no deal brexit

Hogy lesz-e megállapodás az EU és a britek közt a kereskedelmet illetően, azt még mindig nem lehet megmondani, de annyi biztos, hogy a dolog pengeélen táncol. A két fél továbbra sem nagyon hajlandó engedni a 21-ből, pedig már csak napok vannak hátra az átmeneti időszak lejártáig. És, hogy mi várható, ha nem lesz megállapodás, arról itt egy rövid összefoglaló…

no deal brexit

Teljes káosz, ami az áruszállítást illeti. Szeptemberben Michael Gove kifejtette, hogy a kormány mit gondol az „ésszerű legrosszabb forgatókönyvről”, még akkor is, ha az év végére megszületik a megállapodás. A becslések szerint az EU-ba utazó tehergépjárművek 70 százaléka nem valószínű, hogy készen áll majd az Európa által bevezetett új, harmadik országbeli határellenőrzésekre.

Az áruszállítás a normál szint kevesebb mint kétharmadára eshet vissza, ami Kentben két napig tartó 7000 jármű hosszú sorokkal járhat. Sok vállalkozás, köztük főleg a kisebbek döntő többsége, nem áll majd készen az átmeneti időszak végére, december 31-re.

Ami a gyógyszerellátás fenntartását illeti, az egészségügyi vezetők folyamatosan mondogatják, hogy ebben a tekintetben is komoly problémák várhatóak, és hatalmas hiány léphet fel. A gyógyszerellátás „kezdetben 20 -40 százalékkal is csökkenhet” 2021 első három hónapjában – derül ki a kormány december elején kiszivárgott „legrosszabb forgatókönyvéből”.

Layla McCay, az NHS Konföderáció nemzetközi igazgatója a The Independentnek elmondta: „A Covid-19 már így is nagyon megterhelte az egészségügyet és a gyógyszeripart … Ha nem sikerül megegyezni az EU-val időben, akkor az egész rendszer összeomolhat.”

Többe kerül majd minden élelmiszer. Január 1-én egyik napról a másikra új tarifarendszer lép életbe, amikor az Egyesült Királyság a Kereskedelmi Világszervezet feltételei szerint kezdi meg a kereskedelmet az EU-val. Tavaly az EU-val történő kereskedés az Egyesült Királyság teljes exportjának 43% -át és az import 51% -át tette ki – így Brüsszellel való megállapodás hiánya rendkívül káros lenne az Egyesült Királyság gazdaságára. Hogy mi mennyivel drágulna, az szinte megjósolhatatlan, nagyon eltérő adatok keringenek a neten, azonban az biztos, hogy az alacsony fizetésű réteg sínylené meg a legjobban.

A 2018 novemberében közzétett kormányzati gazdasági elemzés szerint a megállapodás nélküli Brexit akár 9 százalékkal is csökkentheti a GDP-t az elkövetkező 15 évben, összehasonlítva azzal a verzióval, ahogy ellenkező esetben alakulna az ország gazdasága. A kereskedelmi megállapodás elmulasztása hosszú távon erősen negatív hatással lenne a kereskedelemre, a termelékenységre és a munkahelyekre.

Ami a bűnüldözést illeti, a rendőrség, a kémek, sőt a kormány miniszterei is évek óta folyamatosan jelzik, hogy a no deal Brexit megfosztaná az Egyesült Királyságot a nemzetközi bűnözés ellen vívott küzdelemben számos kulcsfontosságú eszközétől. Emellett megsérülne az európai nyomozók jó viszonya brit kollégáikkal. A szenior rendőrök arra is figyelmeztettek, hogy az uniós eszközök elvesztése közbiztonsági kockázatot jelenthet országos szinten azáltal, hogy könnyebbé teszi a gyanúsítottak szökését és megnehezíti a külföldi állampolgárok kiadatását.

A kormány saját legrosszabb forgatókönyv dokumentuma figyelmeztet a súlyos zavargások kockázatára is a megállapodás nélküli Brexit minden egyéb hatása miatt. Tüntetések és ellentüntetések sokaságára kerülhetne sor az Egyesült Királyságban, és ez jelentős mennyiségű rendőri erőforrás felhasználását igényelné.

Annak érdekében, hogy fenntartsák a békét az Ír Köztársaság határán, és különösen hogy elkerüljék az úgynevezett „kemény határvonal” kiépítésének szükségességét, a két fél megállapodott abban, hogy az Angliából Észak-Írországba érkező áruk esetében a szükséges papírmunkát már előre el kell végezni, nem pedig az ír szárazföldi határnál. Ha azonban Westminsternek nem sikerül összehozni a Brexit megállapodást, akkor az Ír-tengeren ez a határ olyan határrá válik, ahol vámot kell fizetni, kettéhasítva az Egyesült Királyság belső piacát. És ezek még csak a nagyobb problémák. Számos olyan egyéb dolog merülhet fel, amire eddig még sokan nem is gondoltak….    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után