lockdown koronavírus

Végre egy jó hír, ugyanis a hivatalos adatok szerint London kerületeinek több, mint felében az új koronavírusos megbetegedések száma már csökkenő tendenciát kezd mutatni.

lockdown koronavírus

A statisztikai hivatal adatai szerint a 32 kerületből 19-ben visszaesett az új fertőzöttek száma, ami ígéretes jel és remélhetőleg azt is jelenti, hogya második hullám elérte a tetőpontját. A helyzet állását illetően Sadiq Khan, london polgármestere is bizakodóan nyilatkozott. A vírus azonban továbbra is terjed a 60 év feletti korosztály körében, és a kórházi ápolásra szorulók száma is növekszik, ami szinte biztosan további halálesetekhez vezet majd.

Fontos az is, hogy a mai naptól lép életbe a második országos Lockdown a szigetország területén, és bár már valószínűleg ezt már mindenki tudja, akinek esetleg még vannak kérdései az a részleteket itt találja.

A munkanélküliség a járvány miatt már így is az egekbe szökött az országban, azonban a legfrissebb hírek szerint most a Sainsbury’s-nél is újabb 3500 alkalmazott munkahelye került veszélybe. Az élelmiszer áruházlánc csütörtökön kijelentette, hogy végleg bezárja hús-, és halpultjait, mivel a világjárvány letaposta a keresletet, és emellett az is kiderült, hogy nem tervezi újranyitni 120 Argos áruházát sem, amelyek a márciusi első lockdown óta zárva maradtak. A vállalat féléves jelentésében közölte, hogy alternatív munkaköröket próbál keresni a veszélyben levő személyzet számára. A Sainsbury’s ma bejelentette azt is, hogy az elkövetkező három és fél évben 570 Argos üzletéből további 300 bezárását tervezi.

Letartóztattak egy 73 éves nyugdíjas ápolót, aki megkísérelte kimenekíteni 97 éves demens anyját egy gondozóházból. Az unoka és egyben a Coronation Street egykori színésznője, a 41 éves Leandra Ashton az esemény egy részét felvette kamerára kedden a kelet-yorkshire-i Market Weightonban az intézmény melletti parkolóban. Ashton azt állítja, hogy édesanyjával, Ylenia Angelivel azért akarták elvinni, Tina Thornborough-t az otthonból, mert az állapota rohamosan romlik, mert kilenc hónapja nem láthatta a családját.

Egy gondozóintézet számos lakója meghalt a koronavírus-járvány miatt Skóciában  jelentették be nemrégiben. Az áldozatokkal kapcsolatban további részleteket még nem tettek közzé. Az incidenst az NHS Forth Valley and Care UK kezeli. Az NHS Forth Valley az alábbi közleményt adta ki: „Minden megfelelő támogatási intézkedést megtettünk, és szigorú fertőzés-ellenőrzési szabályok vannak érvényben.”

A brit kormány legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyságban 492 új koronavírusos halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órás időszakban. Ez a legmagasabb adat május 19. óta, amikor is országosan 500 halálesetet jelentettek. Az Egyesült Királyságban a pozitív Covid-tesztet követően 28 napon belül elhalálozó emberek száma ezzel már összesen 47,742. Emellett további 25,177 új fertőzésről számoltak be az Egyesült Királyságban, az Egészségügyi és Szociális Gondozási Minisztérium adatai szerint ezzel összesen már 1,099,059 ember kapta el a vírust a járvány kezdete óta.      Forrás

 

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után