Hatórás sorok a Heathrow reptéren, bénító lassúság, mi lesz így nyáron? 1

Rengeteg utas akár hat órán át is sorban kell, hogy álljon a Heathrow repülőtéren, annyira lassan halad az emberek ellenőrzése, jelezte nemrégiben a reptér vezérigazgatója.

Hatórás sorok a Heathrow reptéren, bénító lassúság, mi lesz így nyáron? 3

Emma Gilthorpe figyelmeztette a kormányt és a lakosságot egyaránt, hogy a határőrség csak elképesztő lassan tudja végezni a dolgát a megbonyolított szabályok következtében, még úgy is, hogy az utasok száma nem haladja meg a normál érték 15 százalékát sem.

Arra a kérdésre, hogy Heathrow vajon „megbirkózik-e” majd azzal, amikor a nyaralni vágyó utazók néhány hónap múlva tömegesen megindulnak, azt válaszolta, hogy sürgősen módosításokra lesz szükség. A vállalat egy másik vezetője azt nyilatkozta, hogy az eddig kétórás sorok, most már gyakran háromórás, „de nem egyszer volt már rá példa, hogy számos utasnak hat órán át kellett várakoznia, mire keresztül engedték”.

Az e-kapukat jelenleg még nem tudják használni az utasok, mivel még nem képesek megbirkózni a vírustesztekkel és a járvány miatt bevezetett egyéb papírokkal.

A bevezetett további szigorítások valósággal megbénítják a határőrséget. A sorok mérete, és a sorbanállás időtartama elfogadhatatlan méreteket öltött. Még a róla készült képeket nézegetni is rémes (nem hogy a sorban állni)”- mondta Ms. Gilthorpe az alsóház belügyi bizottságának.

Hatórás sorok a Heathrow reptéren, bénító lassúság, mi lesz így nyáron? 4

A közismert repülőtér főnöke elmondta emellett azt is, hogy “jelenleg nincs olyan követelmény”, mely szerint a “vörös listás” országokból érkező utasokat – akiknek szállodában kell karanténba vonulniuk – külön kellene választani a többi utastól. Arra a kérdésre, hogy ez nem sodorja-e veszélybe a reptéren tartózkodó többi embert, azt válaszolta: „Nem tudok válaszolni erre a kérdésre” – a határőrség ennek kapcsán már felvette a  kapcsolatot a Public Health England-del.

Ms. Gilthorpe a régóta fennálló létszámbeli hiányra is figyelmeztetett, mondván, hogy ez a helyzet már csaknem egy évtizede és csak „romlott az olimpia óta”.

Arra vonatkozólag, hogy a reptéren az e-kapuk mikortól lesznek képesek megbírkózni a koronavírus miatt bevezetett szigorításokkal, még nincs nincs konkrét dátum, azonban várhatóan nyárra már működni fognak. Külföldre nyaralni Boris Johnson ütemterve szerint leghamarabb majd csak május 17. után indulhatnak meg a Nagy-Britanniában élők…    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után