Újabb szigorításokat akarnak Angliában: lehet kint is kötelező lesz a maszk 1

A szájmaszkokat kötelezővé kell tenni a szabadban is, és az imahelyeket, templomokat be kell zárni, hogy „segítsük az NHS-t és megmentsük sok londoni életét” – mondta Boris Johnsonnak Sadiq Khan a főváros polgármestere.

Újabb szigorításokat akarnak Angliában: lehet kint is kötelező lesz a maszk 3

Be kell tiltani a “click-and-collect” szolgáltatásokat, be kell zárni az összes “nem létfontosságú” üzletet, és még jobban le kell csökkenteni az esküvőkön és temetéseken résztvevő személyek maximális számát – javasolta a londoni polgármester az egyik legutóbbi levelében, amit a miniszterelnöknek írt. A miniszterelnökhöz intézett levél azt állítja, hogy az emberek bár „nagyrészt betartják a jelenlegi korlátozásokat”, de figyelmeztet rá, hogy: „Azok Nem elég szigorúak.

“Mivel a járvány rosszabb, mint márciusban volt, és a kórházainkra nehezedő nyomás nagyobb, a korlátozásoknak sokkal szigorúbbaknak kell lenniük, elsősorban a Covid új, még fertőzőbb változatának okán.”

„Ha nem vezetik be sürgősen ezeket az új szabályokat, akkor attól tartunk, hogy a vírus még jobban el fog terjedni a fővárosban, elviselhetetlen terhet rakva az NHS-re és a közszolgáltatásokra. Arra kérjük a miniszterelnök urat, hogy tegyen gyors intézkedéseket az ügyben, különben a londoniak egészsége és a gazdaság még nagyobb veszteségeket fog elszenvedni.” – olvasható a levélben.

A miniszterek közül többen is szigorúbb korlátozásokról beszélnek az elmúlt napokban, ideértve a baráttal való testmozgás / egészségügyi séta esetleges eltörlését és további munkahelyek bezárását, többek közt az ingatlanügynökségeket is. A Downing Street egyik legutóbbi sajtótájékoztatóján ugyanakkor Priti Patel az újabb korlátozások ellen szólalt fel, mondván, hogy „a szabályok már így is elég egyértelműek… mindenki maradjon otthon”. Mostanra egyébként több, mint 45 ezer bírságot szabtak ki a járvány kapcsán életbe lépett szabályok megsértőinek.

A miniszterelnöknek címzett, a szigorításokat kérő levélben azonban a templomok bezárása mellett, a kint a szabadban történő maszkviselés kötelezővé tételéről is szó esik, különös tekintettel az olyan helyekre, ahol sorban kell állni, vagy ami zsúfoltabb valamilyen okból kifolyólag. Emellett a levél javasolja, hogy azok, akiknek karanténba kell vonulniuk, kapjanak magasabb fizetést vagy több támogatást, amíg nem tudnak emiatt dolgozni. A keddi nap folyamán összesen 45533 újabb koronavírusos fertőzöttet regisztráltak a szigetországban, és újabb 1243 személy vesztette életét a vírus miatt.           Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után