Kiütéssel nyert ma a megélhetési minimum a minimálbérrel szemben, legalábbis több, mint 7000 munkaadó dolgozói esetében. A Living Wage Foundation ma ugyanis bejelentette, legalább £9.50-et kell keressen egy dolgozó óránként a tisztességes megélhetéshez, szemben az érvényben lévő £8.72-es országos minimál órabérrel. Londonban a megélhetési minimum még ennél is több, £10.50.

minimálbér

A Living Wage Foundation akciójához több, mint 7000 vállalat csatlakozott, olyanok, mint Aviva, Nationwide, Everton FC and BrewDog. A koronavírus járvány kezdete óta pedig újabb 800 cég állt ki a munkavállalók mellett és regisztrált a programba, mint például Tate and Lyle, Network Rail, the All England Lawn Tennis Club and Capital One.

A megélhetési minimálbér bevezetése nem kötelező a munkaadók számára, de az alapítvány reméli, hogy az általuk megállapított 2,1 százalékos javasolt emelés nyomást gyakorol majd a kormányra is. A programhoz csatlakozott cégek ugyanakkor vállalták, hogy a lehető leghamarabb, de legalább fél éven belül végrehajtják a béremelést.

A brit kormány 2016 áprilisában magasabb minimálbért vezetett be a 25 éves és annál idősebb munkavállalóknak, döntésüket a „Living Wage” kampány „inspirálta”. Ezt az órabért azonban nem az alapján számolják, hogy valójában mennyi szükséges a tisztességes megélhetéshez. A cél az, hogy a kikalkulált összeg 2024-ig elérje az átlagkereset 66% -át. A jelenlegi becslések szerint az órabérek emelkedése 2024-re éri el a £10.50-et.

Minimálbér és megélhetési minimum - Mennyiből lehet ma megélni Nagy-Britanniában? 1

A megélhetési bér az érvényben lévő minimálbérnél értelemszerűen magasabb. Összegét az alapján számolják ki, hogy az embereknek mennyire van szükségük ahhoz, hogy tisztességes életszínvonalon éljenek.

A Living Wage Foundation legfrissebb kutatása alapján 5,5 millió munkahely dolgozói- az összes alkalmazott 20% -a az Egyesült Királyságban- még mindig kevesebbet keres, mint amennyi szükséges lenne a normális megélhetéshez.

Ebből a szempontból Észak-Írország áll a legrosszabbul, ahol a munkahelyek 25%-a fizet kevesebbet az ajánlott £9.50-nél óránként, ez az arány Skóciában 15.2%. Az alapítvány statisztikái szerint a nők munkáját 2020-ban még mindig kevésbé honorálták, és nagyobb valószínűséggel fizetnek kevesebbet nekik, mint a férfiaknak. 2020-ban a nők által betöltött munkakörök 60% -ában – összesen 3,3 millió munkahelyen – kevesebbet fizettek az alapítvány által meghatározott £9.50-es minimálbérnél.

Minimálbér és megélhetési minimum - Mennyiből lehet ma megélni Nagy-Britanniában? 2

A vendéglátó szektorban a legmagasabb azoknak a munkahelyeknek az aránya (70,8%), ahol kevesebbet fizetnek, ezt a szektort a művészeti, szórakoztató és rekreációs iparág követi 36,8% -kal. Szintén a megélhetési minimálbér alatt fizetett a legtöbb munkahely a nagykereskedelmi és kiskereskedelmi szektorban.

Laura Gardiner, a Living Wage Foundation igazgatója elmondta, hogy akciójuknak köszönhetően 2011 óta több, mint 1,3 millárd fontnyi plusz fizetés jutott az alacsonyabb kerestű munkavállalókhoz. A járvány kezdete óta pedig mintegy 200 millió plusz bért fizettek ki a „kulcsdolgozóknak”.

Ahogy Ms Gardiner fogalmazott: „Hihetetlenül nehéz időszak ez mindannyiunk számára, de a ma közzétett megélhetési minimálbér lendületet ad majd az Egyesült Királyságban dolgozó munkavállalók százezreinek, köztük több ezer kulcsfontosságú és nélkülözhetetlen munkavállalónak, mint például a takarítóknak, gondozóknak, futároknak, akik életben tartották a gazdaságunkat.”

Stephen Cottrell yorki érsek pedig elmondta: „A világjárvány során azoktól függtünk, akik munkájukat önzetlenül saját egészségük és jólétük elé helyezték, s mindezt a társadalmunk folyamatos és zavartalan működtetése érdekében tették. Az elmúlt hónapokban felismertük munkájuk fontosságát és megtapsoltuk őket. Itt az ideje, hogy erkölcsileg is helyesen cselekedjünk, és ezt az elismerést kövesse a megérdemelt jutalom. Fizessük ki nekik azt, amire szükségük van a megélhetéshez. Az a helyes, hogy tisztességes munkabért kapjanak.”-tette hozzá.     Forrás   bszemese

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után