Már sokkal többen maradnánk: nagyot csökkent a Brexitet támogatók száma (friss adatok) 1

A népszavazás óta a legnagyobb arányban támogatják a britek a maradást a kilépés ellenében – már 10 százalékponttal előzik meg a maradáspártiak a másik tábort a legújabb felmérés szerint.

brexit népszavazás

A BMG által készített közvéleménykutatásban 51% támogatta azt, hogy ne lépjünk ki az Unióból, és 41% volt még mindig a kiválás mellett. Amikor a maradék 8% „nem tudom” szavazót is válaszra noszogatták, végül nőtt is a kilépés ellenesek előnye, összesen 11 százalékpontra.

Múlt héten megint nehezedett a helyzet a Brexittel kapcsolatban, miután az uniós tárgyalófelek olyan feltételekkel álltak elő az átmeneti periódussal kapcsolatban, amelyek az euroszkeptikusok számára egészen biztosan elfogadhatatlanok lesznek. Emellett Theresa May is meglehetősen kínos vereséget szenvedett néhány napja, hiszen a parlament megszavazta magának a kilépés előtti utolsó, jelentőségteljes véleménynyilvánítás jogát.

Így mindezen események közepette úgy tűnik, a britek szépen lassan a Brexit ellen fordulnak. Amikor az 1400 emberből álló reprezentatív mintát megkérdezték arról, hogy „Az Egyesült Királyságnak maradnia kellene az Unió tagjának, vagy ki kellene lépnie?”, 51% támogatta a maradást, 41% pedig a kilépést. 7% „nem tudta”, 1% pedig visszautasította a válaszadást. Miután pedig végül a bizonytalan szavazókat is rávették a választásra, 55,5% volt a Brexit ellen, 44,5% pedig mellette.

Egyértelmű a trend a tavaly óta végzett felmérésekben: tavaly decemberben még a kilépés volt a vezető vélemény – aztán az előrehozott választások idején egyenlő lett az arány a két nézőpont között, mostanra pedig teljesen megfordultak a dolgok.

„Legutóbb februárban vezetett egyértelműen a kilépés-pártolás, azóta lassanként megfordult a közvélemény” – mondta a BMG vezető közvéleménykutatója. „Persze ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a maradást támogató növekedés főleg azoknak a véleményéből adódik, akik a népszavazáson még nem szavaztak. Azok közül, akik a kilépés vagy a maradás pártján álltak, 10-ből 9 ember azóta sem változtatta meg a véleményét. „Tehát egy éve a nem szavazók véleménye is jelentősen megoszlott, ma viszont már egyértelműen a maradás pártján vannak.”

Az események kapcsán megszólaló munkáspárti és konzervatív képviselők és miniszterek véleményeiből látszik, hogy a vélemények közötti szakadékok sokszor még párton belül is pont olyan mélyek, mint 18 hónapja.

A héten például a jelek szerint May-nek sikerült időlegesen megnyernie a „puha-Brexit” támogató párttársait egy eddigi javaslatának visszavonásával, azonban a napokban Hammond jelentette ki, hogy az Unió által javasolt feltételei az átmeneti periódusnak elfogadhatatlanok. Ez előrevetíti, hogy mi lesz a keményvonalas és a „szelídebb” hozzáállású képviselők között a legfőbb párton belüli vitapont az elkövetkezőkben.

Az Európai Tanács által kiadott javaslat szerint az átmeneti periódus alatt az Egyesült Királyságnak feltétel nélkül el kellene fogadnia az EU által előírt szabályokat. Emellett ezidő alatt maradna a vámunió és az egységes piac része is, valamint az Európai Bíróság fennhatósága is ugyanúgy megmaradna. Eközben pedig az is látszik már, hogy nem kerül sor kereskedelmi tárgyalásokra március előtt, valamint hogy az UK nem tud majd más országokkal különálló kereskedelmi megállapodásokat kötni 2021-ig, az átmeneti periódus végéig.    Értesülj a friss hírekről azonnal, keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd feliratkozás     Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után