007votevəʊtszavazás, szavazat, szavazati jog
1008westernˈwestənvadnyugati film, western, nyugati
1009to relaterɪˈleɪtkapcsolatban lenni, összefüggeni, összefüggésbe hozni, összekapcsolni
1010to travelˈtrævəlutazni, utazgatni
1011debatedɪˈbeɪtvita
1012to preventprɪˈventmegelőzni
1013citizenˈsɪtɪzənpolgár, állampolgár
1014majorityməˈdʒɒrɪtitöbbség, szavazattöbbség, szótöbbség, nagykorúság, őrnagyi rang
1015nonenʌnegy sem, egyáltalán nem, egyik sem, semmi, semmiképpen, semmilyen, senki
1016frontfrʌntfront, eleje, vminek, elülső rész, mellső, homlokzat, időjárási front, harcvonal, homlok
1017bornbɔːnvalamilyen születésű, született
1018to admitədˈmɪtbeengedni, befogadni, elismerni, felvenni
1019seniorˈsiːnɪəfeljebbvaló, idősebb, magassabb rangu, öregebb, rangelső
1020to assumeəˈsjuːmfeltételezni
1021windwaɪndszél, szellő, szufla
1022keykiːkulcs
1023professionalprəˈfeʃnəlprofi, hivatásos, szakember, szakmabeli, szakszerű, szakmai
1024missionˈmɪʃənküldetés
1025fastfɑːstgyors
1026aloneəˈləʊnegyedül
1027customerˈkʌstəməvevő, vásárló
1028to sufferˈsʌfəszenvedni, elszenvedni, eltűrni, elviselni, kárt szenvedni
1029speechspiːtʃbeszéd, felszólalás, nyelvjárás, szónoklat
1030successfulsəkˈsesfəlsikeres
1031optionˈɒpʃənelővételi jog, opció, választás
1032participantpɑːˈtɪsɪpəntrésztvevő
1033southernˈsʌðəndéli
1034freshfreʃfriss
1035eventuallyɪˈventʃʊəlitörténetesen, végső fokon, végül is
1036forestˈfɒrɪsterdő, erdőség
1037videoˈvɪdɪəʊvideó
1038globalˈɡləʊbəlglobális, világméretű, össz-, teljes, világ-
1039reformrɪˈfɔːmreform, átalakítás, megújulás
1040accessˈækseselérés, hozzáférés
1041restaurantˈrestrɒntétterem, vendéglő
1042judgedʒʌdʒbíró
1043to publishˈpʌblɪʃkiadni, közzétenni, megjelentetni
1044relationrɪˈleɪʃənarány, kapcsolat, viszony, vonatkozás
1045likelaɪkhasonló, hasonlóan vmihez, úgy amint
1046to releaserɪˈliːselbocsátani, elengedni, kiszabadítani, kioldani, útnak ereszteni, kiengedni, szabadonbocsátani
1047to ownəʊn tulajdonkén bírni, birtokolni, beismerni, bevallani, elismerni
1048birdbɜːdmadár
1049opinionəˈpɪnɪənnézet, szakvélemény, vélemény
1050creditˈkredɪthitel, bizalom, jó hírnév, követelés
1051criticalˈkrɪtɪkəlkritikus
1052cornerˈkɔːnəsarok
1053concernedkənˈsɜːndérdekelt, érintett
1054to recallrɪˈkɔːlfeleleveníteni, felidézni, visszaemlékezni, visszahívni, visszavonni
1055versionˈvɜːʃənváltozat, verzió
1056safetyˈseɪftibiztonság
1057effectiveɪˈfektɪveffektív, eredményes, érvényes, hatásos, hatékony, tényleges, valóságos, hathatós
1058neighborhoodˈneɪbərˌhʊdszomszédság
1059originaləˈrɪdʒənəleredeti, elsődleges
1060actæktaktus, cselekvés, cselekedet, intézkedés, felvonás
1061trooptruːpcsapat, csoport, sereg
1062incomeˈɪŋkʌmjövedelem
1063directlydɪˈrektliazonnal, közvetlenül
1064to hurthɜːtártani, bántani, fájni, fájdalmat okozni
1065speciesˈspiːʃiːzfaj(ta), fajok, fajták
1066immediatelyɪˈmiːdɪətliamint, mihelyt, azonnal, közvetlenül
