Hiába kapta meg az oltást, koronavírusos lett az egyik ápolónő Nagy-Britanniában 1

Egy walesi nővér a koronavírus elleni oltás megkapása után három héttel koronavírusos lett. A szakértők válasza erre az volt, hogy időre van szükség az immunitás kialakulásához.

oltás koronavírus

A nővér, aki a Hywel Dda Egyetem Egészségügyi Testületének a munkatársa, azt nyilatkozta, hogy a Pfizer-BioNtech vakcina második adagjára várva kapta el a vírust. A hölgy, aki nem akarta, hogy a nevét nyilvánosságra hozzák, azt mondta, hogy „dühös és nagyon elkeseredett”, hogy még így is elkapta a vírust. Elmondta, hogy „teljesen megkönnyebbült”, hogy kapott időpontot az oltás megkapására, és helyesen akart cselekedni a családja érdekében is.

“De ez (az oltás) hamis biztonságérzetet ad az embernek” – mondta a BBC-nek. A nővér elmondta, azt mondták neki, hogy 10 napba telik, mire az oltás némi védelmet kezd nyújtani és csökkenti az a vírus elkapásának kockázatát, de jó három héttel később mégis elkezdte rosszul érezni magát. Elmondása szerint elég súlyos tünetei voltak. Nagyon köhögött, elég magas láza volt, és légszomja is volt. Azt mondta nagyon ledöbbent, mikor kiderült, hogy a tesztje pozitív lett.

A Hywel Dda egészségügyi tanácsának vezérigazgató-helyettese, Dr. Philip Kloer azt reagálta az eset kapcsán, hogy bár a Covid-19 elleni vakcina „csökkenti az esélyét, hogy elkapjuk a vírust”, egyetlen oltás sem 100% -os hatékonyságú. Hozzátette, hogy előfordulhat olyan eset is, hogy valaki közvetlenül az oltás megkapása előtt fertőződik meg, anélkül, hogy tudná, vagy az oltást követő egy-két héten belül kapja el a Covid-19-et, amíg a vírus elleni immunitás még csak kiépülőben van a szervezetben.

Azokat is, akik már megkapták az oltást, arra kérték, hogy ha tehetik, azért legyenek óvatosak. A Pfizer oltást egyébként minden személy kétszer kapja meg, és a másodikat a gyártó előírása szerint 21 nappal az első oltás megkapása után kellene beadni. A brit kormány azonban az utóbbi napokban elkezdett variálni ezzel kapcsolatban, és azt találták ki, hogy elég lesz csak 12 hét múlva beadni mindenkinek a második adagot,és így több embernek tudják beadni az elsőt.

Az Egyesült Királyság tiszti főorvosa azzal védte meg ezt a döntést, hogy a Pfizer vakcina az első adag beadása után is „jelentős védelmet nyújt”. De a Pfizer szerint az oltás hatékonyságát csak akkor tesztelték, amikor a két adagot legfeljebb 21 napos különbséggel adták be. Az Egészségügyi Világszervezet sem javasolja az Egyesült Királyság módszerének követését, mondván, hogy a második adag beadását csak „kivételes körülmények között” szabad késleltetni.

Az oltásról egyébként elmondható, hogy megakadályozza a betegség súlyosabb tüneteinek kialakulását, így még ha az ember el is kapná a vírust, védve van a súlyos megbetegedéstől. Az Egyesült Királyságban idáig három jóváhagyott oltás elérhető, és mostanra közel 1,5 millió ember van beoltva.        Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után