Újabb variálás az utolsó pillanatban a külföldi utazások körül Angliában 1

Boris Johnson megint meggondolta magát és megígérte, hogy egyelőre nem változtat az utazási szabályokon, ami sokak örömére azt jelenti, hogy mégsem hoznak létre egy ún. „amber watchlistet”, vagyis a megfigyelés alatt levő sárga listás országok kategóriát.

Újabb variálás az utolsó pillanatban a külföldi utazások körül Angliában 3

A miniszterek azon országok számára fontolgatták, hogy kialakítják ezt az új kategóriát, amelyek esetében nagy a kockázat, hogy átkerülnek a vörös listára, a britek jelzőlámpa rendszerének keretein belül. De miután a konzervatív párton belül is sok képviselő volt aki ellenezte, és érthető okokból az iparági vezetők is keményen bírálták az elképzelést, kormánypárti hírforrások nem olyan rég megerősítették, hogy Boris Johnson eláll eme tervétől.

Egy másik fontos dolog, hogy Hétfőn hajnali négy órától életbe léptek azok az új szabályok, amelyek lehetővé teszik, hogy az Egyesült Államokból és a sárga listás európai országokból érkező, teljesen beoltott utasok elkerüljék a karantént az Egyesült Királyságba érkezéskor. Ez a szabály most már azokra is vonatkozik, akik az imént említett országokban kapták meg az oltást, nem csak azokra, akik a szigetország területén.

A vörös listás országokból való visszatéréskor még mindig 10 napos hotel karantén vár ránk, ami ráadásul felnőtt személyenként £1,750-os extra költséget jelent.

Újabb variálás az utolsó pillanatban a külföldi utazások körül Angliában 4

Az „amber watchlist” körül állítólag nagy vita alakult ki a miniszterek közt. Amikor a miniszterelnököt kérdezték a téma kapcsán, Mr. Johnson ezt felelte: „Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek mennyit terveznek, készülnek a nyári nyaralásukra. De emlékeznünk kell arra is, hogy ez még mindig egy veszélyes vírus, és meg kell próbálnunk megakadályozni a változatok bejutását az országba. Meg kell akadályozni a változatok külföldről történő behozatalát, ezért óvatosnak kell lennünk. Amit látni akarok, az valami annyira egyszerű és felhasználóbarát megoldás, amennyire csak lehetséges.”

A miniszterelnök szerint az oltási kampány sikere azt is eredményezi egyben, hogy a brit gazdaság „az egyik leginkább újra megnyitott Európában”, de a külföldi utazások kontrollálását nem szabad félvállról venni, mert nem szabad kockáztatni az új vírustörzsek behozatalát.

Paul Charles, a The PC Agency tanácsadó cég vezérigazgatója az ITV Good Morning Britain című műsorában elmondta, hogy ez a figyelőlista „katasztrófa” lenne a meglévő borostyán lista, a zöld lista és a piros lista mellett még pluszban. A miniszterek majd csütörtökön ülnek össze, hogy felülvizsgálják a jelzőlámpa rendszert, és eldöntsék, hogy mik lesznek azok az utazási szabályok, amelyek augusztus nagy részében érvényben lesznek.           Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után