Hatalmas tömegkarambol volt Angliában az M5-ösön: ketten életüket vesztették 1

Két ember sajnálatos módon életét vesztette, másik kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett egy igen komoly közúti balesetben, amiben egy teherautó és több személygépkocsi ütközött össze. A tömeges karambol az M5-ösön történt.

Hatalmas tömegkarambol volt Angliában az M5-ösön: ketten életüket vesztették 3

Az autópálya egy hosszabb szakaszát északi irányban lezárták a 24-es lejáró környékén, miután a mentőket riasztották a környékre Somerset területén, Huntworth-nél, a reggeli órákban, nem sokkal 8:30 után.

Az arra közlekedőket egyelőre arra figyelmezették, hogy ha lehet, kerüljék el azt az útvonalat, ugyanis igen nagy a dugó arrafelé. A rendőrség által közzétett jelentés szerint két embert még a baleset helyszínén halottnak nyilvánítottak a kiérkező mentősök, és további négy emberről számoltak be, akik különböző sérüléseket szenvedtek a karambol során.

Hatalmas tömegkarambol volt Angliában az M5-ösön: ketten életüket vesztették 4

A rendőrségi jelentésből továbbá az is kiderült, hogy a négy sérült közül, akiket kórházba szállítottak, kettő sérülései voltak súlyosak.

„Sajnálattal kell bejelentenem, hogy ma reggel két ember életét vesztette a baleset helyszínén. Többen, mások is megsérültek a karambolban, őket már azóta a kórházban ápolják. A helyszínelés egy ilyen volumenű incidens után igen időigényes dolog, ezért szeretnék elnézést kérni mindenkitől, aki ezen a szakaszon halad keresztül járművével, ugyanis igen nagy dugó alakult ki a sávlezárások miatt.” – nyilatkozta a helyszínelést irányító Frazer Davey a helyi rendőrségtől.

Hatalmas tömegkarambol volt Angliában az M5-ösön: ketten életüket vesztették 5

Az út azon szakaszát, ahol a baleset történt, ideiglenesen lezárták a déli irányban, amíg a helyszínelés és az útfelület megtakarítása véget nem ér.

Habár északi irányba kora délután már újra megnyitották az autópálya ezen szakaszát a forgalom számára, az M5-ös ezen részén továbbra is mind a két irányban dugóra lehet számítani.     Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra    Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után