Gyereknevelési támogatás Angliában– Mennyi jár, ill. hogyan igényeljük? 1

Sokan mondják, hogy a legszebb ajándék egy pár számára a gyerek. A gyereknevelés sok örömmel és közös élményekkel jár a család számára. Azonban ha ennek a pénzügyi vonzatát nézzük, máris legörbülhet a szánk, ha arra gondolunk, mennyi pénzt igényel az, hogy egészséges étel várja őket az asztalon, a lehető legjobb suliba járjanak, nem beszélve a ruháztatásukról, táborokról stb. Szeretnénk nekik mindenben a legjobbat nyújtani, ami szülőként ez természetes.

Gyereknevelési támogatás Angliában– Mennyi jár, ill. hogyan igényeljük? 3

 

Szerencsére, a szociális támogatások korát éljük (ki tudja, meddig még), és gyerekeket nevelő szülőknek is vannak elérhető juttatások, amik ha nem is túlságosan kielégítően, de azért besegíthetnek a gyerekneveléssel járó költségekbe. A következőkben a gyereknevelési támogatásról és annak igényléséről lesz szó.

Kik számára elérhető a gyereknevelési támogatás?

Egy gyerekre csak egy szülő kaphat gyereknevelési támogatást. Akkor vagy jogosult a támogatásra, ha 16 évesnél kisebb korú gyereket nevelsz és az Egyesült Királyságban élsz. Akkor vagy felelős egy gyerekért, ha vele élsz, vagy legalább a gyereknevelési támogatással megegyező összeget fizetsz azért, hogy gondoskodjanak róla.

A hozzájárulás a következőket tartalmazhatja:

  • pénz;
  • ruházat;
  • születésnapi és karácsonyi ajándékok;
  • étel;
  • zsebpénz.

A támogatás még 20 hétig folytatódik  ha a 16-17 éves gyerek befejezi az iskolát, vagy további képzésen vesz részt, esetleg belép a seregbe, vagy kormány által támogatott pályát választ magának.

A jogformáló szabályok eltérnek abban az esetben, ha a gyerek:

  • egészségügyi pályát választ;
  • mással él egy háztartásban.

Örökbefogadás és dajkaság

Örökbefogadás esetén, azonnal igényelheted a támogatást, amint az örökbefogadandó gyerek elkezd veled élni. Nem szükséges megvárni a adoptálási folyamat befejezését. A gyerek nemzetisége nem befolyásolja a jogosultságodat a támogatásra. Ha egy gyerek dajkaságban él veled, akkor kaphatsz gyereknevelési támogatást, ha az önkormányzat semmit sem fizet azért, hogy gondoskodsz a gyerekről.

Mi a helyzet akkor, ha mások gyerekéről gondoskodsz?

Ha egy barát, vagy valaki más gyerekéről gondoskodsz, akkor is jogosult vagy a gyereknevelési támogatásra. Abban az esetben nem vagy jogosult, ha a helyi önkormányzat fizet a gyerek neveléséért. Két személy nem kaphat ugyanazért a gyerekért támogatást. Abban az esetben, ha mindkét fél be akarja nyújtani az igénylését, meg kell egyezni, melyik lesz az, vagy máskülönben a HMRC fogja eldönteni, ki fogja megkapni a pénzt. Ha gyámságban él veled egy gyerek, aki elvesztette az egyik, esetleg mindkét szülőjét, akkor is jogosult vagy a segélyre.

Mi a helyzet akkor, ha külföldön élsz?

Jogosult lehetsz a támogatásra, ha az Európai Gazdasái Térség országaiban, vagy Svájcban élsz, vagy a koronát szolgálod.

Mi van akkor, ha a gyereked elkezd dolgozni?