1067tracktræknyomdok, pálya, sínpár, sáv, kerékvágás, útvonal, vágány, útirány
1068basicˈbeɪsɪkalap, alapvető
1069to strikestraɪkmegütni, megverni, odavágni, nekiütődni, sztrájkolni
1070hopehəʊpremény, bizakodás, reménység, reménykedés
1071skyskaɪég, égbolt,  menny, mennybolt, mennyország
1072freedomˈfriːdəmszabadság, mentesség
1073absolutelyˈæbsəluːtliabszolúte, feltétlenül, teljesen, tökéletesen
1074planepleɪnsík, repülőgép, szint színvonal
1075nobodyˈnəʊbədisenki, senkiházi, jelentéktelen ember, nagy senki
1076to achieveəˈtʃiːvelérni, kivívni, megvalósítani, véghezvinni, végrehajtani
1077objectəbˈdʒekttárgy, dolog, akadály, cél
1078attitudeˈætɪtjuːdattitűd, beállítottság, hozzáállás, magatartás, viselkedés
1079labourˈleɪbəmunka, munkaerő, munkások, munkáspárt
1080to referrɪˈfɜːhivatkozni, vonatkozni valamire
1081conceptˈkɒnseptkoncepció, elképzelés, fogalom, ötlet
1082clientˈklaɪəntkliens, ügyfél
1083powerfulˈpaʊəfəlerős, erőteljes, hatalmas, hathatós, nyomós
1084perfectpəˈfekthibátlan, kész, kifogástalan, teljes, tökéletes
1085ninenaɪnbaseballcsapat, kilenc, kilenc múzsa, kilences szám
1086thereforeˈðeəfɔːazért, ennek következtében, ezért, következésképp, tehát
1087to conductkənˈdʌktirányítani, vezetni, viselkedni, vezényelni
1088to announceəˈnaʊnsbejelenteni, bemondani, ismertetni, kihirdetni
1089conversationconversationbeszélgetés, párbeszéd
1090to examineɪɡˈzæmɪnmegvizsgál, vizsgál
1091to touchtʌtʃérni vmihez, megérinteni, érintkezni, meghatni, megindítani, megtapintani
1092pleasepliːzkérem
1093to pleasepliːzörömet okozni, örömet szerezni
1094to attendəˈtendápolni, ellátni, látogatni, vigyázni valamire
1095completelykəmˈpliːtliteljesen, maradéktalanul, tökéletesen
1096to votevəʊtmegszavazni, megválasztani, szavazni
1097varietyvəˈraɪətiválaszték, változatosság
1098to sleepsliːpaludni
1099turntɜːnforduló, megfordulás, megfordítás, turnus, váltás
1100to involveɪnˈvɒlvvevonni, belekeverni, magába foglalni,
1101investigationɪnˌvestɪˈɡeɪʃənadatgyűjtés, nyomozás, elmélyedés, kutatás, tanulmányozás, vizsgálódás, vizsgálat
1102nuclearˈnjuːklɪəatom-, mag-, nukleáris
1103researcherrɪˈsɜːtʃəkutató
1104to pressprespréselni, nyomtani, nyomni, sajtolni
1105conflictkənˈflɪktkonfliktus, viszály, ellentét, összetűzés
1106spiritˈspɪrɪtalkohol, bátorság, hangulat, kísértet, lelkierő, spiritusz, lélek, szellem, szesz, kedv
1107experienceɪkˈspɪərɪənsélmény, tapasztalat
1108to replacerɪˈpleɪskicserélni, helyettesíteni, eltávolítani
1109Britishˈbrɪtɪʃbrit
1110to encourageɪnˈkʌrɪdʒbátorítani, felbátorítani
1111argumentˈɑːɡjuməntérv, érvrlés, szóváltás, vita
1112bybaɪ
1113campkæmptábor, sátortábor
1114brainbreɪnagy, agyvelő, elme, ész
1115featureˈfiːtʃəjellegzetesség, jellemvonás, sajátság, tulajdonság, vonás, attrakció, arcvonás
1116afternoonˌɑːftəˈnuːndélután
1117AMeɪ æmdélelőtt
1118weekendwiːkˈendhétvége
1119dozenˈdʌzəntucat
1120possibilityˌpɒsəˈbɪlɪtieshetőség, kilátás, lehetőség
