Őszre minden felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni oltást Nagy-Britanniában 1

Az Egyesült Királyságban őszre minden felnőtt számára elérhetővé válik majd a Covid-19 oltás – ígérte az egészségügyi miniszter a legutóbbi beszédében.

Őszre minden felnőtt megkaphatja a koronavírus elleni oltást Nagy-Britanniában 2

Matt Hancock a BBC One The Andrew Marr Show című műsorában elmondta, hogy az Egyesült Királyság már összesen 350 millió adag oltást rendelt meg. Elmondása szerint az oltást továbbra is „a megfelelő sorrendben” ajánlják majd fel az embereknek, először az időseket és az alapvető egészségügyi problémákkal küzdőket megcélozva, de hozzátette: „Őszig legkésőbb minden felnőttnek felajánlják az oltást”.

A kormány „felgyorsítja az oltás beadását”, és ennek köszönhetően az elmúlt héten már összesen többen oltottak be, mint előtte egész decemberben – mondta Mr. Hancock. Azt is megerősítette, hogy a 80 év feletti emberek egyharmada már megkapta az oltást.

Az egészségügyminiszter emellett azt is kiemelte, hogy a kormány jó úton halad, hogy megvalósítsa azt a célkitűzést, hogy február közepéig 13 millió embert beoltanak Nagy-Britanniában. Jelenleg naponta nagyjából 200 000 embert oltanak be a szigetország területén a koronavírus ellen. A tömeges oltási központok ezen a héten történő megnyitása pedig valószínűleg még tovább növeli ezt az arányt.

A miniszterek abban reménykednek, hogy a lakosság legkiszolgáltatottabb tagjainak beoltása végre utat nyithat a bevezetett korlátozások enyhítésének. De Peter Horby professzor, az új légzőszervi vírusokkal kapcsolatos tanácsadó csoport (Nervtag) elnöke nem hiszi, hogy ez elegendő lenne ahhoz, hogy minden egyből vissza is térjen a rendes kerékvágásba.

Andrew Marrnak azt mondta: „Nem hiszem, hogy ez normalizálná a helyzetünket. Még mindig nagyszámú ember fog megfertőződni, és bár a 80 éven aluliak halálának vagy kórházba kerülésének kockázata meglehetősen alacsony, a fertőzések nagy száma még mindig sok beteg embert jelent majd, ezért a következő hónapok során a vírust kordában kell tartanunk, a távolságtartásra vonatkozó intézkedésekkel, valamint az oltással. ”

Arra a kérdésre, hogy mennyire valószínű, hogy még jövő télen is érvényben lesznek a távolságtartásra vonatkozó intézkedések, azt mondta: „Úgy gondolom, hogy ez valószínű. Úgy gondolom, hogy ez nagyban függ attól, hogy mennyire tudjuk kiterjeszteni az oltási programot, és milyen gyorsan tudjuk a lakosság jelentős részét beoltani.” … Az Egyesült Királyságban a járvány kezdete óta több mint 80 000 Covid-19-hez fűződő halálesetet regisztráltak, ez a legmagasabb szám Európában.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után