Teljes botrány a Brexit körül: lemondott az új Brexit miniszter, sőt bevallották, hogy a kilépés megállítható 1

Alig néhány órával azután, hogy Theresa May bejelentette, hogy a kabinet végre elfogadta az EUs kilépési megállapodásról szóló tervezetet, Dominic Raab a kilépésért felelős miniszter lemondott posztjáról.

Teljes botrány a Brexit körül: lemondott az új Brexit miniszter, sőt bevallották, hogy a kilépés megállítható 3

„A mai napon lemondtam a Brexit miniszteri pozíciómról. Nem tudom ugyanis ebben a formában támogatni azt a tervezetet, amit a brit kormány az EU-nak szeretne prezentálni.” – jelentette be távozását a Twitter oldalán.

Mr. Raab hirtelen lemondása Theresa May vezetését újra teljes káoszba süllyesztheti, főleg mivel nem ő az egyetlen, aki lemondott az elmúlt 24 órában a szerda esti nagy bejelentést követően. Lemondott ugyanis az észak-írországi miniszter, Shailesh Vara is tüntetésképp a Brexit megállapodási tervezet ellen.

Még kaotikusabbá teszi a helyzetet, hogy egyre többen beszélnek arról, hogy a háttérben már nagyban megy a szervezkedés Theresa May megbuktatására. Ehhez először egy bizalmatlansági indítvány kezdeményezésére van szükség, amihez egyre valószínűbb, hogy most már összegyűlne a megfelelő mennyiségű szavazat, hogy életbe tudják léptetni, köszönhetően a rebellis konzervatív párti képviselőknek, akik egyre többen vannak.

„Nem támogathatom az előterjesztett kilépési tervezetet, méghozzá két okból. Először is, úgy hiszem, hogy az Észak-Írországra kiterjesztett szabályozási rendszer komoly veszélyeket jelentene egész Nagy-Britannia integritására. Másodszor pedig nem támogathatok egy határozatlan idejű hátsó ajtó megállapodást ahol az EU-nak vétó joga van a mi kilépésünk fölött. Soha egy demokratikus állam sem írta még alá hogy olyan átfogó szabályrendszer szorítsa korlátok közé, amit külső hatalom irányít és az ország maga elveszítse a kontrollt a saját törvényei felett, és azt a képességet, hogy a saját elképzelései szerint hajthassa végre a kilépést… De a legeslegfontosabb, hogy a most bemutatott tervezet nem összeegyeztethető az ígéretekkel, amiket az országnak tettünk, a legutóbbi választások alkalmával. És ez valahol legbelül a nép belénk vetett bizalmáról is szól.”

Mr. Raab a második Brexit miniszter aki lemond posztjáról, miután ugyanezt tette David Davis is júliusban. A Democratic Unionist Party (DUP) akikkel a konzervatív párt koalícióban van, is azzal fenyegetőzik eközben, hogy leszavazzák a javaslatot, és természetesen a munkáspárt is jelezte, hogy segítenek annak megbuktatásában. A kritikusok szerint ez az újabb drámai fordulat akár a miniszterelnök bukásához is vezethet, hacsak nem mond le magától még azelőtt, hogy a parlament lendül támadásba.

A Brexit pedig megállítható…

Theresa May beismerte, hogy a kilépés megállítható, ha az őt körbe vevő kulcsemberek elfogadják az új népszavazás ötletét az Unióból való kilépés kapcsán. Eddig nem volt példa ilyen jelentőségű nyílt vallomásra a kormány részéről a témát illetően. A miniszterelnök a Downing Streeten tartott beszédében keményen figyelmeztette az ellene lázadó rebellis tory képviselőket, hogy amennyiben megpróbálják megbuktatni a brexit megállapodás tervezetét, vagy őt mint vezetőt, az azt is jelentheti, hogy „egyáltalán nem lesz semmilyen Brexit”.     Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után