1121insuranceɪnˈʃʊərənsbiztosítás
1122departmentdɪˈpɑːtməntosztály, részleg, szakasz, tanszék, minisztérium
1123battleˈbætəlcsata, ütközet, harc
1124beginningbɪˈɡɪnɪŋindulás, kezdet
1125datedeɪtdátum, randi, találka
1126generallyˈdʒenrəliáltalában, általánosan, rendszerint
1127Africanˈæfrɪkənafrikai
1128sorryˈsɒribocsánat, bús, hitvány, nyomorúságos, sajnos, szomorú, siralmas
1129crisisˈkraɪsɪskrízis, válság
1130to completekəmˈpliːtbefejezni, készre csinálni,
1131fanfænventilátor, légcsavar, propeller, szellőző készülék
1132stickstɪkpálca, rudacska, ág, bot
1133to definedɪˈfaɪndefiniál, meghatároz, körülír, értelmez
1134easilyˈiːzəlikönnyedén, könnyen
1135holehəʊllyuk, mélyedés, nyílás, rés, üreg, verem
1136elementˈelɪmənt(alkotó)elem, elem
1137visionˈvɪʒənvízió, látomás, éleslátás, előrelátás, látás, látóképesség, látvány
1138statusˈsteɪtəsstátus, állapot, beosztás, helyzet
1139normalˈnɔːməlnormál, normális, rendes, szabályos, szabályszerű, természetszerű, szabványos
1140Chinesetʃaɪˈniːzkínai
1141shipʃɪphajó
1142solutionsəˈluːʃənmegoldás, megfejtés, oldás, feloldás, oldat
1143stonestəʊn
1144slowlyˈsləʊlilassan
1145scaleskeɪl skála, sor, sorozat, hangsor
1146universityˌjuːnɪˈvɜːsɪtiegyetem
1147to introduceˌɪntrəˈdjuːsbemutatni, bevezetni, bevinni, behozni
1148driverˈdraɪvəsofőr, hajcsár, hajtó, meghajtó
1149attemptəˈtemptkísérlet, próbálkozás
1150parkpɑːkpark, parkolóhely, vadaskert, dísztér
1151spotspɒtfolt, paca, hely, helyszín
1152lacklackhiány, hiányérzet, híja vminek
1153iceaɪsjég, fagylalt
1154boatbəʊtcsónak, kis hajó
1155to drinkdrɪŋkinni
1156sunsʌnnap
1157frontfrʌntfront, eleje, vminek, elülső rész, mellső, homlokzat, időjárási front, harcvonal, homlok
1158distanceˈdɪstənstáv, távolság, messzeség
1159woodwʊderdő, fa, liget, fa anyag
1160to handleˈhændəlbánni, foglalkozni valamivel, kezelni, irányítani valamit
1161trucktrʌkteherautó
1162returnrɪˈtɜːnvisszatérés, visszajövetel, visszaadás, viszonzás, jövedelem
1163mountainˈmaʊntɪnhegy, nagy halom, nagy rakás, nagy tömeg
1164surveysəˈveɪfelmérés, áttanulmányozás
1165supposedsəˈpəʊzdállítólagos, feltételezett, látszólagos
1166traditiontrəˈdɪʃəntradíció, hagyomány
1167winterˈwɪntətél, téli
1168villageˈvɪlɪdʒfalu, község
1169to refuserɪˈfjuːzelutasítani, megtagadni, visszautasítani
1170salesseɪlzárbevétel, értékesítés
1171to rollrəʊlfelcsavarni, göngyölíteni, becsavarni, gurítani, gördíteni,felgöngyölíteni, görgetni
1172communicationkəˌmjuːnɪˈkeɪʃənkommunikáció, hírközlés
1173runrʌnfutam, futás, lefutás, működés
1174screenscreenképernyő, vetítővászon
1175to gainɡeɪnelnyer, előnyére van, elér, gyarapszik, megszerez, hasznot húz vmiből
1176residentˈrezɪdəntrezidens, bennlakó, állandó lakos, helybeli lakos
1177to hidehaɪdelrejteni, eldugni, eltakarni
1178goldɡəʊldarany, arany-, aranyérme, aranylap, aranypénz, aranyszín
1179clubklʌbklub, társaság, egyesület
