Terhes magyar anyukát akartak leszállítani a WizzAir Debrecen-London járatáról 1

Egy Angliában élő magyar anyuka úgy döntött, megosztja történetét akivel csak tudja, miután több hónapos terhes létére a Wizzair március 26-i Debrecen-London Luton járatáról megfelelő indok nélkül az utolsó pillanatban le akarták szállítani, ami igen komoly és hosszas vitához és persze késéshez is vezetett.

Terhes magyar anyukát akartak leszállítani a WizzAir Debrecen-London járatáról 3

“Nem szokásom az efajta kiírás, de úgy döntöttem ezt a panaszomat megosztom veletek. A tegnapi nap kisfiammal, párommal és a szüleivel a Debreceni reptérről indultunk volna London Lutonba. (megjegyezném először indultunk erről a reptérről előtte mindig Ferihegyről) Elsőre nagyon szimpatikusnak találtuk, hogy minden olyan gyorsan ment és nem kellett várakozni, mivel ez egy igen kicsi reptér a csomagfeladás is a járat indulása előtt 1,5 órával kezdődött így ráértünk kiérni.

Nagyon hamar átmentünk a biztonsági ellenőrzésen az ott dolgozó hölgy meg az ellenőrző kaput is kikapcsolta, mert látta hogy várandós vagyok egyszóval mindenre odafigyeltek. Elsőbbségi beszállók voltunk olyan 18:50 fele meg is nyitották (19:10-kor indult volna a gép) a kaput. Egy fiatal ott dolgozó úrral beszélgettünk, amíg nem engedtek fel a gépre.

Mikor felértünk a gépre, akkor kezdődött a probléma ugyanis a légiutaskísérő hölgy elkérte a beszállókártyákat majd megkérdezte, hogy hány hónapos terhes vagyok. Mondtam neki hogy ezen a héten fogom betölteni a 34. hetet (előtte utána néztünk 34. hét után a Wizzair nem szállít kismamákat. Orvosi papírom is volt, amivel engedélyezte a kinti orvosom a haza és a visszamenetelt. Így készségesen nyújtottam át neki a kiskönyvem és az orvosi igazolásom.

A hölgy telefonalt a terminálba és mondta hogy kb 5 percet várjak és hoznak egy papírt, amit alá kellene írnom, hogy saját felelősegemre utazok. Mondtam, hogy persze semmi akadálya. (első gyermekemmel
Is ugyanígy utaztam, minden simán ment) arról nem beszelve, hogy az utazás előtt pár nappal beszéltem egy ott dolgozóval és mondta, hogy semmi probléma nem lesz.

10-15 perc várakozás után visszahívták a légiutaskísérőt, hogy pontosan mi áll az orvosi papíromon illetve hogy még egyszer megkérdezzék hány hetes vagyok majd az ott dolgozó fiatal úr is megjelent és közölték, hogy ön hölgyem nem utazhat…..

Ekkor már a párom is odajött, mondtuk hogy senki nem mondta a checkinnél hogy bármi miatt nem szállhatnék gépre, ezért nem fogok leszállni, hiszen mindennek utána néztünk. A légiutaskísérők rendőrt hívtak (szerencsémre az egyik fiatal rendőrnővel többször összenéztünk a terminálban és ő azt is látta mikor átengedtek az ellenőrzésnél).

A rendőrök megérkezésekor már arra hivatkoztak hogy azért nem utazhatok mert 6 napnál régebbi az orvosi papírom és ezt meg a terminálba el kellett volna hogy kérjék (sehol nincs ez a 6 nap leírva és megmutatni sem tudták). De kérdem én, ha 2 hetet töltöttem otthon hogyan szerezzek 6 napnál frissebb papírt, mikor minden orvosi vizsgalatot Angliában végeztek…..

Erre ők sem tudtak válaszolni, majd alá akartak íratni velem egy papírt, hogy elhagyom a repülőt. Természetesen nem írtam alá, aztán a párom megkérdezte, hogy mi történik ha nem szállok le. Erre azt válaszolta az egyik rendőr, hogy a gép addig nem fog elindulni amíg én a gépen vagyok és feltettem a kérdést neki, hogy mivel a reptér hibázott, amit ők is elismertek nekem ki fog jegyet venni? Hogy fogok innen hazajutni Veresegyházra (210kmre)? A páromnak a munkanapját ki fogja kifizetni?

Azt mondta: “hölgyem ezt nem a mi dolgunk megoldani..” tehát miután megtudtuk, hogy semmit nem tudnak tenni, hogy leszálljak a párom mondta hogy üljek le a székemre. Leültem, majd 5-10 perc után jöttek a rendőrök a légiutaskísérőkkel, hogy már mindenki beleegyezett hogy mehessek saját felelősségemre, de a pilóta nem hajlandó felszállni. Ekkor megjelent egy felettes rendőr hölgy, aki kiállt mellettem és az ő utasítására felhívták a wizzair vezetőségét, akik kitöltettek velem egy papírt, hogy saját felelősségemre mehetek, így a pilótának sem volt más választása…..

Tehát 1,5 óra cirkusz és késés volt, idegeskedés, sírás, meg minden ami ilyenkor lenni szokott…. ha nem vagyunk kitartóak, nem jutottam volna vissza. Simán leszállítottak volna és nem érdekelte őket, hogy egy terhes nővel teszik ezt ….. ja és megjegyezném, hogy a pilóta csak üzengetett, nem dugta ki az orrát se….  Az incidens után szégyellték magukat a wizzairesek is mivel nem voltak tisztában a saját szabályaikkal sem……. undorító dolog volt szerintem ez az egész!” – Anita      Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után