Újabb kínos fordulat a brit kormánytól: Theresa May támogatottsága zuhanórepülésben 1

A brit kormány megint teljesen megváltoztatta az álláspontját a kiáltványuk egyik fő pontjával kapcsolatban, miszerint a szociális lakhatásban résztvevő házak „egy új generációját” hoznák létre.

Újabb kínos fordulat a brit kormánytól: Theresa May támogatottsága zuhanórepülésben 3

Theresa May személyesen ígérte meg, hogy „a programja folyamatosan elérhető önkormányzati otthonokat biztosítana”, de a felelős miniszter most bevallotta, hogy a szóban forgó otthonok jóval kevésbé lesznek megfizethetőek, mint amiről eddig szó volt. Ez a kínos beismerés már a második módosítás a brit kormány programjában a kihirdetése óta – az első a sokat bírált „elmebajos adó” volt.

A munkáspárt szerint ez azt mutatja, hogy a miniszterelnök fő ígérete az alacsony jövedelmű családok megsegítésére szépen lassan darabokra esik, a Chartered Institute of Housing pedig azt mondta, nagy csalódás volt ez a bejelentés. Az utóbbi hetek eseményeinek és főként a konzervatívok ide-oda táncolásának köszönhetően most már ott tartunk, hogy a biztosnak látszó konzervatív győzelem egyáltalán nem is olyan biztos. Sőt mitöbb hajszálon múlik, hogy ne forduljon a kocka. A munkáspárt támogatottsága hatalmasat nőtt, már a fővárosban is többen támogatják az ő programjukat, az egyik legfrissebb adat szerint pedig a 18 és 24 év közöttiek több mint kétharmada (68%) a munkáspártra fog szavazni június 8-án.

Még május közepén jelentette be Theresa May és pártja, hogy azt tervezik, „a szociális ellátórendszeren keresztül bérelhető otthonok új generációját teremtik meg”. Az volt a terv, hogy az „új építési megállapodások” lehetővé tennék az önkormányzatoknak, hogy több otthont építsenek. Theresa May maga mondta azt, hogy ez segítene folyamatosan elérhető otthonokat biztosítani. De egy pénteki interjúban Gavin Barwell azt mondta, ez nem a klasszikus értelemben vett önkormányzati lakásokat jelentené, hanem jóval magasabb lakbérűeket. Mikor megkérdezték, hogy az épített lakásokat alacsony lakbérért adná-e ki az önkormányzat, azt felelte: „Nem, szerintem az ötlet szerint ezek inkább megfizethető albérleteknek tekinthetők definíció szerint, de közben a szociális rendszer részei.”

A hivatalos definíciója az önkormányzati lakásoknak az az, hogy a „lakásokat alacsony lakbérért, egy országosan meghatározott áron adják ki”. A megfizethető lakhatás ezzel szemben azt jelenti, hogy a lakbér nem lehet több, mint a helyi átlagos piaci ár 80%-a. Gyakorlatban az önkormányzati lakások pedig 40% körül vannak. „Ez nagyon nagy csalódást okoz. Sokszor a megfizethetőnek titulált otthonok is elérhetetlenek a lakosság nagy részének” – mondta a CIH vezetője.

Ez az újabb 180 fokos fordulat a konzervatívok programjában az úgynevezett „elmebajos adó” átalakításnak kényszere után jött. May ezen felül meggondolta már magát egy vállalatokkal kapcsolatos terv, és a választás kapcsán is. Volt félreértés akörül is, hogy a konzervatív párt hogyan tervezné az egységes ingyenes iskolai ebédeket helyettesíteni reggelivel költségcsökkentés céljából.

A munkáspárt szerint a brit kormány egyetlen, lakhatással kapcsolatos programpontja összeomlóban van. „Ez egy újabb fontos pont a miniszterelnök programjában, ami darabjaira esik” – mondta John Healey. „A felelős miniszter pont most mondott ellent May kijelentéseinek – May megígérte, hogy új önkormányzati lakásokat fognak biztosítani, a saját minisztere pedig megcáfolta ezt. A miniszterelnöknek nagyon sürgősen ki kellene állnia a közönség elé… vagy a minisztere tudja rosszul, vagy ő. Akkor most melyik?” A konzervatívok szóvivője így kommentálta az esetet: „Támogatni fogjuk az új önkormányzati lakások építését, amit aztán a piaci ár alatt lehet kiadni. A részletek kidolgozását az önkormányzatokra bízzuk majd – de az önkormányzati lakbér és a megfizethető lakbér keverékére számítunk majd.”    Forrás    Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után