koronavírus anglia

A koronavírusos megbetegedések számának emelkedése végre lassulni kezdett, derült ki a brit statiszikai hivatal fejének egyik legutóbbi nyilatkozatából. Sir Ian Diamond professzor azt mondta, hogy az esetek száma továbbra is nő, de az ütem, amellyel ezt teszi, már csökkenő tendenciát mutat.

koronavírus anglia

Ettől függetlenül azt azért hozzátette, hogy országszerte „óriási regionális eltérések vannak” a megbetegedések számát illetően. Sir Ian, a Nemzeti Statisztikai Hivatal vezetője vasárnap a Sky csatornán Sophy Ridge-nek ezt mondta: „A jó hír az, hogy – igen – a növekedés ütemének lassulását látjuk. Ez azt jelenti, hogy továbbra is növekszik a fertőzöttek szám, és az arány most Angliában, 1,25 / 1000. Ez azt jelenti, hogy Angliában úgy gondoljuk, hogy durván minden 85 emberből 1 már elkapta… szóval a fertőzöttek száma egyelőre még nő, de a növekedés üteme már lassul”

Egy a napokban közzétett tanulmány azt sugallta, hogy az „R” szám, vagy másnéven a teprodukciós ráta – ami a vírus terjedésének gyorsaságát méri – egy alatti volt, mielőtt Anglia elrendelte a második országos lockdownt. Az R értékról azt kell tudni, hogy ha 1 fölé kerül, a vírus akkor kezd gyorsuló ütemben terjedni. Más szakértők és a kormány legfontosabb tanácsadói úgy vélik, hogy az arány magasabb, mint a tanulmány állítja, a hivatalos adatok szerint ez jelenleg 1 és 1,2 között van.

Sir Ian elmondta, hogy a tinédzserek és a fiatalabb felnőttek körében csökkent az esetek aránya. De szerinte a fertőzések számának növekedése a korlátozások kezdeti időszakában nem meglepő. Sir Ian kifejtette: „Amit várhatóan a korlátozások kezdeti időszakában látni fogunk, az további növekedés a fertőzések számát illetően, egyszerűen azért, mert ezek olyan fertőzések, amelyeket az emberek már a lockdown kezdete előtt elkaptak. A következő néhány hétben fáradhatatlanul azon fogunk dolgozni, hogy figyelemmel kísérjük a korlátozások működését, és hogy azok hogyan hatnak a járvány állapotára. És a korlátozások vége felé, hogy a lehető legpontosabb adatokat nyújtsuk a kormánynak, ezzel segítve a minisztereknek egy várhatóan nagyon nehéz döntés meghozásában.”

Az Egyesült Királyságban eközben további 462 Covid-19 okozta halálesetet és több mint 26 000 új koronavírusos beteget regisztráltak a szombati napon, a tudósok szerint az egész Egyesült Királyságban stabilizálódni kezd a fertőzések reprodukciós aránya. Többen azonban arra figyelmeztetnek, hogy karácsonykor a lezárást követően a többszintű rendszerhez való visszatérés a fertőzések számának újbóli növekedéséhez vezethet.

Sok szakértő meggyőződése, hogy négy hét korlátozás nem lesz elegendő a vírus megfékezéséhez és egy esetleges későbbi harmadik lockdown biztos elkerüléséhez. Az angliai korlátozások meghosszabbítása ellen azonban egyre többen tiltakoznak, és sok tory képviselő várhatóan fellázad a kormány ellen, ha az intézkedések meghosszabbításának támogatását kérik tőlük.   Forrás