munka munkahelyek Nagy-Britanniában

A hivatalos adatok szerint a betöltetlen pozíciók száma soha nem volt még ilyen magasan Nagy-Britanniában, miközben a gazdaság fokozatosan kezd helyreállni a járvány okozta válságból.

munka munkahelyek Nagy-Britanniában

Az üres pozíciók száma az augusztusig tartó három hónapban először emelkedett egymillió fölé, mióta 2001-ben elkezdték vezetni a statisztikákat. A foglalkoztatásban levő alkalmazottak száma augusztusban visszatért a koronavírus előtti szintre, ami azt jelenti, hogy durván 29.1 millióan dolgoztak alkalmazotti státuszban a szigetországban a nyár végére – közölte a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS).

Ugyanakkor elmondható, hogy továbbra is nagy a kereslet a új munkaerő iránt, és ez a hiány olyan mértékű, hogy fennáll annak a kockázata, hogy a munkaerőhiány komoly mértékben fékezni fogja a gazdasági növekedést.

betöltésre váró munkahelyek

Jonathan Athow, az ONS statisztikusa elmondta, hogy bár sok szempontból javul a helyzet, a valóság az, hogy olyan területek mint London, vagy olyan szektorok, mint pl. a vendéglátás még közelében sincsenek a járvány előtti állapotuknak. Az ONS arra is figyelmeztetett, hogy a fiatalokat nagyon súlyosan érintette a munkahelyek elvesztése, ugyanis ők veszítették el állásaikat a legnagyobb arányban.

Összességében a munkanélküliségi ráta 4,7% -ról 4,6% -ra csökkent országos szinten a nyári hónapok folyamán. Suren Thiru, a Brit Kereskedelmi Kamara gazdasági vezetője azonban elmondta, hogy a cégek továbbra is “akut munkaerő -válsággal” küszködnek.

Rekord: 1 millió fölött a betöltésre váró munkahelyek száma Nagy-Britanniában (friss adatok) 2

“Mivel a Brexit és a Covid-19 a munkaerő-kínálat erőteljes és hosszabb tavú visszaesését eredményezte, a furlough rendszer vége valószínűleg nem fog egy csapásra mindent megoldani ezen a téren. Ezek a toborzási nehézségek valószínűleg gátolják majd a fellendülést olyan formában, hogy korlátozzák a cégek képességét a megrendelések teljesítésére és az ügyfelek igényeinek kielégítésére.”-mondta.

A gyümölcsszedőkből és teherautó -sofőrökből már most komoly hiányt mutató élelmiszeripar egyes cégei már így sem tudnak normális szolgáltatást nyújtani az utóbbi időben. A szupermarket láncok vezetői arra is figyelmeztettek, hogy létfontosságú lenne a karácsonyi időszak előtt orvosolni a munkaerőhiány problémáit.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után