ingatlan vásárlás anglia

A londoni lakásválságnak se vége se hossza, a befektetők ezért egyre inkább újabbnál újabb alternatívákat keresnek arra, hogy a fiatalabb generáció számára hogyan biztosítsanak valamilyen lehetőséget arra, hogy ingatlan birtokába kerülhessenek.

ingatlan vásárlás anglia

Ezek közül a lehetőségek közül a legújabb az ún. „gradual homeownership” program, amit a Wayhome nevű cég indított el. A program célja, hogy a következő öt -hét évben nagyjából 50 000 ingatlant vásároljanak fel az Egyesült Királyságban, majd azokat eladják több olyan vevőnek közös tulajdonba, akik egyedül nem tudnának ingatlanhoz jutni.

Az elmúlt 18 hónap során Nigel Purves, a Wayhome vezérigazgatója szerint már több, mint 80 000 potenciális vásárló jelezte érdeklődését a rendszer iránt. Az első öt ember hamarosan be is költözik az ilyen módon megvásárolt ingatlanjukba, még a nyár vége előtt.

Ellentétben a hagyományos megosztott tulajdonosi modellekkel, amelyeket lakásszövetkezetek működtetnek, és elsősorban az új építésű lakásokra összpontosítanak, a Wayhome -ot nyugdíjalapok támogatják, és a cél a vevőkkel összefogva, 200 000 és 500 000 font közötti értékű eladó ingatlanok vásárlása és eladása az új tulajdonosoknak.

A vevőknek legalább 30 000 font jövedelemmel kell rendelkezniük közösen, és öt százalékos önrészt kell tudniuk letenni. Egy 500 000 font értékű ingatlan esetében ez 25 000 fontot jelentene. A vásárlóknak a vásárlási költségek öt százalékát is ki kell tudniuk fizetni, beleértve többek közt az ügyvédi díjakat és az illetéket.

Ez a befektetés lehetővé teszi a vevők számára, hogy az ingatlanban lakjanak, a Wayhome -nak fizetendő bérleti díj pedig az ingatlan azon részével lesz arányos, amelyet nem birtokolnak. A beköltözés után a tulajdonosok felelősek az ingatlan napi karbantartásáért, bár a Wayhome azt ígéri, hogy az elvégzendő nagyobb munkálatok rá eső részét kifizeti.

Az ajánlat legfontosabb pluszpontja, hogy a program alapvetően régebbi ingatlanokra összpontosít, vagyis a vásárlókat több olyan plusz költség sem terheli, amelyek új ingatlanok vásárlásakor felmerülnek.

Az 500 000 font alatti költségvetés fenntartása érdekében azonban a Wayhome londoni kínálata többnyire olyan olcsóbb környékeken található, mint Edmonton, Morden vagy Woolwich.

Bár a Wayhome megengedi ügyfeleinek, hogy idővel növeljék részesedésüket ingatlanukban, a vásárláskor legfeljebb 40 százalékos önrészt tesz lehetővé, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk azonnal megvásárolni a lakást vagy házat.    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után