Nyilvánosságra hozták a Brexit törvényjavaslatát, és mindenki felháborodott rajta 1

Felcsaptak az indulatok a Parlament számára előkészített, most nyilvánosságra is hozott törvényjavaslat körül – ugyanis az csak 130 szóból áll, és a képviselőknek 5 napot adtak, hogy megvitassák, és esetleg megpróbálják módosítani.

5799fc5ac36188a52d8b45bc

A javaslat, amely megengedné Theresa May miniszternek, hogy életbe léptesse az 50. cikkelyt, mindössze 8 sorból áll, ami összesen 130 szót jelent. A miniszterek tartották magukat az ígéretükhöz, miszerint a lehető leggyorsabban végig viszik a törvénykezési folyamatot – azért, hogy elejét vegyék a parlamenti kísérleteknek, és megpróbálják módosítani és formálni a Brexit folyamatát.

A feltűnően rövid tervezet, valamint az 5 napos megvitatási határidő azonnal heves indulatokat váltott ki a munkáspárt képviselőiből. Egyikőjük kérte Jeremy Corbynt, hogy szólítsa fel pártja tagjait, hogy szavazzanak a határidők ellen, és több idő legyen megvitatni – azonban ezt a munkáspárti vezető nem fogja megtenni, miután megígérte, hogy nem próbálja meg elzárni a Brexit útját. A liberális demokrata vezető Tim Farron szintén elítélte a törvénytervezet hosszát. „Ez a javaslat nagyon rövid, és nem édes. Ha azt vesszük, mennyi ideig kampányolt az EU-ből való kilépésért, elképesztő, hogy 133 szó ilyen sokáig tartott David Davisnek.”

„Miközben a munkáspárt teljesen össze van zavarodva a Brexittel kapcsolatban, és a konzervatívok eltökélték, hogy kiveszik az országot az EU-ból és az Közös Piacból, addig egyedül a liberális demokraták akarnak még küzdeni azért, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Közös Piac teljes jogú tagja, és egy nyílt szavazásért a végső döntéstől.”

brexit-bill

A javaslat szövegét is sokan rosszallják – ugyanis egy szó se esik benne Theresa May március 31-ére kitűzött határidejéről az 50. cikkely életbe léptetéséhez. Az Unióból való kilépésért felelős osztály szerint azonban „a törvényjavaslatokban alapvetően nem szoktak határidők lenni.” A szóvivő kiemelte, hogy az Alsóház még decemberben lényegében jóváhagyta a kitűzött határidőket.

David Davis, a Brexit titkára azt mondta: „Ma a Parlament elé terjesztettük a tervezetet, ami majd lehetővé teszi számunkra, hogy az 50. cikkelyt formálisan is életbe léptethessük március vége előtt. Bízom benne, hogy a Parlament, aki 6 : 1 arányban támogatta a népszavazást, tiszteletben tartja a brit emberek döntését, és gyorsan tovább engedi a javaslatot.”

A tervezetet azután hozták nyilvánosságra, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a miniszterelnök nem kerülheti ki a Parlament jóváhagyását az cikkely aktiválása kapcsán. A képviselőknek jövő héten tehát éjszakázniuk kell majd, mivel a kormány célja, hogy a Felsőházban is végig vigyék a kérdést március elejéig.   Forrás: Independent   Hirdetőinknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után