Kigyulladt egy londoni repülőjárat a levegőben 1

Egy brit turista Londonból szeretett volna eljutni Athénba, de végül egy 33 órás igazi odüsszeia kerekedett belőle, négy British Airways gép szereplésével, amiből az egyik ráadásul kigyulladt nem sokkal felszállás után. Érthető módon az úriember soha többet nem szeretne repülőre ülni.

Kigyulladt egy londoni repülőjárat a levegőben 3

Geoff Lye rémálma kedden délután kezdődött,  ekkor törölték a járatát meghibásodott jelzőfényekre hivatkozva. A második járat délután 5-kor indult volna, ám nem sokkal indulás előtt itt is tájékoztatták az utasokat, hogy valami fennakadás miatt nem tudnak felszállni. A BA szerint egyébként az volt a gond, hogy az első késés miatt a fedélzeti személyzet munkaideje túllépte volna a megengedettet. A pilóta ezzel kapcsolatban állítólag úgy kezdte a bejelentést, hogy „ez a legkínosabb közlemény, amit valaha be kellett mondanom”.

Az utasoknak eztán azt mondták, hogy még körülbelül egy óráig a gépen kell maradniuk „biztonsági okokból”, csak eztán engedték le őket. Ekkor kaptak egy ingyenes szállodai éjszakát egy londoni hotelben, és azt mondták, másnap jöjjenek vissza a harmadik kísérletre. Azonban másnap, percekkel a felszállás után az utasok vagy hat hangos durranást hallottak, és az ablakon át azt látták, hogy kigyulladt a jobb oldali hajtómű.

„Már felszálltunk, amikor hallottuk a hangos pukkanást, a mellettem lévő hajtóműből jött. Óriási volt a zaj és a füst, legalább 6-szor megismétlődött a hang” – mondta Lye.

„Ateista vagyok, de még én is imádkoztam. Mindenki pánikolt, volt aki a lángokat is látta az ablakból. A gép már vagy 2000 méter magasan volt, ott aztán elkezdett lebegni, és egyszer csak csönd lett, leállították a jobb hajtóművet. Eztán kijött a pilóta, és azt mondta, hogy minden rendben, a hajtóművet le kellett állítani, és vissza kell mennünk a Heathrow-ra. A landolás biztonságos volt, bár a gép még akkor is füstölt. Igazából ekkor annak is örültünk, hogy élünk.”

A negyedik gép végül szerda este 8 előtt szállt fel, és a kora esti órákban sikerült megérkezniük Athénba, ahol egyébként Lye és partnere az ókori romokat tervezte megnézni. A repülőútnak egyébként normál esetben csak 4 óráig kellett volna tartania. „Borzasztóan kínos ez a britekre és a British Airwaysre nézve. Volt ott egy amerikai pár is, aki épp a nászútjára ment, szegény teljes sokkban volt. Nem volt kommunikáció, elképesztő, hogy ennyi minden elromolhatott. 20 évig utaztam a BA-val, de lehet hogy egy ideig nem fogok.”

A légitársaság elismerte, hogy elképesztően frusztráló élmény lehetett ez az utasoknak, és szíves elnézésüket kérte.   Forrás Hirdetőknek: info@hungliaonline.com

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után