Újabb fontos változtatást vezet be a Ryanair, aminek az utasok nem örülnek 1

Úgy tűnik, a Ryanair valóban azt akarja, hogy mindannyian elkezdjünk fizetni az elsőbbségi beszállásért.

Újabb fontos változtatást vezet be a Ryanair, aminek az utasok nem örülnek 3

Az idei év elején a fapados légitársaság bevezetett egy új szabályt, amely azt jelentette, hogy az elsőbbségi beszállás nélkül utazó emberek nem tudják felvinni a csomagjukat a gépre, hanem sokszor a csomagtérbe kell azt elhelyezniük, és most egy új húzással jócskán lecsökkentik a becsekkolásra hagyott időt is azoknak, akik nem fizetnek az elsőbbségi helyért.

A Ryanair utasok millióit, akik június 13. utánra vettek jegyet, most figyelmeztették arra, hogy csak 48 órával az indulás előtt tudnak becsekkolni. Mindössze két évvel ezelőtt az utasok az indulás előtt egy héttel is be tudtak csekkolni, aztán ezt 2016-ban négy napra csökkentenék.

Az elmúlt év során a légitársaságot rengetegen szidták és kritizálták amiatt, hogy a járataikon azokat az utasokat, akik együtt utaznak de nem vesznek elsőbbségi beszállást, a rendszer szándékosan szétülteti, ezzel is arra kényszerítve, ösztökélve őket, hogy fizessenek extrát, ha egymás mellett szeretnének ülni a gépen.

Mostantól csak azok az utasok tudják a becsekkolást négy nappal az indulás előtt megcsinálni, akik külön fizetnek a helyükért. A légitársaság azt mondta, hogy ez a változtatás több időt fog biztosítani ezen utasok számára, hogy kiválasszák, hogy hol is szeretnének ülni.

Az ingyenes bejelentkezés csak 48 órával az indulás előtt kezdődik. Ez a lépés egy okos taktika, miközben épp az év legforgalmasabb utazási időszakába lépünk be.

2017-ben a Ryanair 1,1 milliárd font profittal zárt. A légitársaság évente több mint 600 000 járatot üzemeltet, és a Boeing 737-800 189 utast szállít egyszerre. Ha mindezek az utasok elsőbbségi beszállást vásárolnak ami 5 fontba kerül), az egy extra 567 millió fontot jelentene a Ryanairnek évente.

A légitársaság egyik képviselője kijelentette: “Az online bejelentkezés (azon ügyfelek számára, akik nem választják a fenntartott helyeket) az indulás előtti 48 órától 2 óráig lesznek elérhetők minden járatra június 13. után. Ez még mindig a kétszerese az Aer Lingus, a British Airways, vagy a Lufthansa, által működtetett 24 órás bejelentkezési időszaknak. ”

Rövidebb bejelentkezési időintervallummal, és azzal, hogy nem vihetjük fel a csomagjainkat a repülőgépekre, és a barátaiktól való elültetéssel a 4 £ extra mindezekért máris szinte „visszautasíthatatlan és nagylelkű ajánlattá” változik.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után