1180farmfɑːmfarm, kisbirtok, gazdaság, major, tanya
1181potentialpəˈtenʃəlpotenciális, elektromos feszültség, feltételes, helyzeti, lappangó, lehetőség, lehetséges
1182to increaseɪnˈkriːsnövekedni, nőni, kibővíteni
1183Europeanˌjʊərəˈpɪəneurópai
1184presenceˈpreznsjelenlét, megjelenés
1185independentˌɪndɪˈpendəntindependens, független, autonóm, önálló, párton kívüli
1186districtˈdɪstrɪktkerület, körzet, negyed, terület
1187shapeʃeɪpforma, sablon
1188readerˈriːdəolvasó, olvasókönyv
1189Msmɪskisasszony
1190contractkənˈtræktszerződés
1191crowdkraʊdsokaság, csődület, tömeg
1192Christianˈkrɪstʃənkeresztény, Krisztián
1193to expressɪkˈspreskifejezni
1194apartmentapartmentapartman, lakás
1195willingˈwɪlɪŋhajlandó, készséges, szolgálatkész, beleegyező
1196strengthstreŋθerő, erély, erősség, teherbírás, tartósság, kitartás
1197previousˈpriːvɪəselőbbi, előzetes, előző, elsietett, korábbi, megelőző, túl korai
1198bandbændbanda, szalag, sáv
1199obviouslyˈɒbvɪəslinyilvánvalóan
1200horsehɔːs
1201interestedˈɪntrəstɪdérdekelt, érdeklődő
1202targetˈtɑːɡɪtcél, célkitűzés, célpont, céltábla
1203prisonˈprɪzənbörtön, fogház
1204to rideraɪdlovagolni, utazni járművön
1205guardɡɑːdőr, őrség, gárda
1206termstɜːmzfeltétel, feltételek, kifejezésmód, kikötés, kikötések, nyelv
1207demanddɪˈmɑːndigény, kívánság, kereslet, követelés, követelmény
1208reporterrɪˈpɔːtəriporter, tudósító
1209to deliverdɪˈlɪvəkiszállítani, leszállítani
1210texttekstszöveg, kiírás
1211shareʃeərészvény, rész, részesedés
1212tooltuːleszköz, szerszám
1213wildwaɪldvad, vadon, pusztaság
1214vehicleˈviːɪkəljármű
1215to observeəbˈzɜːvmegfigyelni
1216flightflaɪtrepülőjárat, repülőút
1217facilityfəˈsɪlɪtiadottság, képesség, könnyedség, könnyűség, tehetség
1218understandingˌʌndəˈstændɪŋegyetértés, értelem, értelmi képesség, megegyezés, megértés
1219averageˈævərɪdʒátlag, átlagos, közepes, középszerű
1220to emergeɪˈmɜːdʒfelbukkanni, felmerülni, kiderülni, kiemelkedikni, nyilvánvalóvá válni
1221advantageədˈvɑːntɪdʒelőny, fölény, haszon
1222quickkwɪkgyors, fürge, szapora
1223lightlaɪtenyhe, finom, világos, fény
1224leadershipˈliːdəʃɪpvezetés, vezetői képesség, vezérlet
1225to earnɜːnkeresni, kiérdemelni, megkeresni, pénzt keresni
1226poundpaʊnd453,6 g, font sterling
1227basisˈbeɪsɪsalap, bázis
1228brightbraɪtfényes, ragyogó, élénk
1229to operateˈɒpəreɪtoperál, műt, működik, működtet, üzemel, üzemeltet
1230guestɡestvendég, látogató, meghívott
1231sampleˈsɑːmpəlminta
1232to contributekənˈtrɪbjuːthozzájárulni
1233tinyˈtaɪniapró, kicsi, pici, picike
1234blockblɒkblokk, akadály, torlasz
1235protectionprəˈtekʃənvédelem, oltalom, megvédés, menedék,védettség, védővám
1236to settleˈsetəlletelepedni, letelepíteni, elintézni, elrendezni
1237to feedfiːdetetni, táplálni
1238collectkəˈlektösszegyűlni, összegyűjteni
1239additionaləˈdɪʃənəlpót-, pótlólagos, járulékos, plusz
1240highlyˈhaɪlinagyon, rendkívül, magasan, kedvezően
