Újabb rossz hír az Angliában élőknek a nyaralások és a korlátozások feloldása kapcsán 1

A legfrissebb hírek szerint a külföldi nyaralások lehet, hogy csak Augusztusban, vagy még később válnak majd elérhetővé a lakosság számára, legalábbis egy szenior kormánypárti hírforrás nemrégiben ezt állította.

Újabb rossz hír az Angliában élőknek a nyaralások és a korlátozások feloldása kapcsán 3

A szakértők arra figyelmeztettek, hogy az április 12-én esedékes, külföldi nyaralások lehetőségének felülvizsgálata kapcsán a brit kormány várhatóan azt fogja mondani, hogy a nemzetközi utazgatás nyaralás céljából, majd csak a nyár második felétől lesz megvalósítható. Korábban a Boris Johnson által behírdetett ütemtervben még arról volt szó, hogy május 17 lesz az a legkorábbi dátum, amikortól az emberek újra mehetnek majd külföldre. Persze azt akkor is kihangsúlyozták, hogy az nem jelenti automatikusan azt, hogy május 17-én már biztosan mehet majd ki merre lát.

Most azonban egyre valószínűtlenebbnek kezd látszani, hogy akkortól lehet majd utazgatni, sőt, aki megpróbál külföldre menni megfelelő indok nélkül, az az új szabályok értelmében 5000 fontig terjedő büntetéssel sújtható.

A magas rangú forrás azt nyilatkozta a Sunday Timesnak, hogy a május 17-i dátum jelenleg “nagyon optimistának tűnik”, és azt is hozzátette, hogy: “Augusztus tűnik a legvalószínűbbnek.” Emellett olyan hírek is elhangoztak, hogy amikor majd újra lehet menni külföldre, először még csak az olyan országokba lesz megkönnyítve az utazás feltétele, ahol az oltási program előrehaladott állapotban van.

Az egyik terv, amelyet jelenleg vizsgálnak, egy olyan rendszer lenne, amely lehetővé tenné a „zöld listás” országokba való utazást, ahol nagyon alacsony a fertőzöttek aránya. A biztonságos országokból érkező utasok egyszerűen csak egy tesztet csinálnának amikor megérkeznek, anélkül, hogy karanténba kellene vonulniuk.

Azoktól, akik sárga listás országból érkeznének, ahol közepes a fertőzöttség szintje, egy negatív PCR tesztet kérnének az utazás előtt. Akik pedig vörös listán levő országból érkeznének, azoknak egy hotelben kellen két hétig karanténban lenniük az érkezésük után. Európa több országában is sajnos egy harmadik hullám van kialakulóban, igy olyan országok, mint például Franciaország, hamarosan a vörös listán találhatják magukat.

A népszerű nyári üdülési célpontok közül csak Portugáliában van alacsonyabb a fertőzöttségi arány, mint Nagy-Britanniában, 30 eset jut 100 000 főre. Ez az adat Németországban 130, Olaszországban 260, Svédországban 350 és Franciaországban 370.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után