Ha a gyereked úgy dönt, hogy dolgozni szeretne (amihez joga van), azonnal megállítják a támogatás összegének a folyósítását, amint a gyerek munkába állt. Ez persze, abban az esetben történik, ha a gyerek:

  • 24 órát, vagy ennél is többet kezd el dolgozni hetente, és már nem vesz részt szakképzésen vagy másmilyen oktatásban;
  • gyakornoki állása lesz Anglia területén;
  • más segélyeket kezd el kapni (pl. jövedelemkiegészítő támogatás, adókedvezmény stb.);

Dönthetsz úgy, hogy nem igényeled a támogatást, de ettől függetlenül, még ki kell töltened az igénylési formanyomtatványt, amelyet az alábbi okokból kell megtenned:

  • ez segít abban, hogy társadalombiztosítási adókedvezményt kaphass (National Insurance credits), amely majd beleszámít az állami nyugdíjadba;
  • biztosíték lesz arra vonatkozóan, hogy a gyereked regisztrálva lesz a társadalombiztosítási szám megigénylésére (NI number), ha betölti a 16-ot;

A gyereknevelési támogatás fokai

A gyereknevelési támogatásnak két foka létezik az Egyesült Királyságban.

JogosultTámogatás foka (hetente)
Legidősebb, vagy egyedüli gyerek20,70 font
További gyerekek13,70 font/gyerek

 

Ha úgy gondolod, hogy túl sokat vagy ellenkezőleg, túl keveset kapsz, kapcsolatba kell lépned a Gyereknevelési Támogatásügyi Hivatallal (Child Benefit Office).

Mi a helyzet akkor, ha a család szétszakad vagy újraegyesül?

Példa

Ha mondjuk, van két gyereked és az egyik veled marad, akkor 20.70 fontot fogsz kapni rájuk hetente. Ha a volt partnered igényt nyújt be a másik gyerekre, akkor 20.70 fontot fog kapni hetente. Ha mindketten ugyanazért a gyerekért adjátok be az igénylést, akkor csak az egyikőtök fogja megkapni a gyereknevelési támogatást.

Ha két család egyesül, a család legidősebb gyereke lesz jogosult a heti 20.70 fontra. Ha vannak rajta kívül még olyan gyerekek a családban, akik után jogosult vagy a gyereknevelési támogatásra, akkor heti 13.70 fontot fogsz kapni mindegyikükre.

Hogyan és mikor kerül kifizetésre a gyereknevelési támogatás?

A támogatást általában, 4 hetente fizetik a bankszámládra, hétfőn vagy kedden. Ha egyedülálló szülő vagy, vagy kapsz más fajta segélyeket is (pl. jövedelemkiegészítő támogatás – Income Support), hetente is fizethetik.

A minisztérium honlapjáról le lehet tölteni az igénylő lapokat, amelyek annyiban térnek el egymástól, hogy melyik gyerekre szeretnéd igényelni a támogatást. A pénzt nem utalják a következő fajta számlaszámokra:

  • Ún. Child Trust Fund számlák (ezek olyan számlák, ahol a gyerekeid számára helyezel el megtakarításokat, amely lehet egyfajta befektetés is);
  • gyerekszámlák;
  • közös számla (joint account) (abban az esetben, ha az egyik számlatulajdonos a gyerek);
  • üzleti bankszámla;
  • jelzálog számla;
  • Nationwide számla, ami valaki másnak van a nevén;
  • hitelkártya számla;

Nem ajánlott a személyi megtakarítási számla (Individual Savings Account – ISA) használata sem, ugyanis, korlátozva van az az összeg, amit a számlára lehet befizetni. Tehát, erősen ajánlott elkerülni ennek a számlaszámnak a megadását is, amikor a gyereknevelési támogatást befogadó számlaszámot kell megadnod az illetékes hatóságnak.

Mi a helyzet akkor, ha több az éves jövedelmünk 50,000 fontnál?

Ha a saját vagy a partnerünk személyes jövedelme meghaladja az 50,000 fontot évente, adót kell fizetnünk a gyereknevelési támogatás után. Ezt úgy is nevezik, hogy magas jövedelmű gyereknevelési támogatási költség (High Income Child Benefit Charge).

Az itt található adó kalkulátorral kiszámíthatod, hogy hozzávetőlegesen, mennyi adót kellene fizetned ebben az esetben.

Mit jelent a „támogatás felső határa” (benefit cap)?