1241identityaɪˈdentɪtiidentitás, azonosság, személyazonosság, egybevágóság
1242titleˈtaɪtəlcím, fejléc, felirat, jogcím, nemesi cím, rang, név, jogosultság, elnevezés
1243mostlyˈməʊstlifőleg, leginkább, jobbára, többnyire
1244lessonˈlesənlecke, tanítási óra, tanulság
1245faithfeɪθbecsület, bizalom, hit, hitvallás, hűség, ígéret
1246riverˈrɪvəfolyam, folyó
1247to promoteprəˈməʊtelőmozdítani, előléptetni, bevinni, bevezetni, elősegíteni, reklámozni
1248livingˈlɪvɪŋélő, életben levő, élénk, életerős, életmód, eleven,  életszerű, megélhetés,
1249presentprɪˈzentajándék, azonnali, jelen, jelenlegi, mostani,  jelenlevő
1250to countkaʊntmegszámol, megszámlál
1251unlessənˈlesha nem, hacsak, hacsak nem, kivéve ha, kivéve hogyha
1252marryˈmæriházasodik, férjhez megy
1253tomorrowtəˈmɒrəʊholnap
1254techniquetekˈniːkmódszer, technika, fogás
1255pathpɑːθösvény, pálya, út, útvonal, versenypálya
1256earɪəfül, fülecske, fogantyú
1257shopʃɒpbolt, üzlet, műhely
1258folkfəʊkemberek, nép, népi
1259to orderˈɔːdəmegrendelni, elrendelni, előírni, elrendezni, megparancsolni
1260principleˈprɪnsəpəlalap, alapelv, elv
1261to survivesəˈvaɪvéletben marad, túlél
1262to liftlɪft(fel)emelni, emelkedni, felszállni, felemelkedni, elemelni, ellopni
1263borderˈbɔːdəhatár, szegély, keret
1264competitionˌkɒmpəˈtɪʃənverseny, konkurencia
1265to jumpdʒʌmpurgrani, átugrani
1266to gatherˈɡæðəgyűjteni, összeszedni, gyülekezni, egybegyűlni
1267to limitˈlɪmɪtkorlátozni, határt szabni, megszorítani, elhatárolni, határolni,
1268to fitfɪthozzáidomítani, beleférni, beilleszteni, beleilleni, hozzámér, jól állni vkin, összeilleni
1269claimkleɪmállítás, igény, jogalap, követelés, követelmény
1270to crykraɪsírni, bőgni, ordítani, kiáltani, kiabálni
1271equipmentɪˈkwɪpməntberendezés, felszerelés, felszerelési tárgyak, szerelvények
1272worthwɜːθérték, értékű, érdemes, becs
1273to associateə.ˈsəʊ.sieɪtasszociálni, összekapcsolni, társítani, társulni
1274criticˈkrɪtɪkkritikus, műbíráló
1275warmwɔːmmeleg
1276aspectˈæspektaspektus, nézőpont, szempont, szemszög, tekintet
1277to resultrɪˈzʌlteredményezni, következni, származni
1278to insistɪnˈsɪstragaszkodni valamihez, kitartani valami mellett
1279failureˈfeɪljəhiba, balsiker, hiány, bukás, kudarc
1280annualˈænjuəlévenkénti, évi, éves
1281Frenchfrentʃfrancia, francia ember, francia nyelv, francia nyelvtudás, franciák, franciás, franciaság
1282Christmasˈkrɪ.sməskarácsony
1283commentˈkɒmentészrevétel, magyarázat, megjegyzés
1284responsiblerɪˈspɒnsəbəlfelelős, megbízható
1285affairəˈfeəaffér, ügy, dolog, eset, ügylet
1286to approachəˈprəʊtʃközelíteni, megközelíteni
1287procedureprəˈsiːdʒəeljárás, eljárásmód, folyamat, művelet, ügyrendi szabályzat
1288regularˈreɡjʊlərendszeres,  szabályos, szokásos, szabályszerű
1289to spreadspredkitárni, széttárni, kifeszíteni, kinyújtani, szétteríteni
1290chairmantʃeə.mənelnök
1291softsɒftpuha, gyenge, ernyedt, finom, halk, lágy, enyhe
