Kisebb vita alakult ki a kormány Covid-19 oltási programjának következő szakaszát illetően, miután a tanárokat és a rendőröket kihagyták a következő prioritást élvező csoportok közül.

A brit Védőoltási Bizottság (JCVI) pénteken bejelentette, hogy az oltási program továbbra is életkor és nem szakma szerinti fog priorizálni. A 40 – 49 éves emberek lesznek a következők a sorban, akik megkapják a Covid-19 elleni védőoltást, amint minden 50 év feletti ember (aki kérte) megkapta a vakcinát. Őket követi majd a 30 – 39 éves korosztály, majd a 18 – 29 éves korosztály.

De a JCVI döntése igen nagy felháborodást váltott ki a rendőrség alkalmazzottai körében és az oktatási szakszervezeteknél egyaránt, akiket megbotránkoztatott az a döntés, hogy pont azokat a munkavállalókat nem oltják be az Egyesült Királyságban, akik úgymond az „első sorban harcolnak” a koronavírus ellen.

John Apter, a Rendőrségi Szövetség elnöke szerint munkatársait “elárulták”. „”A rendőrség minden szintjén érezhető a harag annak kapcsán, hogy ebben a fázisban mennyire figyelmen kívül hagytak bennünket. Kollégáim a fronton voltak a tavaly márciusi első országos lezárás óta, a megfertőződést és akár az életüket is kockáztatva a közbiztonság érdekében…”

Eközben a tanári szakszervezetek csalódottságukat és haragjukat fejezték ki a döntés miatt, amely annak ellenére született meg, hogy a miniszterek ígéretet tettek arra, hogy március 8-án minden tanuló visszatérhet az osztálytermekbe.

Geoff Barton, az Iskolák és Főiskolák Szövetségének főtitkára elmondta, hogy ha a kormány komolyan úgy gondolja, hogy az iskolákba a diákok visszatérése prioritást kell élvezzen, akkor a tanároknak hasonlóképpen az elsők közt kéne lenniük, akiket beoltanak a következő fázisban… A JCVI szerint az emberek foglalkozásuk szerinti rangsorolása csak még tovább bonyolítaná az oltási programot.

Egy új brit tanulmány eközben kimutatta, hogy a Pfizer-BioNTech Covid-19 vakcinájának már az első adagja csökkenti a tünetmentes fertőzések számát, és emellett jelentősen csökkentheti a mások megfertőzésének kockázatát. A cambridge-i Addenbrooke kórház eredményei 75 százalékos védelmet mutattak a vírus ellen.        Forrás