Egy férfit letartóztattak, miután verekedés tört ki az egyik londoni Sainsbury’s-ben egy vásárló és három alkalmazott közt.

A Clapham High Streeten tegnap délután készült felvételeken az látható, hogy az egyik vásárló arcon csap egy dolgozót, nem sokkal azután, hogy „kitessékelik” a szupermarketből. Ezt követően többen esnek neki a pofozkodó fickónak.

A valószínúleg telefonnal felvett jelenet elején az látható, hogy a férfit némi szóváltást követően hárman kihajítják az üzletből. Állítólag erre azért volt szükség mert a pasas bunkón beszólt az ott dolgozó alkalmazottaknak.

„Igaz, hogy kiabált, de szerintem nem fair, ahogyan bántak vele. Azt mondta, hogy nem tett semmit, és nem volt erőszakos vagy agresszív, de ennek ellenére több biztonsági őr ragadta meg egyszerre és tették ki a szűrét a boltból.” – nyilatkozta az egyik szemtanú a helyszínen.

A vasárnap 16 óra körül videóra vett jelenten csak az látható egyértelműen, hogy az illető heves vitát folytat az alkalmazottakkal, ami elég hamar tettlegességig fajul. Az nem derül ki róla, hogy pontosan mi hangozhatott el a felek közt.

A Sainsbury’s egyik női alkalmazottja annyit mondott az eset kapcsán, hogy az egész az önkiszolgáló kasszánál indult, miután a férfi bunkó módon viselkedett a dolgozókkal. A biztonságiak a felvételen olyan lendülettel hajítják ki a fickót, hogy ő és az egyik biztonsági őr is elvágódik vele együtt. Kint aztán csak nem nyugszanak le a kedélyek, és a felbőszült vásárló annak ellenére, hogy hárman állják körül, pofon vágja az egyik női alkalmazottat, erre a többi alkalmazott azonnal nekiesik földre viszik és még meg is rugdossák kicsit.

A Fővárosi Rendőrség közleménye szerint egy 48 éves férfit tartóztattak le a helyszínen bántalmazás és a közrend megsértésének gyanúja miatt.       Forrás

Megosztás