1292to ignoreɪɡˈnɔːmellőzni, nem venni tudomásul, semmibe venni, figyelmen kívül hagyni
1293egg tojás
1294to measureˈmeʒəmérni, megmérni, kimérni
1295beliefbɪˈliːfhit, hiedelem
1296to demonstrateˈdemənstreɪtdemonstrálni, kimutatni, szemléltetni, felvonulni
1297anybodyˈenibɒdiakárki, bárki, valaki
1298murderˈmɜːdəgyilkosság
1299giftɡɪftajándék, adomány, képesség, tehetség
1300religionrɪˈlɪdʒənvallás
1301reviewrɪˈvjuːfelülvizsgálat, vizsgálat, bírálat, áttekintés,  visszapillantás, számbavétel, folyóirat
1302editorˈedɪtəszerkeszt6ő
1303to engageɪnˈɡeɪdʒ elkötelezi magát, kötelez, eljegyez,
1304coffeeˈkɒfikávé
1305documentˈdɒkjʊmentdokumentum, irat, okirat, akta
1306speedspiːdgyorsaság, sebesség, sebességfokozat
1307to crosskrɒskeresztezni, keresztülhaladni, keresztülhúzni, áthúzni
1308influenceˈɪnflʊənsbefolyás, hatás
1309anywayˈeniweɪakárhogy, egyébként, különben is, mindenképp, úgy is, valahogy
1310to threatenˈθretənfenyegetni, fenyegetőzni
1311to commitkəˈmɪtelkövet, kompromittál
1312femaleˈfiːmeɪlnő, nőnemű, női, nőstény
1313youthjuːθfiatalság, ifjúkor, ifjúság
1314waveweɪvhullám, hajhullámosítás, lendítés, lengetés,
1315movemuːvelmozdul, megmozdít, mozdulat, mozgás, lépés (sakkban), költözködés
1316afraidəˈfreɪdfélő, ijedt, megijedt
1317quarterˈkwɔːtənegyed, negyedév
1318backgroundˈbækɡraʊndháttér, valakinek a múltja
1319nativeˈneɪtɪvbelföldi, bennszülött, őslakó, hazai
1320broadbrɔːdátfogó, széles, tág, bő
1321wonderfulˈwʌndəfəlbámulatos, csodálatos, csodás
1322to denydɪˈnaɪtagadni, megtagadni, letagadni, visszautasítani, cáfolni
1323apparentlyəˈpærəntlilátszólag, nyilvánvalóan, szemlátomást, kétségtelenül
1324slightlyˈslaɪtlialig, kevéssé, kissé, némileg
1325reactionrɪˈækʃənellenhatás, érzelmi visszhang, kémhatás, reagálás, reakció, válasz, visszahatás
1326twicetwaɪskétszer
1327suitsuːtöltöny, öltözet, kosztüm
1328perspectivepəˈspektɪvperspektíva, kilátás, látvány, távlat, távlati
1329growingˈɡrəʊɪŋerősödő, termő, növekvő, emelkedő
1330to blowbləʊfújni, fújtatni, lihegni
1331constructionkənˈstrʌkʃənkonstrukció, szerkezet, szerelés, felépítés, kivitelezés
1332intelligenceɪnˈtelɪdʒənsintelligencia, ész, belátás, értelem, értelmesség, titkos szolgálat
1333to destroydɪˈstroɪelpusztítani, írtani, lerombolni, megsemmisíteni
1334cookkʊksülni, főni, sütni, főzni
1335connectionkəˈnekʃənkapcsolat, összefüggés, összeköttetés, rokonság, csatlakozás
1336to chargetʃɑːdʒmegterhelni, megbízni, tölteni, megvádolni
1337to burnbɜːnégni, égetni, elégetni, megégetni
1338shoeʃuːcipő
1339to viewvjuːmegnézni, tekinteni, fontolóra venni
1340gradeɡreɪdfok, fokozat, osztály, rang
1341contextˈkɒntekstkontextus, szövegkörnyezet, összefüggés
1342committeekəˈmɪtibizottság
1343heyheɪhisz, hiszen
1344mistakemɪˈsteɪkbotlás, hiba, tévedés
1345focusˈfəʊkəsfókusz, gyújtópont, középpont
1346smilesmaɪlmosoly
