Elhintették, mikor és hogyan nyithatnak majd újra az éttermek és kocsmák Nagy-Britanniában 1

A pubok és éttermek áprilistól már újra megnyithatják kapuikat, és kiszolgálhatják a vendégeket, azonban egyelőre a hírek szerint csak kint a kerthelyiségekben. A színfalak mögött legalábbis ilyen tervek kezdenek körvonalazódni, azonban ehhez a fertőzöttek száma tovább kell, hogy csökkenjen, és alacsonyan is kell, hogy maradjon.

Elhintették, mikor és hogyan nyithatnak majd újra az éttermek és kocsmák Nagy-Britanniában 3

Egy Downing Street-I hírforrás szerint az országos szinten haldokló vendéglátóipar újraélesztését igyekszik a kormány beindítani amilyen hamar csak lehet. A kocsmák és éttermek az értesülések szerint teljesen majd csak májusban nyithatnak meg, áprilistól azonban már kint a szabadban lehet majd… fogyasztani (elvileg elvitelre is tudnak majd az emberek vásárolni olyan helyeken, ahol nincs kinti részleg).

A The Sun értesülése szerint azonban a korábbról már ismert hatos szabály, illetve a távolságtartásra vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben maradnak még hosszú hónapokig, „cserébe” azért, hogy az emberek minél hamarabb élvezhessék végre újra a vendéglátóhelyek adta élményeket.

„Remélhetőleg a tavaszi napsütésben végre már szürcsölgetheti majd mindenki a korsó söröket kint a szabadban. A jelenlegi tervek szerint szélesebb körben kinyithatnak majd a kocsmák és éttermek májustól, és akkor már limitált mértékben ugyan de bent is tartózkodhatnak majd a vendégek. Elvileg, legalábbis eddig úgy tűnik, hogy amikor ez megtörténik, akkor azzal együtt megszűnik majd a korai zárórára és a kötelező főételekre vonatkozó szabály is.” – nyilatkozta a magát megnevezni nem kívánó forrás.

További jó hír a sport fanatikusoknak, hogy olyan tervek is vannak, amely szerint a belépőjegyekkel együtt Covid tesztet is kapnának az emberek, és így a focimeccseket, vagy épp a wimbledoni tenisztornát nem kellene kihagyniuk a nyár folyamán.

Szintén nagyon pozitív, hogy a legfrissebb adatok szerint az R szám, vagy más néven a reprodukciós ráta tavaly július óta nem volt ennyire alacsonyan. A becslések szerint 0.7 és 0.9 közé esett vissza az értéke, ami azt jelenti, hogy a fertőzöttek száma végre fokozatosan csökken. Ami pedig még jobb hír, hogy minden jel szerint sikerül a kormánynak elérnie azt kitűzött célt, hogy február 15-re beoltják Nagy-Britanniában a 15 millió legveszélyeztetettebb lakosát. Ez pedig előfeltétele annak, hogy a lehető leghamarabb, már március elején megkezdődhessen a korlátozások feloldása.

„Úgy látszik minden jól alakul. A fertőzöttek aránya csökken, az adatok egyre jobbak. A járványból kivezető ütemterv pedig készül. Vannak ugyan új vírus variánsok, de úgy tűnik ez a fertőzés terjedésének sebességén nem változtat.” – nyilatkozta az egyik miniszter.

A brit miniszterelnök a tervek szerint február 22-én hozza majd nyilvánosságra az ütemtervet, ami vázolja, hogy a korlátozások milyen sorrendben és nagyjából mikor oldódnak majd fel. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy az iskolák újranyitása lenne az egyik első dolog, aminek meg kell történnie, és erre leghamarabb március 8-án kerülhet sor. Boris Johnsonon nagy is a nyomás a saját képviselői irányából is, hogy most már tényleg kezdje el feloldani a korlátozásokat, tekintve, hogy az oltási program minden szempontból sikeresen halad.

A The Sun-nak nyilatkozó miniszter azt is elárulta, hogy lesznek sajnos olyan szektorok is, amelyek nem nyitnak majd újra olyan gyorsan, ahogy azt az emberek szeretnék, vagy remélik. Azt azonban nem árulta el, hogy pontosan mely szektorok lesznek ezek.       Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után