koronavírus támogatás

A mai nap folyamán bejelentették, hogy Angliában három új terület kerül a kettes, “magas” koronavírus készültségi szintre. Ezzel párhuzamosan Rishi Sunak pénzügyminiszter új támogatást mutatott be azoknak a cégeknek, amelyek forgalma visszaesett a koronavírus korlátozások miatt Angliában minden 2. szintű „magas” kockázatú területen.

koronavírus támogatás

Stoke-on-Trent, Coventry és Slough is a 2. készültségi szint alá kerülnek szombat éjféltől – mondta Matt Hancock a parlamentben a képviselőknek. Az egészségügyminiszter elmondta, hogy az említett területeken egyre nagyobb a fertőzések aránya. Azt is elárulta, hogy megbeszélést folytat majd Warringtonnal a 3. szintre való áthelyezésről.

Hancock azt nyilatkozta, hogy: “Sajnos a fertőzések arányának növekedését tapasztaljuk Stoke-on-Trentben, Coventryben és Slough-ban. Mindezen területeken 100 000 emberre több mint 100 új eset fordul elő. Az esetek száma kéthetente megduplázódik, és a 60 éven felüliek körében aggasztóan növekszik a megbetegedések száma. Tehát a helyi vezetőkkel együttműködve megállapodtunk abban, hogy ezeket a területeket a kettes készültségi szintre helyzezzük át, amely szombat éjfél után egy perccel lép hatályba.”

Mozgalmas nap volt ez a kormány számára, ugyanis Rishi Sunak pénzügyminiszter egy több milliárd fontos támogatási csomagot jelentett be azon vállalkozások és alkalmazottaik számára, akik a második készültségi szint alatt levő területeken vannak.

A pénzügyminiszter bejelentette, hogy csaknem megduplázza a részmunkaidőbe kényszerített munkavállalók támogatását, ez az intézkedés minden ágazat számára, beleértve a vendéglátást is, hatalmas segítséget jelent. Ezzel párhuzamosan megduplázta az egyéni vállalkozóknak nyújtott támogatást, és havi 2100 fontig terjedő támogatást jelentett be a 2. szintű „magas” készültségi szinten levő területek bárjainak és éttermeinek, ahol a más háztartásokból származó barátokkal való találkozás tilalma károsította a helyek forgalmát.

A munkáltatók által a dolgozók bérébe befizetett rész aránya november 1-jétől a tervezett 33 százalékról csupán ötre csökken, ami sokkal olcsóbbá teszi az alkalmazottak fenntartását és megtartását.

Az egyéni vállalkozók támogatása a Covid előtti kereset 20 százalékáról 40-re emelkedik a következő három hónapos kifizetésnél. A maximális kifizetés szintén megduplázódik 1875 fontról 3750 fontra.  Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után