Egyre több a zavar és az ellentmondás a külföldre utazás kapcsán Nagy-Britanniában 1

Nyaralni vágyók milliói fognak szembeszállni azzal a kormányzati utasítással, hogy ne utazzanak „borostyánlistás” országokba, annak ellenére, hogy figyelmeztették őket, hogy csak kivételes esetben szabad olyan helyekre utazni.

Egyre több a zavar és az ellentmondás a külföldre utazás kapcsán Nagy-Britanniában 3

Boris Johnsonnak azt mondták, hogy tömegesen fognak megindulni az emberek, ha az EU a szabályok körüli zavar közepette megnyitja kapuit a teljesen beoltott britek előtt Covid-19 tesztek vagy karantén szükségessége nélkül. Az Independent számításai szerint már most 5 millió brit foglalt szállást külföldön „borostyánlistás” országokba, pl. Franciaországba, Görögországba, és Spanyolországba.

Az ágazat vezetői már jelezték is, hogy a nemzetközi utazások hétfői újraindulása óta, özönlenek a foglalások. “A brit kormánynak valamit reagálnia kell, mert a britek tudni fogják, hogy Európa tárt karokkal várja őket” – mondta Irene Hays, a Hays Travel, az Egyesült Királyság legnagyobb független utazási irodájának főnöke. A cégnél az utóbbi napokban a borostyánlistás országokba történő foglalások száma 177%-kal emelkedett meg, és várhatóan még ennél is jobban megugrik majd, amint a kicsit kitisztul a kép.

A helyzet ugyanis az, hogy mióta hétfőn megnyílt a lehetőség a külföldre történő utazásra a szigetországból, a politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek… George Eustice, a környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy „család vagy barátok meglátogatásának” céljából nyugodtan mehetünk a borostyán listán szereplő országokba – köztük Görögországba, Franciaországba, Spanyolországba vagy épp Olaszországba.

De alig néhány órával később a miniszterelnök igen kínos helyzetbe hozta a környezetvédelmi minisztert, miután azt mondta, hogy azokba az országokba nem kellene utaznia senkinek, kivéve ha sürgős családi, vagy munkával kapcsolatos dolog miatt kell mennie. Lord Bethell, miniszter pedig még keményebben fogalmazott, és azt mondta: „Az utazás veszélyes. Nyaralni nem idén kellene menni senkinek, arra kérünk mindenkit, maradjon ebben az országban. ”

Ezek a megjegyzések nem kis zavart okoztak, méghozzá érthető módon ugyanis amit a kormány tesz, és amit a politikusok mondanak, teljesen ellentmond egymásnak. Emellett mi értelme van borostyán listára tenni egy csomó országot, és aztán úgy nyilatkozni róluk, mintha a piros listán szerepelnének, hogy „senki ne menjen oda”, ezzel elvéve sokak kedvét. Természetesen a határok hétfő óta nyitva vannak mindenki számára, és értelemszerűen az 5000 fontos büntetést is eltörölték, ami eddig azoknak járt, akik megfelelő indok nélkül akarták elhagyni az országot.      Forrás

HUNPARCEL MÁR 2013-ÓTA. KÖLTÖZTETÉS ANGLIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT MINDKÉT IRÁNYBA, HETENTE, CSOMAGSZÁLLÍTÁSOK MÁR £33-TÓL WWW.HUNPARCEL.COM

Magyar Ügyvéd Angliában – Kártérítési Igények Személyi Sérüléses Balesetek Vagy Orvosi Műhibák Után