A demonstrálók többek közt betörték az egyik rendõrkapitányság üvegablakát, és felgyújtották az egyik rendőrautót, amikor a “Kill the Bill” nevet viselő tüntetés elkezdett eldurvulni Bristolban.

Számos csuklyás tüntető részt vett a bristoli Bridewell rendőrőrs kívülről történő megrongálásában a tömeg ujjongása közepette, miközben bent a rendőrök már egy esetleg „ostromra” készültek. Voltak akik a tetőre másztak fel és onnan ordibáltak, és voltak olyanok is akik a rendőrség járműveinek a tetején tomboltak és fennhangon szidták a rendőrséget vagy épp a kormáynt. Az épület falaira és több autóra is graffitik kerültek (f*** the police és hasonlók).

Voltak azonban olyanok, akiknek még ez sem volt elég, és a rohamrendőrök egyik járművét fel is gyújtották, sőt az összecsapásokban több rendőr is megsérült. Az értesülések szerint van akinek a karja, van akinek a bordája tört el.

A rendőrség kutyákat is használt a vandálkodó csoportok kordában tartására, eközben a tömegben tűzijátékok is robbantak. Az egyik csoport az egyik rendőrautó kerekét próbálta lángra lobbantani, ezt azonban a rohamrendőrök hamar eloltották. A másik, magára hagyott gépjárművet már nem tudták megmenteni, az teljesen kiégett.

„Ma este elfogadhatatlan jeleneteket láthattunk Bristolban. A tüntetők által elkövetett ilyen mértékű rendbontást soha nem fogjuk tolerálni. Több rendőr is megsérült, miközben bennünket védelmeztek…” – nyilatkozta beszédében a brit belügyminiszter.

A sok száz fős tömeg College Gardennél gyülekezett és később onnan vonultak át a rendőrség épületéhez a Bridewell Streetre. A rendőrök beszámolói alapján itt is meg lettek dobálva üvegekkel, és tűzijátékokkal, és a demonstrálók eközben megállás nélkül szidták őket. A tömeg feloszlatásához lovasrendőröket is be kellett vetni.

Darren Jones, munkáspárti képviselő elmondta: „Ami este történt Bristolban az teljesen elfogadhatatlan. Nem kampányolhatunk a békés tüntetés jogáért, azzal, hogy rendőrautókat gyújtogatunk és épületeket firkálunk össze. Az avoni és a somerseti rendőrség ma azért lett volna felelős, hogy egy békés tiltakozást vezényeljen le, nem pedig azért, hogy bűnözőket próbáljanak meg megfékezni.”

Mindez alig egy nappal azt követően történt, hogy Londonban egy másik tüntetés, ami a lockdown elleni békés demonstrációnak indult, szintén eldurvult. Ott több, mint 30 embert tartóztattak le.        Forrás