koronavírus uk

A Pfizer Covid vakcinája úgy tűnik, hogy véd az Egyesült Királyságban terjedő mutáns koronavírus törzs ellen – derült ki nem olyan rég a legújabb laboratóriumi vizsgálatokból.

koronavírus uk

A biztató eredmények – amelyek a vizsgálatokban résztvevők vérének felhasználásával készültek – átfogóbb elemzésen alapulnak, mint amelyeket a gyógyszeróriás a múlt héten adott ki. A múlt héten a Pfizer egy hasonló laboratóriumi tanulmányt követően azt nyilatkozta, hogy a vakcina hatékony volt az N501Y nevű mutáció ellen, amely egyaránt megtalálható az Egyesült Királyságban és Dél-Afrikában terjedő nagyon fertőző változatokban is.

A legutóbbi tanulmányt, ami még nem esett át szakértői felülvizsgálaton, 10 különböző mutáción végezték el, amelyek mind jellemzőek a Nagy-Britanniában azonosított B117 néven ismert variánsra. Ez még több reményre ad okot a járvány legyőzését illetően annak ellenére, hogy a napi halálesetek száma ismét rekordot döntött Nagy-Britanniában. Az oltás hatékonysága egyben azt is jelenti, hogy nem kell új oltást kikísérletezni a vírus mutációja ellen.

De ugyanakkor Izrael – amely az egész világon a leggyorsabban halad a lakosság beoltásával – a napokban azt állította, hogy a Pfizer vakcina első adagja után a beoltott személyek vírus elleni védettsége adott esetben akár csak 3%-os is lehet. Izrael állításaira reagálva a brit kormány tudományos főtanácsadója, Sir Patrick Vallance elmondta, hogy a tanulmányok kimutatták, hogy a 10. naptól kezdve ez a szám az esetek túlnyomó többségében 89% nem pedig 3%. Bár nem sokkal utána elismerte, hogy a gyakorlatban az eredmények ritkán olyan jók, mint a klinikai tesztek során.

Eközben Londonban 11 városrész területén esett a heti új fertőzöttek száma több, mint 1000-rel. Összesen 20 kerületben esett a heti új koronavírusos megbetegedések száma legalább 25%-kal, és ezek közül hétben több, mint 33%-kal.

Angliában a koronavírus elleni vakcinával már közel 4.5 millió embert sikeresen beoltottak. December 8 és Január 19 közt a legfrissebb adatok szerint összesen 4,419,704 ember kapta meg az oltást.

Sajnos azonban a szakértők szerint a magas napi halálozási adatok egy darabig még nem fognak drasztikusan lecsökkenni. Bár a lockdown hatása egyre jobban megmutatkozik a napi új fertőzöttek számában, és az oltási program beindítása szintén „fény az alagút végén”, a Covid okozta halálesetek és a kórházi felvételek száma várhatóan csak a jövő héten kezd majd el jobban visszaesni.         Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után