Újabb hatalmas vihar és árvizek várhatók holnap Nagy-Britanniában 1

Komoly viharokra és árvizekre vonatkozó figyelmeztetés lépett érvénybe Nagy-Britannia számos nagyobb térségére vonatkozóan.

Újabb hatalmas vihar és árvizek várhatók holnap Nagy-Britanniában 3

A brit meteorológiai intézet legfrissebb jelentése szerint a szigetország számos területén igen nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani holnap, vagyis szombaton kora délutántól kezdődően. A viszontagságos időjárási körülmények miatt sok helyen lehet számítani arra, hogy a vonatok késni fognak, a közutakon komolyabb dugók alakulhatnak ki, illetve egyes települések áram nélkül maradhatnak.

A MET Office időjósai szerint egyes helyeken kevesebb, mint egy óra leforgása alatt 20 mm, pár óra alatt pedig 30-40 mm csapadék is eshet.

Sárga viharjelzések vannak érvényben Anglia nagy részén, London kivételével, az ország délkeleti területeinek nagy részén és az ország délnyugati csücskén egyaránt. Wales nyugati felén, valamint Észak -Írország nagy részén szintén érvényben van a figyelmeztetés a holnapi napra vonatkozóan.

Alex Deakin, a Met Office meteorológusa azt mondta: „Ezen a hétvégén elég szélsőséges, esős időjárást fogunk majd tapasztalni sok régióban. Egész hétvégén nem fog ugyan esni az eső, de amikor esik, akkor az igen heves lesz.”

Azt mondta, hogy szombat reggel meleg lesz, különösen a keleti területeken, ami meglehetősen párás levegőt eredményez majd a nagy esőzés előtt. Bár rengeteg viharfelhő lesz az ország jelentős része felett, Anglia délnyugati részén szombat délután már napsütésre lehet majd számítani.

Jövő héten jobb időre lesz már kilátás, mivel a hétfőn beköszöntő melegfront miatt egyes helyeken akár 27 ° C -ot is elérheti a hőmérséklet.      Forrás

Megosztás