Megdöbbentő, szinte már gyanús adat: teljesen eltűnt az influenza Angliából, miközben a koronavírus országszerte terjed 1

Angliában az egészségügyi dolgozók az elmúlt közel két hónap során, 2021 kezdete óta egyetlen influenzás esetet sem regisztráltak, így a fertőzési aránya történelmi mélyponton van a Covid-19 korlátozások közepette.

Megdöbbentő, szinte már gyanús adat: teljesen eltűnt az influenza Angliából, miközben a koronavírus országszerte terjed 3

A koronavírus terjedésének megfékezésére bevezetett ​​társadalmi korlátozások, és az influenza elleni vakcina fokozott használata, egyaránt közrejátszanak abban, hogy az influenzának szinte nyoma sincs idén. Az Angol Közegészségügy (PHE) szakemberei hetente több ezer mintát dolgoznak fel és elemeznek, hogy felmérjék a különböző légzőszervi betegségek előfordulását a lakosság körében.

Ám a PHE laboratóriumaiban január első hete óta megvizsgált 685,243 minta közül egyetlen egy eredménye sem volt pozitív az influenzára. A 2020. december 31-ig tartó héten is a laboratóriumi vizsgálatok mindössze egy influenzás esetet erősítettek meg.

Dr. Vanessa Saliba, a PHE influenzáért felelős vezetője a The Independentnek elmondta: „Az influenzás esetek számának csökkenése ebben az évben valószínűleg viselkedésünk változásainak tudható be, mint például a társadalmi távolságtartás, a maszkviselés és a kézmosás, valamint a nemzetközi utazások számának drasztikus visszaesése.”

A Royal College of GPs (RCGP) kutatási és felügyeleti központja által gyűjtött adatok szintén azt mutatták, hogy az influenzaszerű tünetek aránya decemberben 100 000 főre vetítve 0,5-1,3 volt – ami jóval alacsonyabb az év ezen időszakának ötéves átlagánál. A társadalmi távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkozó intézkedésekkel megakadályozták az influenza átadásának szokásos módjait.

Az influenza vírus természetes R-aránya 1,3-1,5, a törzstől függően. Összehasonlításképpen: a Sars-CoV-2 – a Covid-19-et okozó vírus – alapvető R-értékét körülbelül 2,5-3,0 közé becsülik. Ez azt jelenti, hogy az influenza sokkal kevésbé fertőző és kevésbé terjed könnyen, mint a koronavírus. Ez szintén lehet egy lehetséges magyarázat arra, hogy idén miért tűnt el szinte teljesen az utóbbi hetek során.

„Idén a világon egyáltalán nem volt influenzaszezon, az Egyesült Királyságban sem ”- mondta a The Independentnek Dr. Vanessa Saliba. „Az influenza az egyik nagy oka annak, hogy az NHS minden télen túl van terhelve. De azt hiszem, ami ennél is érdekesebb, hogy az emberek abban a hitben élnek, hogy évente valahány ember meghal influenzában, és hogy ez elkerülhetetlen. Mégis most egyértelműen úgy látszik, hogy nem az.”

Olyanok is vannak azonban szép számmal, akiknek meglehetősen fura, hogy a koronavírus minden intézkedés ellenére még mindig terjed, míg az influenza hirtelen teljesen eltűnt, és se megbetegedések se halálesetek nincsenek, holott mind a kettő leginkább cseppfertőzéssel terjed, vagyis köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. Természetesen ahány ember annyi vélemény és elmélet… Te mit gondolsz?                 Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után