1347locationləʊˈkeɪʃənhely, helyszín, helyzet, elhelyezés, fekvés, település, terület
1348clotheskləʊðzruha, ruházat, ruházati cikkek, öltözet, öltözék
1349Indianˈɪndɪənindiai
1350quietˈkwaɪətcsendes, halk, nyugodt, szelíd, békés
1351to dressdresöltözni, felöltözni, öltöztetni
1352to promiseˈprɒmɪsígérni, megígérni
1353awareəˈweəvalaminek a tudatában levő, informált, tudatos, tájékozott
1354neighborˈneɪbəszomszéd
1355completekəmˈpliːtbefejezett, elkészült, teljes
1356drivedraɪvautózás, elán, hajtás, hajtóerő, hajtómű, hév
1357functionˈfʌŋkʃənfunkció, függvény, működés, rendeltetés, szerep, tevékenység, tisztség
1358bonebəʊncsont
1359activeˈæktɪvaktív, élénk, cselekvő, működő, tevékeny
1360to extendɪkˈstendkiterjedni, kiterjeszteni, meghosszabbítani, megnagyobbítani, növelni, nyújtani, terjedni
1361chieftʃiːffőnök, vezető
1362to combinekəmˈbaɪnkombinálni, egyesíteni, egyesülni, összekapcsolni, összekötni
1363winewaɪnbor
1364belowbɪˈləʊalatt, alá, alábbi, alul, lent, lejjebb
1365coolkuːlhűvös, hűs, hideg, dögös, klassz
1366voterˈvəʊtəszavazó, választó
1367meanmiːnközépérték, átlag, átlagos, közepes, középértékű
1368to demanddɪˈmɑːndigényelni, követelni, kérni
1369learningˈlɜːnɪŋismeretek, megtanulás, műveltség, tanulás, tanultság, tudás
1370busbʌsbusz
1371hellhelpokol, fene, játékbarlang, kártyabarlang,
1372dangerousˈdeɪndʒərəsveszélyes, veszedelmes
1373to remindrɪˈmaɪndemlékeztetni, eszébe juttatni, figyelmét felhívni
1374moralerkölcs, erkölcsi, erkölcsös, hangulat, közszellem, morális, szellem, tanulság
1375Unitedjuːˈnaɪtɪdegyesült
1376categoryˈkætɪɡərikategória, fogalomkör, osztály
1377relativelyˈrelətɪvliviszonylag
1378victoryˈvɪktəridiadal, győzelem
1379academicˌækəˈdemɪkegyetemi, elméleti, hivatalos, hagyományos
1380visitˈvɪzɪtvizit, látogatás, szemle
1381healthyˈhelθiegészséges
1382to fireˈfaɪətüzelni, tüzet gyújtani, elbocsátani
1383negativeˈneɡətɪvnegatív
1384followingˈfɒləʊɪŋkövetkező, alábbi
1385historicalhɪˈstɒrɪkəltörténelmi
1386medicineˈmedsəngyógyszer, orvosság, orvostan, orvostudomány
1387tourtʊəkörséta, körülutaz, turné, utazás, túra
1388to dependdɪˈpendfügg valamitől
1389photoˈfəʊtəʊfénykép, fotó, kép
1390findingˈfaɪndɪŋfelfedezés, keresés, lelet, megtalálás, talált tárgy
1391to grabɡræbfogni, megfogni, markolni
1392directdɪˈrektazonnali, egyenes, haladéktalan, közvetlen
1393classroomˈklæsruːmtanterem, előadóterem
1394contactˈkɒntæktkontaktus, érintkezés, kapcsolat
1395justiceˈdʒʌstɪsbíró, igazság, igazságosság, igazságszolgáltatás, méltányosság, pártatlanság, törvényszéki bíró
1396to participatepɑːˈtɪsɪpeɪthozzájárulni, közreműködni, részt venni
1397dailyˈdeɪlinapi, naponkénti
1398fairfeəbecsületes, elég jó, helyes, jó, korrekt, méltányos
1399pairpeəegy pár, fogat, házaspár, pár
1400famousˈfeɪməshíres

Reméljük hasznosnak találtad a cikket! További hasznos tartalmakat találsz weboldalunkon ide kattintva.

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után