Ezek azok a városok szerte a világon, amelyek egész nagy összeget fizetnek, hogy odaköltözz 1

Ha épp azon gondolkozol, hogy költöznél valamerre, vagy csak simán bármikor nyitott vagy rá, akkor már miért ne csekkolhatnád le, hogy melyek azok a helyek, amelyek még pénzt is fizetnek egy kis extra motiváció gyanánt, hogy ott telepedj le.

Ezek azok a városok szerte a világon, amelyek egész nagy összeget fizetnek, hogy odaköltözz 2

Világszerte probléma manapság, hogy a gyors urbanizáció következtében sok kisebb falu és város egyre fogyatkozó lakossággal néz szembe, mivel a fiatal helyiek elvándorolnak a nagyobb városokba. Ennek következtében sok kisebb város vezetett be különböző programokat, hogy bevonzzák az embereket, többek közt olyan módon is, hogy konkrétan pénzt adnak a „bátor jelentkezőknek”. Persze azért nem lehet csak úgy felmarkolni a lóvét és tovább állni, mert általában feltételekhez van kötve a dolog. A kisgyerekes családok ráadásul sok ilyen helyen kiemelt kedvezményekre, támogatásra számíthatnak.

A városok, amelyek fizetnek, hogy odaköltözz:

USA

Azok, akik hajlandók távmunkát végezni az amerikai Tulsából, akár 10 000 dollár (7300 font) támogatást is kaphatnak a Tulsa Remote program keretein belül, amit havi összegekre lebontva is kérhetnek, vagy egy összegben, ha lakásvásárlásra költik.

Bemidji, a mindössze 14 000 lakosú város Minnesotában, a 218 Relocate csomagjával próbál új lakókat bevonzani. Maximum 2500 dollárt kínál a költözés költségeinek fedezésére, plusz ingyenesen használható közös irodahelyiséget.

Alaszkában, akik jogosultak az állami éves támogatásra, évente körülbelül 1600 dollárt vihetnek haza – csak azért, mert ott élnek.

Vermont, az USA második legkisebb állama populáció tekintetében a Remote Worker Grant rendszer keretein belül 10 000 dollárt fizet ki nekünk két év leforgása alatt, ha odaköltözünk.

Spanyolország

Spanyolország gyors átalakulása a 20. század végén szintén ahhoz vezetett, hogy sokan a hagyományos falvakban levő ingatlanjaikat elhagyták és a nagyvárosokba költöztek. Ponga városa 3000 eurót (2600 fontot) ad a családoknak a letelepedés elősegítésére, valamint további 3000 eurót ad a városban született gyermekek után, míg a galíciai Rubia havonta 100-150 euróval egészíti ki az új lakosok jövedelmét.

Svájc

A 45 évnél fiatalabbak 25 200 dollárt kaphatnak, ha a svájci Albinenbe költöznek. Azonban 10 évig nem költözhetnek el ezt követően, és emellett meg kell legyen hozzá az állampolgárságunk, amit Svájcban 12 év után kapunk meg, vagy ha beházasodunk.

Olaszország

A Candela nevezetű falu Puglia régióban az egyedülállóknak 800 eurót, pároknak 1200 eurót és a családoknak akár 2000 eurót is fizet ha ott telepszenek le.

Calabria, az olasz csizma „lábujját” formázó régió, a 40 év alatti embereknek akár 28 000 eurót is fizet három év leforgása alatt 800–1 000 eurós havi részletekben, vagy egy összegben, amennyiben vállalkozást akarunk ott indítani.

A toszkániai Santa Fiora és az ókori Rieti, mindketten azt ajánlják azoknak, akik hajlandóak ott letelepedni, és házat bérelni, hogy akár 200 eurót vagy 50 százalékot állnak a havi bérleti díjból. Az átlagos havi bérleti  díjak 300-500 euró környékén mozognak.

Az Abruzzo régióban található Santo Stefano di Sessanio a közelmúltban kezdett el maximum 44 000 euró összegű támogatást felajánlani, hogy ösztönözze a 18-40 év közötti lakosokat az odaköltözésre. A rendszer nyitva áll mind az EUs mind a nem uniós lakosok számára is, akik olasz tartózkodási engedéllyel rendelkeznek, és az új lakosoktól azt várják el cserébe, hogy vállalkozást nyitnak és legalább öt évig maradnak.

Reméljük tetszett a lista, ki tudja, egy nap még jól jöhet neked, vagy valamelyik ismerősödnek.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után