Özönlenek az illegális bevándorlók Nagy-Britanniába 1

Minden eddiginél többen keltek át egy nap leforgása alatt a csatornán csónakokban és kisebb hajóban hánykolódva, hogy bejussanak a szigetország területére.

Özönlenek az illegális bevándorlók Nagy-Britanniába 3

A csütörtöki napon lehet, hogy 600-nál is többen átjutottak a francia partokról Anglia területére. Egészen pontosan 592 embert számoltak össze, akinek biztosan sikerült, míg legalább 155 embert pedig még a francia oldalon megállítottak, és visszavittek a kontinensre. Ennyire sokan még ezelőtt soha nem jutottak át a csatornán egy nap alatt.

Az eddigi rekord 482 ember volt, ami szintén egy alig 10 nappal ezelőtti adat, ami ráadásul most több, mint 100 fővel dőlt meg. Ez elég jól mutatja, hogy az utóbbi időben milyen mértékben megemelkedett az elkeseredetten a brit földre átjutni vágyók száma.

Idáig ebben az évben összesen már több, mint 11,000 ember jutott át kisebb nagyobb motorcsónakok és hajók segítségével illegálisan a csatornán a szigetországba. A 2020-as évben ez a szám 8,417 fő volt, vagyis idén már most kb. 3,500-zal többen értek partot, és még csak augusztus közepe van.

Csütörtökön egy 27 éves eritreai férfi sajnos életét vesztette, mivel ő és vele együtt négy másik ember leugrott a „hajó” fedélzetéről amin utaztak, amikor az süllyedni kezdett. Ráadásul a férfi 22 éves barátnője végignézte az egészet, ugyanis ő is a „hajón” volt. A bajba jutott embereket később szerencsére sikeresen kimentették, a 27 éves férfit pedig kórházba szállították, azonban nem sokkal később sajnálatos módon életét vesztette. A „hajótöröttekkel” a francia parti őrség emberei visszatértek a dunkerki kikötőbe.

Özönlenek az illegális bevándorlók Nagy-Britanniába 4

A csütörtöki tragédia azonban egyáltalán nem vette el a többi ember kedvét, és szombaton megint tucatjával érkeztek a „migránsok” Dover partjainál. A belügyminisztérium közlése szerint tegnap összesen 25 ember ért át az Egyesült Királyságba egy hajó fedélzetén, míg a többi embert, aki próbálkozott még a túlparton elcsípték és visszavitték Franciaországba.

Lisa Doyle, a Menekültügyi Tanács igazgatója azt mondta: „A kormánynak fel kell ismernie, hogy mindaddig amíg háború, üldöztetés és erőszak van a világon, addig lesznek emberek, akik kénytelenek lesznek veszélyes utakra rászánni magukat a saját életük megvédése érdekében. Átlagos férfiakról, nőkről és gyermekekről beszélünk, akik kénytelenek elmenekülni otthonaikból, úgy hogy ők semmiről sem tehetnek. Rosszak a túlélési esélyeik, és küzdenek az életben maradásért. A kormánynak változtatnia kell a hozzáállásán. Ahelyett, hogy büntetik vagy eltaszítják a biztonságot kereső embereket, biztonságos menedéket kellene nekik nyújtani, mert már így is sok nehézségen mentek keresztül.”

A brit belügyminiszter ugyanakkor többször is úgy nyilatkozott, hogy a migránsok által használt bevett útvonalakat jobban fogják figyelni, hogy ne tudjanak olyan sokan átjutni. Természetesen több jótékonysági szervezet is bírálta a belügyminisztert a hozzáállása miatt…  Mindenesetre a szigetországba átjutó menekültek és illegális bevándorlók száma rohamosan emelkedik.           Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után