Mostantól kötelező anális Covid tesztet kell csinálnia mindenkinek, aki Kínába megy 1

Pillanatok alatt az egész világot körbejárta a hír, és kormányok sokasága háborodott fel a döntésen, mely szerint a Kínába külföldről érkezőknek kötelező egy anális Covid tesztet elvégeznie.

Mostantól kötelező anális Covid tesztet kell csinálnia mindenkinek, aki Kínába megy 3

A sokak által „megalázónak” titulált eljárás során egy steril vattapamacsot kell felhelyezni, amely nagyon hasonlít egy hosszú fültisztító pálcára. Kb. 3–5 cm mélyen kell a végbélnyílásba betolni, majd finoman elforgatni, és ezt követően kihúzni. Peking szerint ez jóval pontosabb módszer annak tesztelésére, hogy valaki koronavírusos-e, összehasonlítva a hagyományos módszerrel, amely során az orrból és a torokból vesznek mintát.

Az anális tesztek biztosíthatják a fertőzöttek pontosabb kiszűrését, mivel a kínai orvosok szerint a koronavírus nyomai hosszabb ideig észlelhetők a végbélnyílásban, mint a légző szervrendszerben. Egyes nemzetközi átutazóknak már kellett anális tesztet csinálniuk ahhoz is, a karanténból kiengedjék őket. A japán kormány a héten panaszkodott az eljárás miatt, mondván, hogy állampolgáraira ez óriási „pszichológiai terhet rak”.

Peking most kiterjeszti az anális tesztek alkalmazását a repülőterekre is, ideértve Pekinget és Sanghajt is, bár a kínai kormány nagy nyomás alatt van, hogy legyen valami kiskapu, vagy engedmény a dolog kikerülésére. A dél-koreai látogatók például mostantól a tesztek helyett székletmintákat is benyújthatnak – mondta kedden Choi Young-Sam, a dél-koreai külügyminisztérium szóvivője.

A múlt hónapban a Vice a külügyminisztérium egyik tisztviselőjét idézte, aki szerint az amerikai diplomaták a tesztek elvégzése után panaszkodtak. A kínai külügyminisztérium tagadta, hogy ez így lett volna.

A tudósok sokan kételkednek azzal kapcsolatban, hogy az anális teszt valóban hatékonyabb lenne. A pozitív eredmény nem feltétlenül jelenti azt, hogy a tesztelt személy terjesztheti a vírust, mivel a vírus inaktív maradványai nem képesek replikálódni vagy fertőzni – mondta Jin Dongyan, a Hongkongi Egyetem virológiai professzora.

Míg a vírus hosszabb ideig lehet jelen a székletben, mint az orrból vett mintákban, ennek nincs semmi klinikai jelentősége, mivel a gyógyulás ezen szakaszában a betegek már nem jelentenek fertőzésveszélyt – mondta egy névtelenül nyilatkozó európai szakértő.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) légzőszervi minták vételét javasolja légzőszervi betegségek diagnosztizálására, mert az ő álláspontjuk szerint ezek adják a legjobb eredményeket – mondta Christian Lindmeier szóvivő. A kínai külügyminisztérium csütörtöki közleményében azt állította, hogy a Kína által végrehajtott vírusmegelőzési és -védelmi intézkedések a tudományos alapokon nyugszanak.     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után