Több tucat embert tartóztattak le Angliában a rendőrök Somerset és Liverpool területén, miután a dolgok kissé elfajultak a békésnek induló demonstráció alatt. Eközben a 4 hetes második országos szintű lezárásnak még alig az egyharmada telt csak le.

A társadalmi távolságtartási korlátozásokat semmibe vevő összegyűlt tömeg néhány tagja a rendőrökkel is balhézni kezdett szombaton, miután figyelmen kívül hagyták a tüntetések lemondására vonatkozó figyelmeztetéseket. A kormány járványügyi tanácsadói pedig pont a napokban figyelmeztettek arra, hogy a következő két hét „döntő fontosságú” annak kapcsán, hogy Anglia a tervek szerint december 2-án felszabaduljon a lockdown alól, és ne következzen hosszabbítás, ami a karácsonyt is tönkreteheti milliók számára.

Tizennégy embert tartóztattak le Bristolban is, miután körülbelül 400 ember gyűlt össze a College Green-en és a Stand Up Bristol által szervezett tiltakozás keretein belül keresztül vonultak a városközponton.

Az avoni és a somerseti rendőrség – amely korábban figyelmeztette a szervezőket az esemény lefújására – azt közölte, hogy az egyik férfit egy rendőr bántalmazása miatt tartóztatták le. Többeket pedig azzal az indokkal vettek őrizetbe, hogy a tüntetők közt „vezetőként” azonosították őket. Jeremy Corbyn bátyja, Piers Corbyn, aki számos más lezárás elleni tüntetésen vett részt az utóbbi időben, egyike volt azoknak, akik napközben beszédet tartottak az összegyúlteknek.

Mark Runacres főfelügyelő ezt nyilatkozta az incidens kapcsán: „Noha megértjük, hogy a véleménynyilvánítás szabadságához való jog a demokráciánk fontos részét képzi, a koronavírus-szabályozás jelenleg nem engedélyezi az ilyen jellegű gyülekezéseket, tüntetéseket sem. Tehát a korábbi tüntetésekkel ellentétben, amelyek a járvány idején zajlottak, jogi és erkölcsi szempontból sem tudtuk engedélyezni a mai eseményt.”

„Többször figyelmeztettük a szervezőket azokra a következményekre, amelyekkel a tüntetés megtartása jár, mind a végrehajtási intézkedések tekintetében, mind pedig a Covid-19 terjesztése során felmerülő kockázatok kapcsán, de sajnos ők úgy döntöttek, hogy ezeket figyelmen kívül hagyják. Tudva, hogy fennáll a tüntetés lehetősége, felkészültünk minden eshetőségre, és bár a rendőrök kezdetben arra törekedtek, hogy ösztönözzék az embereket a terület elhagyására, hamarosan egyértelművé vált, hogy végrehajtási intézkedésekre lesz szükség.”

Eközben több, mint 20 embert tartóztattak le közrendbe ütköző bűncselekmények miatt, miután a tömeg Liverpoolban, a St George’s Hallban gyűlt össze. Egy 32 éves férfit egy rendőr bántalmazása miatt tartóztattak le, míg egy nőt egy másik személy megtámadása és veszélyes járművezetés gyanúja miatt tartóztattak le – közölte a Merseyside-i Rendőrség. AA rendőrség „önző, tudatlan és felelőtlen embereknek” titulálta a résztvevőket, akik „bajba sodorták magukat és cserbenhagyták családjukat”.

Diane Pownall felügyelő elmondta: “Partnereinkkel együttműködve az a feladatunk, hogy mindenkit biztonságban tudjunk, és szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azoknak az embereknek, akik mindent megtesznek azért, hogy mindannyiunkat megvédjenek, beleértve a mi embereinket, és az NHS személyzetét is. A szabályok mindenkire vonatkoznak, és igazságtalan – és jogellenes -, amikor az emberek úgy döntenek, hogy önző módon figyelmen kívül hagyják őket. Ez veszélyes és felelőtlen magatartás veszélybe sodorhatja a liverpooli embereket, akik azon dolgoznak, hogy biztonságosan elhagyhassuk a lockdownt amilyen hamar lehet.

A koronavírusról szóló jelenlegi szabályozás tiltja, hogy kettőnél több ember gyűljön össze. Vannak bizonyos kivételek, de tüntetések szervezése jelenleg nem megengedett. Bárki, aki több mint 30 fős összejövetelt szervez vagy segít benne, fix 10 000 fontos büntetéssel sújtható, míg a két főnél nagyobb összejövetelen résztvevők 200 fontos büntetéssel számolhatnak.       Forrás