Elképesztő összegbe kerül a Brexit Nagy-Britanniának egy frissen nyilvánosságra hozott elemzés szerint 1

Egy friss elemzés szerint a brit gazdaságnak 252 milliárd fontjába kerülne, ha Theresa May beváltaná a fenyegetését, és végül mindenféle megállapodás nélkül lépne ki az Unióból.

Elképesztő összegbe kerül a Brexit Nagy-Britanniának egy frissen nyilvánosságra hozott elemzés szerint 3

Egy egyezmény nélküli kiválás a GDP-t negyedtrillió fonttal vetné vissza az elkövetkező 15 évben. Azonban még egy kevésbé előnytelen lezárás – például egy olyan, amiben azért egy szabadkereskedelmi egyezmény megszületne az EU tagállamaival – is 131 milliárdba kerülne ugyanebben az időszakban a szigetországnak. Még az is 52 milliárd visszaesést jelentene, ha a kormány hozzáállása egy 180 fokos fordulatot venne, és úgy lépnének ki, hogy közben maradnának a vámunió és az egységes piac részei.

A kutatást a Best for Britain rendelte el, és a kormány kiszivárgott saját elemzését vették alapul. Azt mondják, ez a legújabb kutatás feltárja, hogy „milyen űrt hagyna a Brexit a brit gazdaságban”.

„Sajnos az eddigi analízisek lassan ténnyé válnak” – mondta a Best for Britain elnöke, lord Mark Malloch-Brown. „A több milliárdos veszteség azt jelenti, hogy kevesebb jut majd az egészségügyre, az oktatásra és a közszférára.” A tanulmány kalkulációi igyekeztek minden eddiginél pontosabban meghatározni, hogy mennyibe is kerül az országnak az a sok veszteség, amelyet maga az Államkincstár jósolt meg – és amelyet a kormány végül folyamatos nyomásra kénytelen volt közzétenni.

Ugyanis az Államkincstár becslései szerint is 8%-kal vetné vissza a gazdasági növekedést egy egyezmény nélküli Brexit. Az elmúlt 5 év növekedési ütemét alapul véve számolták azt ki, hogy míg kilépés nélkül 2033-ig 2,62 trillió fonttal nőne a gazdaság, egy kedvezőtlen Brexit esetében ez azonban csak 2,36 trillió lenne – vagyis 252 milliárd a különbség.

Mindezek ellenére pont a héten nyilatkozott Theresa May szóvivője arról, hogy a miniszterelnök elkötelezett a Brexit iránt, és bármennyire is a javaslatok ellen szavaznak majd a képviselők. „Biztos, hogy kilépünk az Európai Unióból.”

Egy „kanadai stílusú” kilépés – vagyis egy egyszerű szabadkereskedelmi egyezmény – is 5%-os visszaesését jelent, 2%-ost pedig az, ha az Egyesült Királyság maradna a vámunió és az egységes piac része is.

„A jelenlegi kormány egyszerűen inkompetens ahhoz, hogy ilyen mértékű kihívásokkal nézzen szembe” – tette hozzá Malloch-Brown. „Végül az emberek éreznék meg az egészet, mert sokkal kevesebb pénz jutna rájuk. A Brexit egy igazi gazdasági katasztrófaként közeledik felénk.”

A Best for Britain elemzése szerint emellett adózás szempontjából is súlyos milliárdok tűnnek majd el, egyezmény nélküli kilépés esetén 82,4 milliárd, szabadkereskedelmi megállapodás esetén 42,7 milliárd, egy vámunióban maradó megállapodás esetén pedig 17,1 milliárd. Azok szerint a képviselők szerint, akik látták ezt az elemzést is, valamint a kormányét, a számok mindkettőben nagyon hasonlóak.

Az elemzés szerint a Brexit legsúlyosabban az észak-keleti régiót érintené (pont azt, amely leginkább a kilépés mellett volt), de West Midlands területeit is kiemelten negatívan fogja sújtani. Azt is kijelentették, hogy a világ nagyhatalmaival kötött egyéni kereskedelmi megállapodások – amelyekhez a kormány olyan nagy reményeket fűz – egyáltalán nem kompenzálnák a fenti kieséseket. Az USA-val való kereskedés például 15 év alatt mindössze 0,2%-ot javítana a helyzeten.

A kormány szóvivője eközben azt mondta, hogy a kiszivárgott analízis még nem teljes, és hogy további részek és alakítások várhatóak rajta. Emellett szerinte mindkét fél számára kedvező megállapodás fog születni az Unióval, és nincs esély arra, hogy ne legyen a végén egyezség kötve.   Értesülj az angliai hírekről azonnal, facebookon való keresgélés nélkül: katt alul a csengő ikonra, majd a csatlakozásra!   Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után