Koronavírus UK: végre esik a fertőzöttek száma, és újabb országok a „tiltólistán” 1

A Covid-19 esetek száma Londonban 22 városrészben csökkenni kezdett végre a legfrissebb heti adatok szerint, amelyek egyébként azt mutatják, hogy a második hullám január elején tetőzött a brit fővárosban.

Koronavírus UK: végre esik a fertőzöttek száma, és újabb országok a „tiltólistán” 2

A legnagyobb visszaesés Haveringben volt tapasztalható január 2. hetében, 25,4 százalékkal, ezt követte a Bromley 25, Kingston 21,8, Richmond 21,6, Sutton 21,5 és Merton 18,2 százalékkal. Kelet-Londonban, a város legsúlyosabban érintett területén szintén elkezdett esni, az új megbetegedések száma: 15,9 százalékkal csökkentek Redbridge-ben, 11,5 százalékkal a Tower Hamletsben, 7,6 százalékkal Barkingban és Dagenhamben.

A többi terület, ahol kisebb csökkenés volt tapasztalható, Enfield, Barnet, Hammersmith és Fulham, Camden, Waltham Forest, Wandsworth, Greenwich, Haringey, Hackney és City of London. Tíz városrészben azonban még mindig emelkedés volt tapasztalható a fertőzöttek számát illetően. Úgy tűnik, hogy a második hullám január 4-én érte el a csúcspontját a fővárosban, amikor is 1117,1 új eset jutott minden 100 000 londoni lakosra és azon a héten összesen 100 112 esetet regisztráltak.

London közegészségügyi vezetője, Kevin Fenton professzor a The Standard-nak elmondta, hogy: „A londoni esetek aránya továbbra is rendkívül magas, és a héten naponta körülbelül 10 000 londoni személynél mutatták ki a Covid-ot. Ez a fertőzési ráta még mindig súlyos, és továbbra is hatalmas nyomást gyakorol az NHS-re. Nehéz hetek várnak ránk. Ez a fertőzőbb változat azt is jelenti egyben, hogy nem valószínű, hogy éles csökkenést tapasztalunk majd, mint az első hullám során.”

A csütörtöki nap folyamán újabb 1248 ember veszítette életét Nagy-Britannia területén a koronavírusnak köszönhetően. Ebből 197 áldozat volt londoni. A brit fővárosban így a járvány, annak kezdete óta már összesen több, mint 10500 ember halálát okozta.

Ezzel párhuzamosan az elmúlt napokban több ország is rákerült Nagy-Britannia „tiltólistájára” ahonnan erkező embereket nem engednek be az országba. A Brazíliában terjedő új koronavírus variáns miatt a dél-amerikai országokból jelenleg nem lehet beutazni a szigetország területére.A legfrissebb hírek szerint erre a listára most felkerült a közép-amerikai Panama és Portugália is. Grant Shapps közlekedési miniszter a lépést „elővigyázatossági” intézkedésnek minősítette, mivel az új változat az értesülések szerint még a brit variánsnál is fertőzőbb.

A csütörtökön közzétett adatok mindeközben azt mutatják, hogy a nem koronavírustól szenvedő rutinműtétekre várók várólistája soha nem látott méretűre duzzadt. Jelenleg több mint 4,5 millió ember szerepel az egészségügy várólistáin, és ezek közül csaknem 200 ezren vannak, akiknek több mint egy évig kell várniuk a beavatkozásra – ez a szám kevesebb, mint egy évvel ezelőtt mindössze 1,163 volt. Daganatos betegek és szervátültetésre várók is sokan vannak, akiknek a járvány miatt heteket, hónapokat kell várniuk.          Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után