A következő év végére megjelenhetnek Anglia országútjain az önvezető, sofőr nélküli teherautók.

Egy három járműből álló, számítógép vezérelt konvoj fogja járni az utakat, hogy tesztelje ezt a legújabb technológiát – jelentette be a fejlesztésügyi minisztérium. A gyorsulás és fékezés is a vezető jármű által lesz vezérelve, ezzel is hatékonyabbá téve a másik kettőt, és csökkentve a káros anyag kibocsájtásukat.

Edmund King, AA szakértő azonban figyelmeztetett arra, hogy a járművek kitakarhatnak majd sok útjelzést és figyelmeztető táblát a mögöttük utazóknak. „Három ilyen kamion egymás után haladva kitesz egy fél focipályát. Persze mind szeretnénk fejleszteni az üzemanyag-hatékonyság lehetőségeit, de nem vagyok róla egyelőre meggyőződve, hogy egy három kamionos konvoj erre a legmegfelelőbb megoldás.”

Hasonló tesztek egyébként már Amerikai és Európa országútjain is voltak, de a szakértők szerint az ott bevált modell nem biztos hogy működőképes Anglia amúgy is rettentő forgalmas útjain.

„Nálunk vannak Európa legforgalmasabb autópályái, rengeteg be,- és kijárattal. A konvojozás talán jól működik Arizona sivatagi útjain, de ez nem Amerika.” A RAC Alapítvány vezetője, Steve Gooding pedig így vélekedett: „Az önvezető technológiák használata nagyon költséghatékony lehet hosszútávú utak esetében, de erősen dugóra hajlamos autópályákon – ahol folyamatosan megállásra és elindulásra vagy kényszerülve – ezek az előnyök nem biztos hogy jelentősek.”

A kormány 8,1 millió fonttal támogatta a projektet, ami várhatóan a jövő év végén indul majd. Mindegyik kamionban fog ülni majd sofőr is, készen arra, hogy baj esetén átvegye az irányítást. „Igyekszünk olyan technológiába befektetni, ami jobbá teszi az emberek életét” – mondta a közlekedésügyi miniszter. „Az ilyen előrehaladott módszerekből, mint az önvezérelt konvojok, rengeteget profitálhatnak a vállalatok és az utakon utazó többi ember is az alacsonyabb kibocsájtás miatt.”

A tesztelést a Transport Research Laboratory fogja végrehajtani, és a Highways England is támogatja. A próbák legelső szakasza arra keresi majd a választ, hogy mi az ideális távolság a járművek között, és hogy melyik utak a legideálisabbak a további tesztelésre.  Forrás Hirdetőknek: [email protected]