Több ezer fontot keres egy fiatal srác Angliában azzal, hogy FRISS LEVEGŐT árul palackozva 1

Egy üzletember több ezer fontot keres azzal, hogy “friss levegőt” árusít a cégén keresztül a kínai embereknek, ráadásul nem kevesebb, mint 80 fontért befőttes üvegenként.

Több ezer fontot keres egy fiatal srác Angliában azzal, hogy FRISS LEVEGŐT árul palackozva 3

Leo De Watts, aki mindössze 27 éves, a brit vidéken begyűjtött levegőt árulja, és adja el az erősen szennyezett városoknak, mint Sanghaj és Peking, ahol a gazdag elit néhány másodpercnyi élvezetért, amit egy két mély lélegzet jelent, hajlandóak borsos árat fizetni.

Az Aethaer nevű cég által árult termékek közé tartozik Somerset, Wales és Dorset friss levegője is, amik a cég állítása szerint területenként különböző minőségűek is egyben.

Több ezer fontot keres egy fiatal srác Angliában azzal, hogy FRISS LEVEGŐT árul palackozva 4

Watts honlapján ez olvasható: “Az Aethaert maga a természet szűri meg teljesen organikus módon, ahogy az erdei fák levelei között átáramlik, magába szívja az érintetlen vizet, miközben áthalad az erdei patakokon, és szeretettel simogatja a köveket, miközben átgördül az ásványokban gazdag sziklák között, utána pedig felkúszik a dombtetőre, az érintetlen természetbe, ahol az Aethaert összegyűjtik és palackozzák. ”

A palackok máris szép kis summát hoztak össze Watts-nak, a Dorset Echo pedig arról számolt be, hogy 180-at eladott belőlük alig néhány hét alatt, amióta a vállalkozást beindította.

A befőttes üvegbe zárt friss levegőt azonban nem csupán azok vásárolják, akik szennyezett városokban élnek, hanem sokan vettek belőle pusztán az újdonságértéke miatt. Végül is ki tudja, lehet, hogy egyszer még sokat fog érni az ilyesmi.

Több ezer fontot keres egy fiatal srác Angliában azzal, hogy FRISS LEVEGŐT árul palackozva 5

A friss levegőt úgy gyűjtik össze, hogy az üvegeket a szabadban lévő hálókba teszik, amiket a magasba tartva sétálnak körbe egy olyan területen, ami mindenféle szennyezéstől a lehető leginkább mentes. Ezt a folyamatot Watts-ék nagyon találóan “levegő szüretelésnek” nevezték el.

A szokásos palackok értékesítésén kívül a Watts – aki Hongkongban is dolgozik – most egy “Kínai Újévi” különlegességgel is készül a vásárlói számára. Az akció keretein belül most 15 friss levegővel töltött üveg jár minden vevőnek, alig 888 fontért cserébe.    Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után