A támogatás felső határa (benefit cap) azt jelenti, hogy van egy meghatározott maximális összeg, amit a legtöbb 16-64 év közötti személy támogatásként kaphat az élete során.

A támogatás felső határának vannak bizonyos szintjei, amelyek a következők:

  • 500 font/hét párok számára (függetlenül attól, hogy velük élnek-e a gyerekek);
  • 500 font/hét az egyedülálló szülők számára, akik a gyerekeikkel élnek;
  • 350 font/hét egyedülálló felnőttek részére, akiknek nincsenek gyerekeik, vagy azok nem élnek velük egy háztartásban.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos támogatások összege csökkenhet annak érdekében, hogy semmiképp se haladja meg azt az összeget, amit az illető 16-64 éves korában kaphat összesen.

Gyereknevelési támogatás és állami nyugdíj

Ha a gyereked még nem töltötte be a 12. életévét, és te nem dolgozol vagy nem elég a fizetésed arra, hogy befizesd a társadalombiztosítási hozzájárulásodat, a gyereknevelési támogatás segíthet abban, hogy jogosult légy a társadalombiztosítási adókedvezményre (National Insurane Credits). Ez az adókedvezmény fog majd beleszámítódni az állami nyugdíjadba. Tehát, ezzel elkerülöd azt, hogy hiány legyen a társadalombiztosítási adatlapodon.

Hogyan igényeljük a támogatást?

Az igényléshez ki kell töltenünk a megfelelő űrlapot (Child Benefit claim form CH2), és elküldenünk a Gyereknevelési Támogatás Hivatalába (Child Benefit Office). Az űrlaphoz csatolnunk kell a gyerek eredeti születési anyakönyvi kivonatát, vagy az örökbefogadási okiratot.

A dokumentumokat a következő címre kell elküldeni:

Child Benefit Office (GB)
Washington
Newcastle upon Tyne
NE88 1ZD

Az igénylés feldolgozásának a folyamata 12 hetet, vagy akár ennél is többet vehet igénybe, ha még új vagy az országban. A támogatást a gyerek születése után azonnal megigényelheted, vagy akkor, ha örökbefogadás, gyámság stb. esetén hozzád költözik.

Ha később kezded el igényelni, vedd figyelembe azt, hogy maximum 3 hónapra visszamenőleg kaphatod meg a pénzt. Tehát, nagyon fontos, hogy amint tudod, azonnal add be a szükséges dokumentumokat.

Ha még nem rendelkezel a születési anyakönyvi kivonattal vagy az örökbefogadási okirattal, az nem gond. Először, küldd be az igénylőlapot, aztán pedig a kivonatot vagy az okiratot, amint azokat megkaptad. Ha korábban már igényeltél gyereknevelési támogatást, időközben lemondtad, de most szeretnéd beadni újra ugyanarra a gyerekre, nem szükséges csatolni a születési anyakönyvi kivonatot vagy az örökbefogadási okiratot.

Ha elvesztetted az eredeti születési anyakönyvi kivonatot, itt igényelhetsz egy új, eredeti példányt.

Mit ajánlatos tenned, ha megváltoztak a körülmények?

Ha megváltoztak azok a körülmények, amelyek hatással vannak a gyereknevelési támogatásra, azt jelentened kell a hivatalnak. A következő váltrozások esetében lehet erről szó:

  • családi élet (pl. házasságkötés);
  • a gyereked élete (befejezi az iskolát vagy a szakképzést).

Ha nem vagy elégedett azzal, ahogy veled bánnak a témával kapcsolatban, panaszt tehetsz az illetékes hatóságnál. Ha a panaszoddal kapcsolatban számodra nem tetsző döntés születik, a Szociális Biztonsági és Gyerektámogatási Törvényszékhez (Social Security and Child Support Tribunal) nyújthatod be a panaszodat. A többi hasznos témájú cikkünket adóval, munkával, nyugdíjjal és egyéb hasznos dolgokkal kapcsolatban, itt találod.      Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra   Forrás: www.gov.uk

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után